
Nagy Csengelle a Déva című film csíkszeredai vetítésén
Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda
A Cottbusi Filmfesztivál Dialog-díját nyerte el Szőcs Petra Déva című filmje a hétvégén. A Déva Szőcs Petra 2018-ban, magyar-olasz koprodukcióban forgatott első nagyjátékfilmje, amelynek világpremierje a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennale College – Cinema programjában volt. A Petrozsényban és Dévan forgatott alkotást a Filmszereda közönsége is láthatta.
2019. november 11., 13:402019. november 11., 13:40
A kelet-európai filmeknek kiemelt figyelmet szentelő németországi filmfesztivált minden évben novemberben rendezik meg. A filmmustra idei programjában Close Up HU címmel külön válogatásban szerepeltek a közelmúlt magyar filmjei, rövidfilmek és egészestés alkotások. A november 4. és 10. között megrendezett fesztiválon mások mellett Reisz Gábor Rossz versek, Szász Attila Apró mesék, Kostyál Márk Kojot és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét is vetítették – adja hírül az MTI. A film sajtóreferensének tájékoztatása szerint a szombati díjátadón a Déva a Dialog-díjat kapta. A 3000 euróval járó elismerést, amelyet a kultúrák közötti elfogadásról szóló filmnek ítélnek oda, a német külügyminisztérium támogatta.
Déva árvaházában nevelkedik Kató, a kamasz albínó kislány. A vadóc, különleges gyerek kirí a vele egykorúak közül: lendületes, harsány személyiség, akinek puszta jelenléte megkérdőjelezi környezetét. Új nevelőanyát szeretne magának. A nyári szünetben, egy óvatlan pillanatban áramütést szenved hajszárítás közben. Az esemény felforgatja az őt körülvevő világot. Az árvaházat villanyszerelők özönlik el, ő pedig összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, akire imádattal néz fel. Amikor kiderül, hogy Bogi hamarosan el fog menni, elhatározza, hogy feláldoz egy régi önkéntest az újért. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva város posztszocialista világát.
A film történetét javarészt Szőcs Petra A kivégzés című kisfilmjének főszereplője, Moldován Katalin ihlette (innen a Kató név). Mivel a kislány időközben kinőtt a szerepből, helyét egy másik erdélyi albínó kislány, Nagy Csengelle vette át. A másik főszereplő, Komán Boglárka, Budapest VIII. kerületi Gyermekvédelmi Szakszolgálat hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó nevelőnője. A harmadik főszerepet a kolozsvári születésű színésznő, koreográfus, Mohamed Fatma játssza.
A film világpremierje 2018. augusztus 31-én volt a velencei biennálé Biennale College Cinema szekciójában. 2018 novemberben beválogatták a 15. Sevillai Fesztivál Új hullámok (Las Nuevas Olas) szekciójába, 2019 januárjában pedig a 42. Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál Új hangok (New Voices) programjába.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!