Hirdetés
Hirdetés

Akik maradtak, és akik elmentek. Belfast, ami nem is ilyen volt

Egy utcában zajlik minden •  Fotó: IMDB

Egy utcában zajlik minden

Fotó: IMDB

Egy megrázó, lelket megérintő, nagyon jó filmre számítottam, ehelyett kaptam egy klisédíszletek között lejátszódó, a gyerekkorról való kissé álságos nosztalgiázást, ami még csak hiteles sem volt. Szerencsére a színészek, köztük a nagy kedvencem, Judi Dench, megmentették – valamennyire. Belfast – sajnos – nem csupán egy forgatási utcarészlet volt.

Katona Zoltán

Katona Zoltán

2022. március 17., 18:482022. március 17., 18:48

Az ír katolikus családból származó Kenneth Branagh filmrendező életének első kilenc évét Belfastban töltötte, a család akkor települt át Angliába, részben a jobb munkalehetőségek miatt, részben pedig az akkor igen intenzíven zajló zavargások miatt. Nem volt egyszerű akkoriban a helyzet egy olyan városban, ahol a katolikusok és a protestánsok nagyon nem fértek el egymástól még később, évtizedek múltán sem, akkor pedig igencsak fellángolt az erőszak a két világ között.

Hirdetés

Branagh évek óta ismert filmrendező, de igazán szerzői dolgot még nem csinált, hiszen főleg adaptációk, mások történeteinek a filmre vitele, rendezése fűződnek a nevéhez, ez lenne tehát az első olyan, teljesen saját élményanyagból, a gyerekkorából táplálkozó filmje, amit maga irányíthatott.

A film fekete-fehér (csak a néhány régi mozifilm-részlet színes, de a western már ott sem az…), ami egyfajta régiességet és plusz hitelességet is adhatna az egésznek, de ez sajnos egyáltalán nem így van.

Kicsit az volt az érzésem, hogy a rendező a körülmények hiányosságait próbálta ezzel letakarni, hiszen az egész film nagyjából egy park különböző helyszínein és két utcában játszódik, ezekben történik minden az utcai balhétól a bolti lopásig, a rendőrattaktól a szerelmi jelnetekig. A díszlet a leggyengébb pontja a filmnek: két házsor valahol egy filmgyárban, a maga tökéletességében egyenesre vakolt falakkal, műfeliratokkal, töretlen és tiszta ablakokkal és annyira sima járdákkal, hogy a légy is elcsúszna rajta, nemhogy egy részeg ember – utóbbiból pedig pont nincs egy se a filmben, pedig hát...

A lakásbelsők is tökéletesek, minden olyan rendezett és idilli •  Fotó: IMDB Galéria

A lakásbelsők is tökéletesek, minden olyan rendezett és idilli

Fotó: IMDB

Azt azért nem árt tudni, hogy Belfast katolikus negyede nagyon nem erről szólt, a hatvanas évek végén (a film 1969-ben játszódik) aztán végképp nem, erről és az egész ír helyzetről itt van egy elég jó összefoglaló, kitűnő képanyaggal. A filmben sehol egy heverő tégla, sehol egy töredezett házfal, egy pocsolya, csak a patyolattisztaság – nem létezik, hogy ezt nem lehetett volna jobban és hitelesebben megcsinálni 2021-ben. Valahogy minden olyan tökéletes a házak belsejében is, hogy nem jön, hogy elhiggye az ember, pláne akkor, ha korábban látott a témában néhány hasonló játékfilmet, amelyekből kiderül, hogy igen, lehet. Megemlíthetem itt az Apám nevében (vagy Az Atya nevében) című filmet még a kilencvenes évek közepéről. De ott van az 1972-ben lezajlott Véres vasárnapnak igen hitelesen emléket állító alkotás is, amit Paul Greengrass annyira szépen megrendezett, hogy olyan, mintha dokumentumfilmet nézne az ember. Netán a pár évvel ezelőtt készült ’71 című film is említhető, ami szintén Belfastban játszódik, és az utcai zavargásokban az egységétől leszakadó brit katona kálváriáját mutatja be.

„Az írek arra születtek, hogy elmenjenek. Különben a világ többi részének nem lenne kocsmája. Felünknek maradnia kell azért, hogy emlékezzenek azokra, akik elmentek. Minden, amire az ír népnek szüksége van a túléléshez, egy telefon, a Guiness és a Danny Boy kottája” – hangzik el a filmben egy hölgy szájából ez a néhány keserédes, de annál nagyobb igazságtartalmú mondat, s bizony, ha belegondolunk, a magyar, illetve a székely is nagyon, de nagyon sokban hasonlít az írhez. Nyelvében nyilván nem és abban sem, hogy nekünk nincs tengerünk, de a hegedűtől a pityókáig, az alkoholfogyasztási szokásoktól a költészetre való hajlamig és az állandó, évszázadokon át tartó szabadságharcokig igen sok mindenben egy húron pendülünk.

Lelkileg biztosan közelebb állunk hozzájuk, mint mondjuk a finnekhez vagy a törökökhöz…

A kis Buddy családja szerényen él, az apa Angliában dolgozik, a mindennapokat az iskola, a nagymama és a vécén kávézó nagypapa fogják keretbe, no meg az, hogy az utcákon megjelennek a dühöngő és többségben levő protestánsok, a helyi katolikus pap pedig úgy uszít, hogy bele van izzadva a feje. A családot érik fenyegetések, adósságokkal küszködnek, de becsületesek és békések – mindezt a gyerek szemével látjuk, sokszor maga a kameraállás is alacsony, hogy a néző Buddy perspektívájából szemlélje a világot. Valahogy talán ezért is sikeredik ennyire romantikusra az egész, s habár nyoma van benne az erőszaknak, az utcai zavargásokat mutató képsorok is banálisak, hiteltelenek.  

