Hirdetés
Hirdetés

A tomboló közönségnél nincs jobb visszaigazolás

Imádják, amikor a koncerteken velük bulizik a közönség •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Imádják, amikor a koncerteken velük bulizik a közönség

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar körül gyorsulnak az események. A Kowalsky meg a Vega turnéján vettek részt előzenekarként, megjelent a legújabb daluk Egyetlenem címmel, és számos fellépés áll előttük. Az aranytorkú és energikus énekesnőjükkel, Portik Líviával beszélgettünk a turnéról, az új dalról, az elkövetkezendő koncertjeikről és arról is, hogy miként sikerült beilleszkedése a zenekarba.

Gál Viola

2018. július 06., 14:002018. július 06., 14:00

– Te később csatlakoztál a zenekarhoz, viszonylag új tagnak számítasz a No Sugarban. Az első perctől megvolt a közös hang? A kezdetektől így tudtatok bulizni a színpadon, mint most?
– Már lassan két éve csatlakoztam a fiúkhoz, és egyre jobban kijövünk. Megszokjuk egymást, és megbarátkozunk egymás „tikkjeivel”, rigolyáival. Ezekre leginkább akkor derült fény, amikor tavaly stúdióztunk, ahol tizenegy napig voltunk összezárva, úgy, hogy nem is jártunk el szinte sehova, egész nap a mikrofonok előtt ültünk, na, ott mindenkinek előbújtak a párna alatt rejtegetett titkai.

Idézet
De mostanra már egy jól összeszokott baráti társaság is lettünk, nem csak munkatársak.

A jó hangulat az megvan, mindig végignevetjük az utazásainkat, és úgy gondolom, hogy már nem csak a zene köt össze, hanem az emlékek, élmények, és igaz barátai lettünk egymásnak.

Hirdetés

– Látványosan nő az ismertségetek, népszerűségetek, bővül a közönségetek. Milyen érzés az, amikor veled együtt éneklik, skandálják a dalaitokat?
– Csodálatos érzés, amikor a hallgatók szemében látom, hogy tetszik nekik, szeretik, amit csinálunk, tapsolnak, dúdolnak, táncolnak a dalainkra. Ez elmondhatatlanul jó érzés, hatalmas önbizalmat adnak az embernek a pozitív visszajelzések, hogy értékelik a sok munkát, amit belefektettünk.

Tényleg rengeteg munka van benne, és a tomboló közönségnél nagyobb visszaigazolás nincs.

Kívülálló szemével ez nem tűnhet olyan nagy dolognak, de engem ez éltet, hogy a színpadon lehessek. Imádom, amikor velem együtt bulizik a közönség. Mondjuk, keresem még azt az embert, aki úgy fogja végigbulizni a koncertet, ahogy én, de ha megtalálom, akkor minden elismerésem, és biztos meg is hálálom neki.

– Nemrég volt az Egyetlenem című dalotok premierje. Hogy született meg ez a dal?
– Ezt a dalt, mint majdnem mindegyiket, gitárosunk, Bereczky Boti írta. Egy régebbi téma lett átalakítva, megújítva és hozzá lett írva a szöveg, Ez általában úgy szokott kinézni, hogy Boti hoz egy dallamot vagy egy szöveget, akár egyszerre mindkettőt, mindenki hozzáadja a saját elképzelését, és így lesznek kerekek a dalaink. A végleges formát mindig együtt dolgozzuk ki, leülünk a próbaterembe és ott közösen alakítgatjuk. A dal maga egy nyári hangulatú, könnyed, szerelmes nóta, amihez klipet is forgattunk.

Több koncerten is láthatja őket a nyár folyamán a székelyföldi közönség •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Több koncerten is láthatja őket a nyár folyamán a székelyföldi közönség

Fotó: Baricz-Tamás Imola

– A Kowalsky meg a Vega zenekarral turnéztatok az elmúlt időszakban. Közös turnétok után sokak fejében megfordult a kérdés, hogy milyen emberek ők a való életben, amikor nem egy klipen keresztül nézed őket. Jól kijöttetek egymással?
– Nagyon rendesek voltak, abszolút pozitívan fogadtak minket, nagyon tetszett nekik, amit csinálunk, a zenénk. Nagyszerű emberek, jól telt velük ez a pár koncert. A közönség is hihetetlenül jó volt, mindenki pozitívan fogadott minket, még máig is találkozunk olyan véleménnyel, hogy a Kowalsky előzenekaraként ismertek meg és nagyon megszerettek. Nekünk ez egy feltöltődés volt, remélem, még lesz alkalmunk velük találkozni, akár egy közös turné során.

– Volt olyan különleges élményetek a turnén, amit nehéz lesz elfelejteni?
– A vége. A turné utolsó állomása Sopron volt. Már régebb óta hajtogatták Kowalsky-ék, hogy itt a „turnétemető”, és akkor ahogy már ilyenkor szokás, majd jól kitolnak velünk, az előzenekarral. A dolgok úgy alakultak, hogy nem ők toltak ki velünk, hanem az időjárás.

Idézet
Akkora vihar volt, amikor megérkeztünk a helyszínre, hogy már le is mondtunk arról, hogy mi itt játszani fogunk este.

Tényleg, a színpadon folyt a víz, mi pedig esőkabátban ücsörögtünk a technikus sátra alatt elázva, és vártuk, hátha eláll ez a nagy zuhé. Végül aztán a Kowalsky meg a Vega zenekar biztatására csak felálltunk a színpadra, és időközben még az eső is elállt, a hangszerek sem áztak el, úgyhogy egy jól sikerült soproni koncertet tudhatunk magunkénak. Még egy érdekes sztori, ami talán kicsit durva is, az a turnébusszal kapcsolatos. Mi mindig bérelni szoktuk, menet semmi baj nem volt vele, viszont hazafelé, nem tudom mi történhetett, nem ment rendesen, és végig nyomta befelé az utastérbe a fekete füstöt. Nagyon „vicces” volt, hosszú kilométereken keresztül úgy jöttünk, hogy eltakartuk a szánkat. Most nevetek rajta, viszont akkor nem volt a legkellemesebb élmény.

– Hol bulizhatunk legközelebb veletek?
– Vasárnap a gyergyóújfalvi falunapokon volt egy sikeres koncertünk. Július 7-én, szombaton 22-órától Gyergyóremetére várjuk a közönséget. 10-én Csíkszeredában, a Parázska születésnapján, 20-án a Besenyő-tónál a Rakpart Fesztiválon, majd augusztus 4-én Borszéken találkozhattok velünk, ahol remélem, nekem is lesz lehetőségem találkozni egy olyan hallgatóval, aki velem együtt végig táncolja az egész koncertet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés