Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
2025. december 12., 15:512025. december 12., 15:51
A 12 országot átszelő út a hideg, esős öreg kontinensről a forró, végtelen afrikai sivatagba sodorta őket. Mihály Alpár szerint a túra egyszerre volt fizikai kihívás és mély belső utazás: megismerték a robogók határait, a sivatag monotóniáját, a hőség embert próbáló erejét, és közben ráébredtek arra, mennyire kényelmes életet élünk Európában. A végtelen út és a közösen átélt nehézségek erős csapattá formálták őket – annyira, hogy már tervezik a következő, még nagyobb kalandot.
A végtelen kalandról népes közönség előtt tartottak előadást Székelyudvarhelyen decemberben, Mihály Alpár itt avatott be az érdekességekbe.

Több mint nyolcezer kilométer, húsz nap, két robogó. Európát és a Szahara egy részét is átszelve végül megérkezett Dakarba Mihály Alpár és Bertici Attila, akik nemcsak a sivatagon, hanem a saját határaikon is átvágtak.
Erősen, üresjáratok nélkül indult a Trónok harca első előzménysorozatának, a 2022-ben indult Sárkányok házának legújabb, harmadik évada. Spoileres epizód-áttekintő.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Frontemberváltás, friss dal és új lendület: a No Sugar Forog a kerék című száma egy korszaknyitás történetét meséli el. Szőcs Renátával beszélgettünk a változásról, az alkotásról és a zenekar jövőjéről.
Az ötvenesek klubjába idén belépő Vetró B. Sebestyén András képzőművész családban született, de már hatodikos korában gitárt vett a kezébe. Szombat este fiatal évei városában, Kézdivásárhelyen koncertezik.
szóljon hozzá!