Hirdetés
Hirdetés

Erdélyi Prímások 22. Találkozója

Huszonkettedik alkalommal szervezi meg a prímástalálkozót a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes •  Fotó: Sándor Csilla

Huszonkettedik alkalommal szervezi meg a prímástalálkozót a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Fotó: Sándor Csilla

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes november 13. és 15. között szervezi meg az Erdélyi Prímások Találkozóját a csíkszeredai Városi Művelődési Házban. A rendezvény népi örökségünk feltárását, összegyűjtését szolgálja, a három nap alatt szakmai képzéseket, néprajzi előadásokat, gálaműsorokat és táncházakat tartanak.

Liget

2019. november 11., 15:062019. november 11., 15:06

Évről évre lelkes közönség várja, ugyanakkor szakmai körökben is igencsak elismert és számon tartott népzenei nagyrendezvény az Erdélyi Prímások Találkozója. Az utóbbi években a találkozó keretében lehetőség nyílik hagyományőrző zenészekkel közösen elmélyülni egy-egy tájegység népzenéjében: népi hegedű, cimbalom, furulya és ének szakmai képzésen vehetnek részt az érdeklődők. A szakmai képzések a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék tanárainak szakmai vezetésével zajlanak.

November 13-án, szerdán 14.30 és 17.30 között népi hegedű, cimbalom, furulya és ének szakmai képzéseket tart Tankó Dezső furulyás Gyimesről, Birtalan József népdalénekes Szilágybagosról, Moldovan Giani prímás Nagysármásról, illetve id. Csurkulya József cimbalmos, aki Magyarpéterlakáról érkezik.

Hirdetés

A képzések nyitottak bárki számára, a részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges,

melyet november 12-én, kedden 16 óráig tehetnek meg az érdeklődők. Jelentkezni lehet a 0266-371 362-es telefonszámon vagy a hargitaneptanc@gmail.com címen. Szintén szerdán 18.00 és 19.30 között Lajtha László erdélyi népzenei gyűjtései címmel Dr. Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék docense tart előadást.

November 14-én, csütörtökön 19 órától tartják az erdélyi hagyományőrző zenészek gálaműsorát, amelyet táncház követ. A gálaműsorban felcsíki, gyimesi, szilágysági, magyarpéterlaki, nyárádmagyarósi, nagysármási hagyományőrző zenészek lépnek színpadra. Továbbá a műsorban közreműködnek erdélyi táncházzenészek, Györfi Erzsébet népdalénekes és tanítványai, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatói, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckara. Szerkesztő és műsorvezető Dr. Pávai István. A gálaműsor után 21 órától táncházat tartanak a műsorban fellépő zenekarok közreműködésével. A mulatságban a zenészekhez és a táncosokhoz bátran lehet csatlakozni – ajánlják a szervezők.

November 15-én 19 órától Dédapáink székely zenéje a címe a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék hallgatói gálaműsorának, amelyet ismét csak táncház követ. A műsorban közreműködik a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tánckara. Szerkesztő Dr. Pávai István, műsorvezető Dr. Richter Pál, a hallgatókat a műsorra Dr. Árendás Péter készítette fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés