
A zenekar több fellépését is meghiúsította már a járvány
Fotó: Forrás: a Salamon’s Jam Orchestra Facebook-oldal
Megtöri a csendet a 2019-es nagykoncertje óta kényszerűségből hallgató óta Salamon’s Jam Orchestra, egy, a zenekar Facebook-oldalára kiposztolt kedvcsináló videóval. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium zenekara korábban több nagy sikerű koncertet adott a városban, és most egy újabb projekttel készülnek. Korpos Szabolcs, az iskola zenetanára, a zenekar létrehozója és vezetője a zenekar jelenéről és jövőjéről beszél.
2021. május 28., 17:432021. május 28., 17:43
2021. május 28., 17:462021. május 28., 17:46
– Mivel készül most a Salamon’s Jam Orchestra?
– Most egy új projektbe kezdtünk, mert a 2020-as iskolai évzáróra tervezett koncertünk a Covid miatt elmaradt. Úgy gondoltuk, hogy ősszel megcsináljuk, de az sem jött össze, ezért a C-terv az volt, hogy azokkal csináljunk közösen valamit, akik tavaly végeztek, azaz elhagyják az iskolát és a zenekart is nyilván.
Az együttesnek időközben elkészült a saját hangstúdiója, idejük is került erre, mivel a vírus miatt ők sem zenéltek, ezért sikerült összehangoljuk a próbákat, és szívesen segítettek a diákoknak. Választásuk Michael Jackson Man In The Mirror című dalára esett, ezt csináltuk meg közösen a zenekarral, összesen harmincan voltunk a projektben. A kórus nem tudott részt venni ebben, mert az már túl sok lett volna. Ebből mindenki megérezte az ízét, hogy milyen stúdióban dolgozni, mint a nagyoknak. Mi is négy napot voltunk a stúdióban, amíg minden részt fel tudtunk venni külön-külön. Jó hosszú folyamat volt, de izgalmas is, mindenki élvezte remélhetőleg. Jelenleg még zajlik az utómunka, de remélhetőleg minél hamarabb elkészülünk vele.
– Nehéz volt a világjárvány alatt összetartani a zenekart?
– Az igazság az, hogy nagyon nem történt semmi, tavaly volt még egy megmozdulás, amikor a kórus egy rövid videóban énekelt egy testvériskola számára, de zenekari aktivitás nem igazán volt. Én így is kerestem a lehetőségét, hogy zenéljünk. Elindultunk egy olyan projekttel, hogy egy dalhoz mindenki otthon felveszi a saját részét, de nem jutottunk vele messze. Ősszel nekiálltunk a munkának, már kész volt a repertoár, de aztán hazaküldtek újra online tanulni. Amikor februárban újra visszatértünk az iskolába, akkor jutott eszembe ez az ötlet a stúdiófelvétellel.
Most már ezt megelégelte mindenki, de végre a helyzet is engedi a közös zenélést, és szerintem szükséges is a zene az emberek éltébe, hogy éljenek egy kicsit.
– Volt lehetőség a hosszú szünet ideje alatt felfedezni új tehetségeket? Sikerült pótolni az elballagott diákokat?
– Többen jelentkeztek ősszel, mikor jöttek a kilencedikesek, és amíg „offline” jártunk iskolába. A zenekarnak már elment a híre, és aki zenélni szeretne, az már tudja, hogy itt mi történik. De volt olyan is például, aki véletlenül esett bele a zenekari életbe, mert kiderült, hogy jól tud gitározni. Tizedik osztályosokból is kerültek idén, mivel nekik is csonka évük volt, így van olyan is, aki csak most tudott csatlakozni hozzánk.
Időnek vagyunk mindig híján. Nem igazán sikerült teljesen helyettesíteni a tavaly végzősöket, a vonós szekció végzett már, a három hegedűs és egy csellós, helyükbe még nincs utánpótlás. A fúvósoknak is egy része idén fog végezni, őket valamennyire tudtuk pótolni. Gitárosokból és zongorásokból is kerül egyre több, dobosunk is van már kettő, az énekesek is szép számmal gyűlnek. Picit furcsa számomra, mivel kinevelődött egy generáció, akikkel elindultunk a kicsi dolgokból és közösen fejlődtünk, most pedig vége egy korszaknak, mivel jöttek újabbak, és picit vissza kell lépjünk, hogy tudjunk tovább haladni. Ezt a lépést még keresgéljük, hogy hogyan lehet ezt jól megtenni.
Nyárra tervezik a következő nyilvános koncertet
Fotó: Forrás: a Salamon Ernő Gimnázium YouTube-csatornája
– Milyen jövőbeli tervei vannak a zenekarnak, mikor láthatjuk újra a színpadon?
– Gondolkodom még egy nagyobb projekten, amit még a diákoknak sem mondtam, de azt szeretném, hogy nyáron, ha sikerül mindenkit összeszedni és a helyzet is engedi, rakjunk össze egy koncertet. Biztos vagyok, hogy lesz erre kedvük, mert a fiatalok nagyon motiváltak és lelkesek, alig várják, hogy valami történjen. Konkrét tervek még nincsenek, csak tapogatózunk még.
Kérdezett: Batrin Krisztián
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!