Hirdetés
Hirdetés

„Szerető nő vagy, annyira jó!” Dalok a nőkről

Virágok nőnapra, és egy csokor nőnapi dal •  Fotó: Farkas Antal

Virágok nőnapra, és egy csokor nőnapi dal

Fotó: Farkas Antal

Március nyolcadika lévén, ma nem tudjuk kihagyni a nőkről szóló dallistát – azonban ennél nehezebb dolgunk csak egy szerelmes vagy szakítós dalokból álló összeállítás esetén lehetne. Na jó, belevágtunk, megcsináltuk, és igen szigorúan válogattunk.

Katona Zoltán

2021. március 08., 15:182021. március 08., 15:18

2021. március 08., 15:192021. március 08., 15:19

Egyszerűen – és szerencsére! – annyi dal szól a lányokról, asszonyokról, nőkről, hogy képtelenek vagyunk kiválogatni, és mind-mind szubjektív válogatás lenne. Ezért úgy okoskodtunk, hogy bemelegítünk és zárunk egy átfogóbb, „általános” szerzeménnyel, a kettő közé pedig olyanokat teszünk, amelyek egy-egy konkrét hölgyet énekelnek meg, annak a nevével.

Hirdetés

Péterfy Bori: Játék (2012)

„Mi vagyunk éppen a földön a lányok / ez az a perc, most éljünk hát / kipróbálatlanul nem hagyunk semmit / a tegnapi lányok ugyanezt játszották!” – kiáltja Bori a refrénben, a dal a Fehér éjszakák című lemezen jelent meg, szerintem egyike a legjobb Péterfy-szerzeményeknek, de annyi slágere és ismert dala van a színész-énekesnőnek, hogy ez kissé háttérbe szorult. Hallgatni azért lehet, s kell is, sokszor, akárcsak a következő dalokat és zenét, úgy egyáltalán.

The Beatles: Eleanor Rigby (1966)

A Beatles tagjai több dalt is írtak nőkhöz, illetve nőkről, a legenda mégis az Eleanor Rigby esetében a legerősebb. A magányos nők világhimnuszává lett Paul McCartney-szerzemény születését tényleg nagyon sok legenda és történet övezi. A Revolver album és ez a szerzemény 2016-ban volt ötvenéves, ebből az alkalomból „kapott” hivatalos videóklipet – állítólag Paul mindig tagadta, hogy konkrét személyről írta volna ezt a dalt, aztán a nyolcvanas években egy rajongó felfedezte, hogy létezik egy olyan sírkő Liverpoolban, Woolton városrész kis temetőjében (a Szent Péter templom mellett), amelyen szerepel az Eleanor Rigby név, bizonyos Thomas Woods felesége, akiről csupán annyit tudunk, hogy 1939. október 10-én, 44 évesen halt meg álmában.

A magányos nők szimbóluma lett ő, az ismeretlen nő: Eleanor Rigby sírköve Liverpoolban •  Fotó: Katona Zoltán Galéria

A magányos nők szimbóluma lett ő, az ismeretlen nő: Eleanor Rigby sírköve Liverpoolban

Fotó: Katona Zoltán

A sírkő a Beatles-rajongók egyik zarándokhelye lett, nem véletlenül: a temető elején van, a kis kaputól alig ötven méterre van az a hely, ahol Paul és John Lennon először találkoztak, és légvonalban alig párszáz méterre Lennon gyerekkori házától, illetve a Strawberry Field-től, egy másik legendás helytől. A Beatles-repertoárból még hadd említsem meg a Michelle-t, illetve a Lovely Rita című szerzeményt, amely egy parkológondnok hölgyről szól (eredetileg Meta Davisnek hívták), Paul McCartney a londoni, Abbey Road-i stúdió előtti parkolóban találkozott vele 1967-ben, amikor a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albumot készítették, arra a lemezre került fel.

Leonard Cohen: Suzanne (1967)

A kanadai dalszerző-énekes debütlemezének nyitószáma a Suzanne, amely Cohen egyik akkori, Quebecben élő barátnőjéről, egy Suzanne Verdal nevű hölgyről szól,  aki később egy szobrász, Armand Vaillancourt felesége lett. Cohent – magányos periódusait leszámítva – mindig is körülvették művészfigurák, akik sokszor ihlették meg dalait és verseit. A Suzanne szövege előbb egy költemény volt, majd dal lett belőle az első lemezre. Ezt a szerzeményt nagyon sokan feldolgozták, köztük Dinnyés József versmegzenésítő dalnok is, mégpedig magyar szöveggel.

The Rolling Stones: Angie (1973)

A Stones 1973-ban jelentette meg a Goats Head Soup című nagylemezét, az album A-oldalának zárószáma az Angie. A rockzene történetének egyik leghíresebb balladája egy svájci mosdóban született Keith Richards elmondása szerint, a gitáros 2010-ben mondta a következőket: „Nem sokkal korábban született meg a lányom, és az az érdekes, hogy mi igazából nem Angie-nek neveztük el, hanem Dandelion-nak, de mivel egy katolikus kórházban jött a világra, az apácák ragaszkodtak hozzá, hogy legyen egy keresztény neve is, és végül ők választották az Angie-t, ami valamiért nagyon megfogott. Arra már nem emlékszem, hogy miért pont ezt választottuk kislemezdalnak, de az biztos, hogy hasonlóan nagy dobás és váratlan húzás volt, mint 1964-ben a Little Red Rooster.” A rossz nyelvek szerint azonban David Bowie elő felesége, Angela ihlette a dalt, de arról is szól egy történet, hogy a dal szövegében Mick Jagger tulajdonképpen a Marianne Faithfull-el való szakítására utal.

