„A miénk fajta lett-e?” Így álltak hozzá a gyerekáldáshoz a régi időkben

Egy tágabb társadalmi, akár állampolitikai szempontból is fontos volt a férfiak többségének a biztosítása, a hadviselés, katonáskodás szempontjából. Feldicsérték a menyecskét, ha fiúgyermeket szült.”  Hozzátette, a szántást, a vetést, az erdőviselést, a létfentartásnak, a család életben tartása működtetésének a szempontjából a nehéz munkákat mind a férfiak végezték. Szükség esetén volt eset persze, hogy az asszonynak át kellett vállalnia.

Hozott mag

Az első, amire különösképpen ráfigyeltek, hogy kire hasonlít, hogy a „miénk fajta-e”. Volt, amikor megmagyarázták, hogy a rokonságból hetedíziglen valakire visszahasonlít. „Mert megtörtént, hogy ha nem született gyermek, az asszony mégiscsak keresett valahol a közelben, a szomszédságban, ismerősök társaságában valakit, akitől valahol valamilyen különleges diplomáciával, az ő együttlétük fenntartása és a család létrehozása érdekében, magot szerzett. Megegyeztek. A férjnek a tudomására jutott ez, de ebből nem lett botrány, mint általában. Ez nem számított megcsalásnak, hanem a gyermek érdekében elkövetett bocsánatos bűnnek, a családért. Persze, hogy kitudódott és ez egy érdekes beszédtéma volt mindig a férfiak között a kocsmában. Nem állta meg senki a társaságból, hogy ne kezdje el csipkedni az illető férfit. De ő azt mondta, hogy

Nagyon frappáns válasz ebben a helyzetben, amikor a gyermekért egy ilyen morális jellegű kérdést, jelenséget is feloldott, és különösképpen, hogy nem egy akárkivel, akárkitől, hanem rendes embertől van.”

Ellátták, de nem dédelgették

És hogy miképpen viselkedtek a paraszti társadalomban a férfiak az apává válás folyamatában attól fogva, hogy kiderült, hogy az asszony várandós? Noha voltak kivételek, a várandós asszonyt sem kímélték, dolgoznia kellett. Nem volt felmentve a nehéz munka alól. A ház körüli munkákat el kellett végeznie, az állatokat, öregeket, gyermekeket el kellett látnia, kapálni kellett, ételt kivinni a mezőre. A gyermek ruhaneműjének, pelenkáinak az előállítása is az ő feladata volt. A férfiak távol tartották magukat mindattól, ami a női higiéniához tartozott.

Két bábakategória volt, a parasztbába és az úribába – aki elvégzett egy bábaképző tanfolyamot. Az új bábák közreműködését nem vették jó néven, mert beleszólt a tisztasági kérdésekbe, a táplálkozásba, utasítgatta a menyecskét. Viszont becsülték a parasztbábát, mert az a gyermekágyas időszakban naponta bejárt, és újrakötözte, megmasszírozta az anyának a hasát. Helyremasszírozta, kendertörölközőbe jó szorosan újrakötte, hogy szorítsa vissza a fellazult testrészt, és ezt nagyon kedvelték és szerették.” A gyermekágyas időszakban az anyja vagy az anyósa gondozta a nőt. Ez az időszak nem volt mindig hat hét, hiszen be kellett állni a munkába, és sok múlott azon, hogy az anyós megértő-e. Mint a néprajzkutató fogalmazott, a fiatalasszonyt ellátták, de nem dédelgették.

A gyermek áldás

A férfi számára leginkább akkortól kezdett el fontossá válni a gyermek, akkortól kezdett foglalkozni vele, amikor már rá lehetett bízni ilyen-olyan munkákat: az állatok ellátását, kaszálást, rendforgatást, pityókaszedés. Ha nem született fiúgyermek, a lányokat a „szégyenvirág” idején, azaz a menstruáció időszakában sem kímélték a nehezebb munkától – magyarázta Balázs Lajos.

Nincs, aki betegségükben gondozza, aki eltemesse. Nagyon fontos szempont volt. Ilyen értelemben látom és figyelem, hogy mennyire gondterheltebbé válnak a napjainkban a szülők. A gyermekek elmennek, megvan a birtok, a ház, az életfeltétel, de nincsenek otthon. Nincs perspektíva, nem remélnek a saját gyermeküktől támaszt. Van egy gyönyörű fotóm: öregasszony és öregember, mögöttük kilenc fiú. Látszik rajtuk az a biztonságérzet, a megnyugvás, hogy íme, kilenc fiúgyermek, mint a mesében, a balladában, ők meg köztük, megnyugodva. Mert mindennek ellenére a gyermek áldásnak számított. A családi és társadalmi feladatkörök ellátásához ember kell, és ahhoz meg kell szülni és fel kell nevelni. És akkor működőképes a világ.”