Tanévkezdés: óvodából az iskolapadba

A pedagógus szerint az első két hétben ugrásszerű fejlődést is fog látni a szülő a gyereken, aki hihetetlenül önálló lesz: míg az óvodában a dadus néni még kikísérte a vécére, még segített a felöltözésben, bekötötte a cipőfűzőt, az iskolában gyorsan kiderül, hogy nincs dadus, s a tanítónéni segít, de nincs ideje mindenre. „A gyerek, ha azt látja, hogy az osztály háromnegyede fel tudja húzni a kabátja cipzárját egyedül, akkor ő is fel fogja húzni. Olyan megható mindig látni, hogy nem tudja, hogy nem is tudta soha a cipzárt húzni, s mégis húzza, húzza, s mondja, hogy de én tudom, én tudom. Nem az van, hogy jön, hogy nem tudja, segítsek, hanem a fordítottja, mert viszi a közösség előre” – teszi hozzá.

Nem könnyíti meg az iskolakezdést viszont a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés, ami nem csak az ismerkedést, a kommunikációt nehezíti, de sokszor még a tananyag leadását is. „Előkészítő osztályban az egyik legfontosabb feladat a beszédhangokat kielemezni, hallani, azokat összekapcsolni a betűképpel, fontos lenne, hogy a gyerekek is lássák az én számat, hogy hogyan formálom, artikulálom a hangokat, s én is lássam az övékét” – mutat rá a maszkhordás hátrányára a pedagógus.

A gyerek felnő a feladathoz

Az ismeretlentől való félelem természetes – szögezi le a tanítónő, aki szerint bizony legtöbbször még a szülőkben is van az az érzés, hogy olyan jó volt az óvodában, hogy az olyan biztos volt. Az előkészítő osztály azonban – főleg az első félévben – kicsit tényleg olyan, mint az óvoda, aztán szépen áthangolódnak a gyerekek, egyre többet írnak, egyre több időt töltenek könyv és füzet mellett. „Ez az előkészítő osztály igazán gyerekre szabott, emiatt sem kell félni, de ha elsőt kezdene a gyerek, akkor sem. A gyerek általában föl akar nőni ehhez az új helyzethez, s ennek megfelelően is viselkedik” – összegez a pedagógus.