Police: Roxanne (1978)

Az egyik legelső s talán mai napig egyik legismertebb Police-dal (az együttes debütlemezén, az Outlandos d’Amour-on jelent meg), Sting szerzeménye, aki a punk és a reggae mellett sok mást is belepakolt a csapat hangzásába. „Tudják, még mindig nagyon szeretem a tangót. A Roxanne című számomról mindenki azt állítja, hogy ez egyfajta reggae, de számomra mindig is tangó maradt” – vallott erről a dalról, ami egy prostituáltról szól. A stúdiófelvétel másik érdekessége, hogy a kezdés után kb. öt másodperccel van egy oda nem illőnek tűnő zongorahang, illetve egy nevetés. „Éppen elkezdtem volna énekelni a dal első sorát, amikor felfedeztem, hogy van egy zongora a mikrofon mellett. Fáradt voltam, így csak ímmel-ámmal ültem mellé. Azt hittem, hogy a klaviatúra teteje zárva van, de mivel nyitva volt, ezt a hihetetlen akkordot véletlenül a fenekemmel játszottam. Később visszahallgatva rájöttünk, hogy megy azokhoz az akkordokhoz, amit játszottunk. Úgy gondoltuk, vicces, így benne hagytuk” – mesélte később Sting.

Kispál és a Borz: Emese (1997)

Lovasi Andrásék a kilencvenes évek végén írták ezt a dalt, aminek főszereplője az elmondások szerint egy valóságos személy volt, aki Pécsett tényleg betért egy gyógyszertárba. Lovasi az aktív Kispál-korszakban több ilyen „megfigyelésen alapuló”, történetet mesélő dalt szerzett a kilencvenes években, egészen a 2010. évi búcsúkoncertig koncertet nem nagyon tartott a Kispál és a Borz az Emese nélkül, eléggé nagy slágernek számított még a kétezres évek elején is.

Quimby: Nyina (2005)

Amikor a Nyinát hallgatom, mindig eszembe jutni Csehov Sirály című drámája, amelyben az egyik szereplőt hívják Nyinának. Kiss Tibor ezt a dalt az első rehabja után megjelent első Quimby-lemezre, a 2005-ös Kilégzésre írta. A zenekar húszéves jubileumi koncertjén készült felvétel viszont talán még jobb, mint az eredeti – Kárpáti Dodi trombitaszólója mellé ugyanis vonósok is kerültek, az egész úgy ahogy van, hátborzongató („vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál”), a közönség is csendben hallgatja végig.

Heaven Street Seven: Márta (2006)

Szűcs Krisztián egyes szám első személyben énekli Márta „szerepét” – hasonló kiscsaj-vallomás, mint a Kiscsillagtól a Légyszíves vagy a Van-e szándék. A Márta egy tipikus, városi környezetben élő lány története nagyon eltalált mondatokkal (pl. „Mert úgy nem csinál úgy senki, ahogy én csinálok úgy, mintha tudnám, hogy mit akarok?”), elvágyódással, búcsúval, boldogságkereséssel. Néha egy (krézi) srác jobban megfogalmazza, hogy mit is éreznek a csajok, ez Szűcsnek a Tudom, hogy szeretsz titokban című lemezen is ragyogóan sikerült. Apropó, Márta, van egy másik dal is, az az ismertebb, az Anna and the Barbies szerzeménye, a Márti dala, ennek történetéről itt olvashattok.

Kaukázus: Szalai Éva (2008)

„Szalai Éva, te vagy a mindenem, / gumicukor vagyok a tenyereden!” – a Kaukázus bohókás dala egy igen vicces, de nagyon szerethető csajról szól, Kardos Horváth János szövegíró és Császári Gergely szerzeménye. Az „igazi” Petőfi rádiós időszak (kb. 2007–2008) egyik legsikeresebb együttese volt a Kaukázus első, akkori felállása, több igen érdekes szerzeményük ismertté vált akkor, a néven nevezett Szalai Éva pedig közülük az egyik legismertebb volt.  

Magna Cum Laude: Engem nem lehet szeretni (2009)

És akkor a zárószám, Mező Misiék szerzeménye a 999 lemezről (de ide jöhetne az Átkozott nők is), a sok-sok-sok lány- és nő- és hölgy- és kislány- és asszony-névvel: Ági, Jutka, Betti, Márta, Klára, Gréti, Anna, Éva, Netti, Olga, Dóra és Kitti,

szóval kedves hölgyeim, a jó isten éltesse mindannyiukat!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?

A Bálint-napi rózsacsokor útja
A Bálint-napi rózsacsokor útja
2026. február 15., vasárnap

A Bálint-napi rózsacsokor útja

Hirdetés