Nagyon jó arc a kissrác •  Fotó: IMDB Galéria

Nagyon jó arc a kissrác

Fotó: IMDB

A gyerekszereplők közül a főszereplő Jude Hill telitalálat, ám a bolti lopásos jelenet annyira hiteltelen, hogy az már katasztrófa… Nem beszélve olyan másodlagos helyzetekről, hogy a kisfiú egyik, többször is felvillanó osztálytársa ázsiai – azt azért kötve hiszem, hogy abban az időben, pont Belfastban és olyan körülmények között ázsiaiak ültek volna egy iskolapadban katolikus írekkel.   

A film zenéjét Belfast talán legismertebb zenésze, Van Morrison jegyzi – a kísérődalok találóak, aktuálisak (a hatvanas évek végén voltak divatban), de az a jelenet, amikor az apa az Everlasting Love-ot énekli egy kocsmában, no, az sem életszagú. Persze, hogy egy akkori, pontosabban 1968-ban megjelent slágerről van szó, Jamie Dornan utánozza Steve Ellis-t, de kicsit olyan, mint ahogy Himesh Patel utánozta a Beatles tagjait. Nem rossz, de a jó nem ilyen, főleg ha ennyire rossz értelemben vett teátrális.

Judi Dench most is fantasztikusan játszik •  Fotó: IMDB Galéria

Judi Dench most is fantasztikusan játszik

Fotó: IMDB

A filmet mégis a színészi játék menti meg, itt nemcsak a kissrác és a szülei  (Caitriona Balfe és az említett Jamie Dornan) figuráit hozzák nagyon jól, hanem a nagymama és a nagypapa (Judi Dench és Ciarán Hinds) fantasztikusak: öröm nézni azt a humoros, aranyos, őszinte, vagány idős házaspárt, minden gesztusuk és mondatuk élvezhető és hiteles. Holott a film cselekménye, sztorija elvileg nem rossz, a steril képek, körülmények egész egyszerűen elrontják azt, ami lehetett volna.

Apa és fia – vannak jó és érzelmes párbeszédek ebben a filmben •  Fotó: IMDB Galéria

Apa és fia – vannak jó és érzelmes párbeszédek ebben a filmben

Fotó: IMDB

Azért azon nagyon, de nagyon pofára esnék, ha ez a film elvinne bár egy Oscart is, habár a színészek tényleg jók benne. Tény és való, hogy

hét kategóriában jelölték szobrocskára: legjobb film, legjobb rendező, legjobb női mellékszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb eredeti dal és legjobb hang kategóriákban.

A színészek közül páran kétségkívül megérdemelnék, ehhez nem fér kétség, de ha el találja vinni a legjobb rendezőnek vagy filmnek járó szobrocskát, hát az nagyon gáz lenne… De hát volt még ilyen. Most, amikor technikailag gyakorlatilag minden lehetséges, leforgatni egy ilyen másfél órát két műiesen felépített „utcasarkon” nem vall valami nagy „szakértelemre” – annál már az ötvenes években készült westernek helyszínei is hitelesebbek egy hollywood-i filmgyár hátsó udvarán.      

Belfast
angol filmdráma, 97 perc, 2021
Írta és rendezte: Kenneth Branagh
Producer: Laura Berwick, Kenneth Branagh, Celia Duval, Becca Kovacik, Tamar Thomas
Operatőr: Haris Zambarloukos
Vágó: Úna Ní Dhonghaíle           
Zene: Van Morrison
Szereplők: Jude Hill, Caitriona Balfe, Jamie Dornan, Judi Dench, Ciarán Hinds, Lewis McAskie, Josie Walker, Freya Yates, Nessa Eriksson, Charlie Barnard, Frankie Hastings, Máiréad Tyers    

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Buffalo csirkeszárny air fryerben – videó

Nemcsak ropogós, hanem pikánsan fűszeres is a buffalo csirkeszárny, ami akárcsak a KFC csirkemell, ízig-vérig amerikai fogás.

Buffalo csirkeszárny air fryerben – videó
Buffalo csirkeszárny air fryerben – videó
2025. november 15., szombat

Buffalo csirkeszárny air fryerben – videó

Hirdetés
2025. november 14., péntek

Gyömbéres erőleves

Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.

Gyömbéres erőleves
Gyömbéres erőleves
2025. november 14., péntek

Gyömbéres erőleves

2025. november 14., péntek

Fény a tekintetben – megnyílt Keresztes Evelin új kiállítása

A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.

Fény a tekintetben – megnyílt Keresztes Evelin új kiállítása
2025. november 13., csütörtök

Kék a kökény, recece...

A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.

Kék a kökény, recece...
Kék a kökény, recece...
2025. november 13., csütörtök

Kék a kökény, recece...

Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok

A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok
A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok
2025. november 13., csütörtök

A pontok mögött: vonalak, testek, gondolatok

2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.

Az elveszett üvegszem
Az elveszett üvegszem
2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

2025. november 11., kedd

Amikor a libák elárulták Mártont

Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.

Amikor a libák elárulták Mártont
Amikor a libák elárulták Mártont
2025. november 11., kedd

Amikor a libák elárulták Mártont

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Nemcsak bemutatkozás, hanem találkozás is – közeleg a 24. Csángó Napok

A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.

Nemcsak bemutatkozás, hanem találkozás is – közeleg a 24. Csángó Napok
2025. november 09., vasárnap

Zöldségek, gyümölcsök tartósítása: a fermentálás csodálatos világa

A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.

Zöldségek, gyümölcsök tartósítása: a fermentálás csodálatos világa
2025. november 08., szombat

A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron

Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”

A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron
Hirdetés