Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

23:27

Hétgólos drámában jutott döntőbe az FCSB

21:16

Petőfi körtefája mellett újult meg a történelmi Gyárfás-kúria

20:00

Jövőre is az elit tagja lesz a magyar hokiválogatott

20:00

A sírból hozta vissza a meccset, életben tartotta feljutási reményeit az FC Voluntari (videóval)

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Harmincezer tanár „tűnt el” az elmúlt hat évben – a hivatástudat önmagában nem elég

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Csernobil, ahogy a túlélők emlékeznek rá

Fotó: Tamás Attila

Letehetetlen könyv, de nem az izgalmas, szövevényes cselekmény miatt. Egy megrázó, milliókat érintő katasztrófa dokumentációja, a leghitelesebb forrásból: a túlélők történeteiből. A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics dokumentumkötete, most, hogy Csernobil tragédiája ismét bekerült a köztudatba, mondhatni, kötelező olvasmánynak számít. Ajánló.

Tamás Attila

2019. június 27., 16:152019. június 27., 16:15

2019. június 28., 08:402019. június 28., 08:40

Elképesztő az a népszerűség, amit a Kelet-Európát beárnyékoló, hihetetlenül szörnyű, csernobili atomkatasztrófát feldolgozó tévésorozat futott be, szinte a semmiből érkezve. Az egykori szovjet tagállamban bekövetkezett tragikus eseménysorokat feldolgozó folytatásos történet ismét a hétköznapok beszédtémájává tette a 33 évvel korábbi szörnyűségeket és azok következményeit,

olyan egyszerűen magyarázva el az ok-okozati faktorokat, hogy az is megérthette, hogy mi történt, aki szinte semennyit sem konyít a reáltudományokhoz.

korábban írtuk

Fájdalmas emlékeztető a kegyetlen valóságról: Csernobil

Kegyetlen történelmi drámával állt elő az HBO: a 2019-es Csernobil című minisorozat a 33 évvel ezelőtti atomkatasztrófa eseményeit dolgozza fel. És nem is akárhogy.

A mindössze öt részt számláló HBO-Sky által készített Csernobil-sorozat azonban az időkorlát miatt nem tud teljesen átfogó képet nyújtani az atomkatasztrófáról és annak mindent érintő következményeiről, ezért, ha utánaolvasnánk annak, hogy milyen hatásai voltak a csernobili atomrobbanásnak az ott élőkre, akkor Szvetlana Alakszijevics: Csernobili ima című könyvét érdemes kézbe vennünk.

Mi lenne ugyanis hitelesebb forrás, mint a túlélők vallomásai?

Fotó: Tamás Attila

Merthogy a 2015-ös irodalmi Nobel-díjat elnyerő írónő nem tett mást, mint túlélőket szólaltatott meg, akiknek történeteit monológok formájában tárja az olvasó elé. Könyvében megszólalnak úgy az egyszerű földművesek, mint a magas beosztású párttitkárok, tudósok, értelmiségiek, vagy éppen a rendkívüli helyzet miatti „hadkötelesek”, akiket hazafias munkára rendelt be a szovjet állam a sugárfertőzött területekre.

Elmondják a történetüket többek között a likvidátorok, a katonák, az özvegyek, sőt még gyerekek is.

A megszólalókban a csernobili atomrobbanás utáni világ szó szerinti, bőrön való megtapasztalása a közös. Olyan emberek történetei ezek, akik egyik napról a másikra voltak kénytelenek ráébredni arra, hogy valami gyökeresen megváltozott, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint amilyen volt.

A csernobiliak megbélyegzettek lettek, akik teljesen elveszítették ártatlanságukat, hétköznapiságukat, azt a békés világot, amiben korábban éltek. „Csernobiliakká” váltak.

Fotó: Tamás Attila

A könyv révén betekintést kapunk a kitelepített zónák illegális lakóinak emlékeibe, illetve motivációikba, hogy miért költöztek vissza a sugárfertőzött területekre. De elolvashatjuk azoknak a katonáknak a visszaemlékezéseit, akiket azért küldtek Csernobil környékére, hogy legyalulják a szennyezett talajt, megsemmisítsék a sugárzást kapott termést, vagy éppen leöljék a szintén sugárfertőzött állatokat.

Sok közös elem is visszaköszön ezekben a történetekben, mint például az, hogy az emberek literszámra vedelték a vodkát és minden elképzelhető alkoholtartalmú italt, annak reményében, hogy az mérsékli a sugárzás elkerülhetetlen következményeit. Emellett visszatérő és közös emlékek azok, amikben elmondják, hogy mekkora, példátlanul nagy termés volt az atomkatasztrófát követő időkben, amiknek a fogyasztásától a legnagyobb szigorral tiltották el az embereket, akik persze a szükség miatt magasról tettek ezekre az előírásokra…

De a leghangsúlyosabbak és legszívszorítóbbak a tragédiákról szóló monológok, azon özvegyek visszaemlékezései, akik elveszítették férjüket a katasztrófa következtében.

