
Fotó: Veress Albert / Forrás: Csíki Játékszín
A Csíki Játékszín január 13 – 17. között öt alkalommal játssza bérletben Kárpáti Péter Pájinkás János című darabját. Az előadás rendezője Barabás Árpád.
2021. január 13., 11:062021. január 13., 11:06
A nagy mesemondótól, Ámi Lajostól megkérdezik, hogy van-e az embernek lelke. Már csak azért is lennie kell, mert álmunkban a lelkünk az, ami vándorol – válaszolja, és már bele is kezd a mesébe, mely szerint a lélek bárhová el tud menni.
Így jutunk el Nagyoroszországba is, Pájinkás János szülőhazájába.
Pájinkás János a lélek mérnöke. Meg sem született, és már tudta, mi lesz száz év múlva. Az anyja méhében megálmodta, hogyan fogja ő az országot megmenteni. Négynaposan végre pájinkát is kapott – és aztán egész életében nem is evett-ivott egyebet. Még aznap elindult a cárhoz, hogy előadja forradalmi terveit. Azokkal aztán a hazáját felvirágoztatta. Sőt, még a sárkányokat is legyőzte, akik a napot az égről le akarták venni.
A történeten túl Ámi Lajos világnézetében folyamatosan érezhető az arra való felszólítás, hogy az embernek egész életén át foglalkoznia kell a lélek működésének megértésével.
– áll az előadás ismertetőjében.
Fotó: Veress Albert / Forrás: Csíki Játékszín
A Pájinkás János című előadás alkotóstábja már ismerős lehet a Csíki Játékszín közönségének. Barabás Árpádnak olyan rendezéseit lehetett már látni Csíkszeredában, mint Az öldöklés istene, vagy az Abigail bulija. Deák Katalin dramaturgnak Az öldöklés istene, az ÁSÓKAPA és a Gyerekünk után ez a negyedik munkája a társulattal. Szűcs-Olcsváry Gellért, az előadás díszlettervezője szintén dolgozott már az Az öldöklés istene és az Abigail bulija című előadások létrehozásában, de az ő díszlete látható a Kunigunda hozománya című mesemusicalben is. A társulat egykori tagja, Kónya Ütő Bence (aki jelenleg a Tamási Áron Színház színésze), az előadás zeneszerzőjeként tér vissza ez alkalommal a Csíki Játékszínhez. Gábor Zsófi jelmeztervező, Kedves Kriszta dramaturg-asszisztens, Balázs-Bécsi Anna jelmeztervező-asszisztens és a video designt készítő Bálint Hunor először dolgoznak a csíkszeredai társulattal.
Az előadást játsszák: Kányádi Szilárd, Kozma Attila, Bartalis Gabriella/Fekete Bernadetta, Márdirosz Ágnes, Vass Csaba, Giacomello Roberto, Tóth Jess, Puskás László, Zsigmond Éva Beáta, Borsos Tamás.
Január 13-án, szerdán a Don Juan 1-es bérleteseket, január 14-én, csütörtökön az Antigoné 1-es bérleteseket, január 15-én, pénteken a Hamlet 1-es bérleteseket, január 16-án a Hamlet 2-es bérleteseket és január 17-én, vasárnap a Prospero 2-es bérleteseket várja a színház a nézőtérre. Minden este 19 órai kezdéssel tekinthető meg a produkció.
Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
szóljon hozzá!