Erősíteni az összetartozást: Tizenöt zsoltár

A turné létrejöttét a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Kultúráért Alapítvány segítette.

A Zsoltárok könyve az Ószövetség 150 részből álló imádság- és énekgyűjteménye. A zsoltárok énekelt költemények, hisz több zsoltárvers elején olvashatjuk a Bibliában is, hogy melyik dallamra kell énekelni. Ezeket a dallamokat sajnos nem őrizte meg kotta, hisz az ókorban még nem volt kottaírás. A zsoltárok sok költőt ihlettek parafrázisok, vagy a zsoltárok szellemében írott költemények alkotására. Ebbe a sorba illeszkedik a Tizenöt zsoltár című koncert is. A Rádió GaGában ennek kapcsán beszélgettek Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zenésszel, a Kaláka együttes egyik alapítótagjával.

Egy nemzetközi táborban voltunk, ahol a gyerekek mondták, hogy milyen jó lenne együtt énekelni, ne csak mi énekeljünk. És elkezdtük írni ezeket a zsoltárokat, és már az esti alkalommal együtt énekeltünk. Így keletkezett ez a Tizenöt zsoltár című lemez, valamikor a kilencvenes évek közepén, és azóta is énekeljük és nagy öröm, hogy ilyen szeretettel fogadják” – vázolta fel a dalok születését Gryllus Dániel.

Arra a kérdésre, hogy milyen jelentéstartalommal bír ez a hetes szám – hét felekezet, hét templom, hét órától – a zenész elmondta, magától alakult ez így, a turné tervezésekor elkezdték összeírni, hogy milyen felekezetű templomokat keresnének fel. „Elkezdtük sorolni Kassay Péter barátommal, aki akkor is szervezte a koncertkörutat, és most is, hogy hová érdemes elmenni, és kiadta magát ez a hét. Lehet, hogy ez a hét valahogy misztikusan uralkodott ezen az egész akción, és láttuk, hogy hét felekezet, akkor az pont egy hét, és akkor legyen este hétkor, és valahogy ez egymás után jött. Nem a hetesből indultunk ki, de a hetest kaptuk ajándékként.”

Ebből is csináltunk filmet, de hát a tizenöt zsoltár nem fér bele egy filmbe. Elmentünk Tunéziába, ott forgattunk, de maradt öt zsoltár. Na, akkor csináljunk azokból is filmet, de kellett még pár zsoltár. Írtunk még Sumonyi Zoltánnal, és újabb filmet készítettünk. De akkor megint többségben voltak a zsoltárok, így lett egy második lemez, a Halld meg szavaimat Isten!. A »maradék« zsoltárokból pedig újabb filmet csináltunk, elmentünk Szíriába, az utolsó békeidők egyikébe, ott forgattunk. Tehát a Hegyi beszéd után találkoztunk Mártival, mondta, milyen jó lenne együtt énekelni, és onnantól kezdve filmeket, zsoltárkoncerteket, és most ezt a turnét készítettük ezekből a zsoltárokból. Nagy örömömre most már az új református énekeskönyvben három szerepel is ebből a tizenöt zsoltárból. Azt mondtam, hogy ez nem egyházzene, ezek bibliai dalok, de most már, hogy szerepelhet a liturgiában, mondhatom, hogy erre is alkalmasak ezek az énekek, az együtténeklésre.”

Mivel a korábbi turnénak nagyon jó visszhangja volt, sokan szerették, ezért is gondolták, hogy próbálják meg még egyszer elhozni ezt a műsort. Ugyanazt a szeretetteljes légkört várja, amit akkor tapasztaltak.

A riporter felvetésére, hogy az 1960-as évek óta majdnem minden európai országban nemcsak a gyakorló keresztények létszáma, hanem az istenhívők, a magukat kereszténynek mondók aránya is nagyon nagyot zuhant, és ez a tendencia egyre inkább felfelé ível, akkor egy ilyen Európában van-e igény az ilyen jellegű zsoltárkoncertekre, Gryllus Dániel elmondta, több olyan helyen játszották ezt a zsoltárkoncertet, ahol nem feltétlenül vallásos emberek gyűltek össze. Úgy véli, a Biblia, a Zsoltárok könyve is egyetemes kultúrkincsünk.

De nem akarok ennek ellentmondani, hogy nem igaz ez a tendencia, mert valóban igaz. Ezt látjuk, elég sokat járunk a világban mindenfelé, a Kalákával negyven országban turnéztunk már, és sokszor eljutunk templomokba, benézünk ide-oda. Például Szöulban a keresztény templom olyan zsúfolt volt, hogy alig fértünk be. Máshol is van amikor sokan vannak, van, amikor kevesebben. Én nem tudok ebben a folyamatban semmiféle gátat szabni ebben, hogy ne csökkenjen a hívek száma, legfeljebb el tudom énekelni ezeket a zsoltárokat, fel tudom mutatni azokat a szépségeket, amelyek benne vannak ebben a zsidó keresztény kultúrában, és remélni tudom, hogy erre fogékonyak az emberek, és aki akar, jöjjön templomba, aki nem, hallgassa otthon. Szerintem a lelkét ugyanúgy megérintheti.”

A tizenhat évvel ezelőtti erdélyi turnénak egyik számukra kedves epizódját is felelevenítette Gryllus Dániel. Az egyik görögkatolikus templomban azt mondta a lelkipásztor, hogy a kórusban kell énekelniük, mert abban a miliőben nem szokás, hogy az ikonosztáz előtt énekeljenek. Alkalmazkodtak is ehhez, hiszen mindig alkalmazkodnak a helyi szokáshoz, vallási elváráshoz, a helyhez, ahol koncerteznek: a zsinagógában sapkát tesznek, a japán templomban leveszik a cipőjüket.

Amikor vége volt az előadásnak, kijött megint a lelkipásztor, és azt mondta, hogy nagyon megérintette ez az egész – ezt ráadásul románul mondta –, és az lenne a javaslata, hogy a mi szokásaink szerint menjünk le az ikonosztáz elé, mintha az oltár előtt lennénk, és ott is énekeljünk egyet. Amikor megkérdeztem, melyiket, a Mikor látom egeidet zsoltárt választotta. Ez egy nagyon megható gesztus volt a részéről, és szép emlék nekünk” – emlékezett vissza.

Az interjúban arról is beszélgettek, hogy vannak olyan pillanatok az előadásban, amikor a közönség is bekapcsolódik, közösen énekelnek. Továbbá elhangzott, a műsorban vannak olyan zsoltárok, amelyek emelkedettek, vannak panaszénekek, de olyanok is, amelyek vidámak.

Lesz-e ismétlése a turnénak, kell-e várni újabb tizenhat évet? – merült fel a kérdés a beszélgetés végén. „Én 74 éves vagyok, ha most újabb 16 évet várunk, akkor 90 éves lennénk, nem hiszem, hogy el tudnék jönni egy ilyen turnéra, úgyhogy, aki tud, inkább most jöjjön. Aztán, ha lesz máskor is koncert, én örömmel jövök” – válaszolta mosolyogva Gryllus Dániel.