A könyv első részében a sorozatban is megjelenített Ludmilla Ihnatenko, a sugárfertőzésben meghalt tűzoltó özvegyének szívszorító történetével szembesülhetünk, aki kendőzetlenül, részletesen avat be azokba a szenvedésekbe, amit férjének kellett átélnie Csernobil miatt, ugyanakkor arról a fájdalomról is beszél, amiket ő élt át, miközben a hatalmas sugárdózist kapó élete párja a moszkvai kórházban szenvedett az ő szeme láttára.

Fotó: Tamás Attila

Olyan emberek történetei ezek, akik teljesen gyanútlanul, a tudatlanság ködében tapasztaltak meg egy háborúhoz hasonló világégést és semmilyen beleszólásuk nem volt a dolgok alakulásába, hanem elszenvedői voltak a történéseknek.

Ezek az emberek sokszor az évek távlatából jöttek rá, hogy tulajdonképpen mi is történt Csernobilban.

A könyvben szembesülhetünk ugyanakkor azokkal a felismerésekkel, amikor az ember rájött arra, hogy az államhatalom folyamatosan hazudott és ködösített Csernobilról. Emellett sokan fel sem fogták, hogy mi lehet az a sugárzás és, hogy mitől olyan félelmetes, hiszen nem lehetett látni… Akik pedig szembesültek a hatalmas dózisú sugárzások emberi szervezetre gyakorolt hatásaival, azok egy életre megtapasztalták, hogy mi az igazi szenvedés.

Fotó: Tamás Attila

Részletek a könyvből

„Nem nagyon féltünk ettől a sugárzástól… Ha nem látjuk, nem tudunk semmit, akkor talán félünk, de miután megnéztük, már nem volt olyan rémes… Milyen sugárzás lehet bent a házban? Az üveg mögött? Az ajtó mögött? Ekkora csudát! Keresse meg az ember a sugárzást az erdőben, a földeken… Lelakatolták a kutakat. »Piszkos« a víz… Hogy lenne már piszkos, amikor olyan szép tiszta!” (Zinaida Jeudakimauna Kavalenka, a zóna illegális lakója)

„Voltak nálunk politikai tisztek, tartottak politikai előadásokat. Azt mondták nekünk, hogy győznünk kell. Kit kell legyőznünk? Az atomot? A fizikát? A kozmoszt?… Cselekvési tér kell ahhoz, hogy »kifejezésre juthasson a bátorság és a hősiesség.« Kitűzhessék a zászlót… Pár nappal a katasztrófa után már ott lobogott a vörös zászló a 4-es reaktor fölött. Lángolt. Néhány hónap alatt elemésztette az erős sugárzás. Újat tűztek ki. Aztán megint újat…” (Arkagyij Filin likvidátor)

„Amikor fölrobbant a reaktor, még élt a mama, velünk volt az édesanyám, aki azt hajtogatta: »A legszörnyűbbet már túléltük együtt, fiacskám. Túléltük a blokádot. Annál szörnyűbb nem lehet semmi.« Így gondolta… Háborúra készültünk, atomháborúra…Úgy akartunk elrejtőzni az atom elől, mintha lövedékek szilánkjai fenyegetnének. Pedig ott van mindenütt…A kenyérben, a sóban…Sugárzást lélegzünk be, sugárzást eszünk…” (Mikalaj Proharavics Zsarkov tanár)

Pripjaty kísértetvárosának központjában. Minden az enyészeté maradt

Fotó: 123RF

1986. április 26-án kezdődött Csernobilban minden idők legnagyobb atomerőmű-katasztrófája. Az akkori szovjet vezetés titkolózása miatt a világ napokig szinte semmit sem tudott róla. A Nobel-díjas fehérorosz írónő két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében, a paraszti Atlantisszá vált Poléziában éltek aztán bedeszkázták a kútjukat, és kitelepítették őket, vagy maradhattak a házukban, de eztán már úgy éltek, mint egy rezervátum lakói. Megismerjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet virtusba belerokkant vakmerő önkénteseket. Megismerjük azokat, akik számára Csernobil filozófiai probléma, az atomkorszak utáni ember alapító mítosza, és azokat is, akik a szovjethatalom ellenségeit, a Nyugatot és az árulókat okolják érte. Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem fehérorosz nemzeti tragédia. A tízmilliós nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt nem közölték, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Mivel a birodalom itt többször is erőszakkal állította meg a nemzetté válás folyamatát, sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy az ő sorsuk más, maguknak kell kitalálniuk, hogyan menthetik meg az életüket. A gyarmati sorban élő nemzet a csernobili katasztrófával lépett be a világtörténelembe. Mert az afganisztáni háború és az atomkatasztrófa a birodalmat is romba döntötte. (…) Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is. És Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből. Csernobil ma is aktuális. És aktuális lesz még 48 ezer évig – olvasható a könyv fülszövegében.