
A címszerepben Imre Éva
Fotó: Biró István
Visky András Pornó – feleségem története című drámáját tekintheti meg a közönség június 5-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Magyar Színház stúdiótermében. A Liget játékán egy darab páros belépőjegyet sorsolunk ki az előadásra.
2021. június 03., 09:132021. június 03., 09:13
Mielőtt bárki is megbotránkozva felkapná a fejét az előadás címének láttán, tisztázzuk: annak semmi köze sincs ahhoz, ami hirtelenjében eszünkbe jut a „pornó” szóról. Ebben az esetben ugyanis ez csupán a darab főszereplőjének fedőneve volt a valós életben. Ugyanakkor lehet ezt vonatkoztatni az egész korra, amiben a történet zajlik, hiszen a kommunista diktatúra állandó jelleggel megfigyelte, megleste, lehallgatta, követte a kiszemelteket. Köztük olyanokat is, akik talán a mai napig nem tudják, hogy célkeresztben voltak. Erre a magánszférát, mindenféle jogokat letipró áldatlan helyzetre is utal a címbéli „pornó”.
A drámaíró eredetileg a Budapesti Nemzeti Színház felkérésére írta ezt a szöveget a hetedik parancsolatból – Ne lopj! – kiindulva, a mögötte rejlő személyes történetet azonban már húsz éve cipelte magával: „Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben, és már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, a születést megtagadó, végül nagypénteken egyenesen a halálba beleszülető másik énje (…) És akkor elkezdtük visszafelé számolni a napokat. Megtanultam egy szót, szepszis, meg egy szóösszetételt, szeptikus sokk, velem vannak azóta is” – meséli Visky András, a darab szerzője. A drámaíró figyelmezteti közönségét, hogy meztelenül nem lát színészeket a színpadon, ugyanakkor kizárólag meztelenséget fog látni a színpadon: a politikai pornográfia tobzódását.
Nézem az előadást, szerzőből észrevétlenül nézővé válok, mint bárki más, aki ott van velem. Elfelejtem, hogy én írtam a darabot. Nem is tudok elképzelni boldogabb átváltozást” – mondja a szerző.
A főszerepet alakító fiatal színésznő, Imre Éva úgy vélekedett az általa megformált karakterről, hogy az egy olyan nő, „aki elveszíti a gyermekét, aki elveszíti a férfit, aki a gyermekének az apja, tehát mondhatni, mindent elveszít. Mégis egy örökös túlélő.”
Ugyanezt tette Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező és Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgás koreográfusa. A darab tökéletes csapatmunkaként állt össze, megdöbbentő erővel hat. Az előadás rendezője, a magyarországi Árkosi Árpád nem idegen Erdély színpadjaitól, mi több, Kolozsvárott színháztörténetet írt azzal, hogy a nyolcvankilences politikai változások után megrendezte első produkcióként Sławomir Mrožek Rendőrség című darabját.
A közönség meztelenül nem lát majd színészeket a színpadon, ugyanakkor kizárólag meztelenséget fog látni a színpadon
Fotó: Biró István
Lehet, hogy Visky András darabjának mondanivalóját – bár univerzális jellegű, hiszen hatalomról, kiszolgáltatottságról, eltiprásról szól – az érti meg igazán, aki átélt hasonló helyzeteket. Vagy legalábbis a diktatúrában élt. Illetve éldegélt – ahogyan mások megszabták neki.
A Pornót több helyen is játszották már, többek közt 2011-ben a budapesti Nemzeti Színházban felolvasó-színházi előadásként, majd 2012-ben a Théâtre de l’Odéon tűzte műsorra. 2016-ban maga a szerző rendezte meg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatában.
A kolozsvári előadásban Imre Éva játssza a főszerepet, közreműködik Sinkó Ferenc és Visky András (hangfelvételről). A darab rendezője Árkosi Árpád, díszlet- és jelmeztervező Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor. A színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi, rendezőasszisztens Fogarasi Alpár, ügyelő Albert Enikő.
Az előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója.
Játék a belépőért!
Egy tavaly októberi előadásra elindított, de a járvány miatt meghiúsított játékunk pótlása tulajdonképpen most ez a próbálkozás: a darabot legközelebb június 5-én játsszák a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a szombat esti 7 órás előadásra egy szerencsés olvasónk kétszemélyes jegyet nyerhet a Ligettel. Ehhez nem kell mást tenni, mint a Liget Facebook-oldalán a jelen cikket népszerűsítő bejegyzést lájkolni, és hozzászólásban beírni/bejelölni, hogy kivel mennénk el az előadásra. A játékban való részvétel határideje június 4., péntek 16 óra, a nyertesek kilétéről még aznap sorsolással döntünk.
A lájkolással és a bejelöléssel a játékban részt vevők és a bejelölt személyek beleegyeznek abba, hogy a sorsolást követően nevüket megosszák a Liget Facebook-oldalán.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!