Hirdetés
Hirdetés

Erdélyi „bokréták”, ha találkoznak...

Az Erdélyben működő Bokréta nevű csoportokat hívták meg Körtvélyfájára •  Fotó: Bíró Szilárd János

Az Erdélyben működő Bokréta nevű csoportokat hívták meg Körtvélyfájára

Fotó: Bíró Szilárd János

Mi történik, ha a „bokréták” találkoznak? Hatalmas mulatságot csapnak, táncházzal, jó kedvvel és sok-sok mókával fűszerezve. Nemrégiben Körtvélyfáján találkoztak a Bokréta nevet viselő néptánccsoportok.

Liget

2019. november 22., 09:582019. november 22., 09:58

„A Bokréták találkozójának ötlete a parajdi sóbányában született, ahol egy, gyermekeknek szervezett interetnikus néptánctalálkozón idén másodszorra vettünk részt a körtvélyfáji Bokréta középcsoportjával, és itt találkoztunk a temesvári bokrétásokkal, akik szintén másodjára voltak a rendezvény meghívottjai. Csoportvezetőként, táncoktatóként felfigyeltünk egymásra, beszélgettünk, összebarátkoztunk, és itt felvetődött az a gondolat, hogy jó lenne alkalmat keríteni arra, hogy ezek a gyerekek még találkozzanak. A nemes gondolatot tettek követték. Felkutattam az Erdélyben működő Bokréta nevű csoportokat, találtam is még négyet – Brassó, Kraszna, Szováta, Marosvásárhely – a már meglévő kettő mellett” – mesélte Szász Péter koreográfus, néptáncoktató, művelődésszervező, a Marosmenti Bokréta Egyesület elnöke.

A rendezvény díszmeghívottja volt a Népművészet Mestere díjjal is kitüntetett Csíszár Aladár prímás, valamint Ötvös János nagybőgős •  Fotó: Bíró Szilárd János Galéria

A rendezvény díszmeghívottja volt a Népművészet Mestere díjjal is kitüntetett Csíszár Aladár prímás, valamint Ötvös János nagybőgős

Hirdetés

Fotó: Bíró Szilárd János

A rendezvény díszmeghívottja volt a Népművészet Mestere díjjal is kitüntetett Csíszár Aladár prímás, valamint Ötvös János nagybőgős, mindketten körtvélyfáji lakosok.

A múlt hétvégén lezajlott találkozó egy nagyon jó hangulatú táncházzal ért véget, melyen a talpalávalót Dezső Attila, György Attila és Kostyák Márton Ákos szolgáltatta, akik a gálaesten is lekísérték az adatközlő zenészeket.

Közösségépítő tánctalálkozó volt •  Fotó: Bíró Szilárd János Galéria

Közösségépítő tánctalálkozó volt

Fotó: Bíró Szilárd János

„Azzal a céllal szerveztük ezt a találkozót, hogy megismerjük egymást mi, erdélyi »bokréták«, a kicsi tanuljon a nagytól, a nagy felfigyelhessen a fiatal tehetségekre, és így ünnepeljünk és szórakozzunk együtt. Mindenki elégedetten és élményekkel tele távozott annak reményében, hogy a következő esztendőben is valamely csoport felvállalja a szervezését ennek a találkozónak.

Idézet
Egy ilyen találkozó a barátkozás, az ismerkedés, a bemutatott előadás és táncház, vagy akár szórakozás mellett közösségépítő a gyerekeink, faluközösségünk számára.

Nem utolsósorban egy ünnep volt mindenkinek magára venni a népviseletet, illetve az ünnepi ruhát, hogy részt vegyen a kultúrházban a gálaesten. Ugyanakkor lélekben, szellemiekben is gazdagabbak lettünk, feltöltődtünk” – fogalmazott beszámolójában Szász Péter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés