
A körtvélyfáji Szász Csanád László az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában mérettetik meg
Fotó: Haáz Vince
Pénteken este az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva idei gyerekévada. A nézők ismét tizenkét produkciót láthatnak, s szintén ők dönthetnek a szabadkártyák sorsáról is. Az est egyedüli erdélyi fellépője a körtvélyfáji Szász Csanád László az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában mérettetik meg.
2019. december 06., 15:052019. december 06., 15:05
2019. december 06., 15:202019. december 06., 15:20
A Duna Televízióban romániai idő szerint 20 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.
Az első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok között Dudás Lili és Kispál Domonkos (Jászberény), ifj. Mahovics Tamás (Békés), Kristóf Áron (Dernő), valamint Bistey Boglárka és Farkas Regő László (Pilisborosjenő) mutatkozik be.
A táncegyüttesek közül a gödöllői Urban Verbunkot, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportját és a jászberényi Árendás Kamara Táncegyüttest láthatják a nézők.
Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Tulipános Tilinkó (Pécs), Szász Csanád László (Erdély – Körtvélyfája) és a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely) lép színpadra.
A hangszeres szólisták és zenekarok közül Hajdu-Németh László (Budapest) és Maier Cseperke (Rátka) adja elő produkcióját.
– mondta a Ligetnek korábban a körtvélyfáji Szász Csanád László. Ő az első középdöntő egyedüli erdélyi versenyzője, így neki szurkolhatunk péntek este a képernyők előtt.

„Minden színpadi fellépés egy létrafok, amin mászunk felfelé, s a Páva annak a legmagasabb foka, és oda el kell jutni” – állítja a körtvélyfáji Szász Csanád László. A huncut mosolyú, csengő hangú kisfiú bár még csak kilencéves, évek óta nay rajongója a Duna Tévé tehetségkutatój&
A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség dönt. A nézők a műsor ideje alatt szavazhatnak kedvenc produkciójukra SMS-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. A műsorról további részletek, valamint a versenyzők kódjai a https://mediaklikk.hu/folszallottapava oldalon olvashatók.
A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.
A műsorban egy különleges produkciót, a Duna Művészegyüttes előadásában, a Ghymes együttes zenéjére készült Hamupipőke című darab részletét is láthatják a nézők. A jövő héten a második középdöntővel folytatódik a műsor.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
szóljon hozzá!