Második iskola: gazdagító vagy terhelő programok?

Csilla például két iskolás gyerekének az iskolán kívüli tevékenységét koordinálja – szerencsére nem minden nap, mert a gyerekei nem igénylik ezt, és ő sem szorgalmazza, hogy minden nap tevékenységekkel kösse le. „Óvodáskorban egyik gyerekemet sem járattam semmilyen délutáni programra, hiszen láttam rajtuk, hogy elég nekik az óvoda, és délután alig várják, hogy hazaérjenek, hogy együtt játsszanak. Majd előkészítőben a nagy fiamat hegedűórára írattam, de a harmadik órára már nem akart elmenni, nagyon erősen tiltakozott, akkor a tanárral közösen arra jutottunk, hogy még nem neki való, és semmi értelme a kényszernek. Ezzel teljes mértékben azonosulni tudok, úgy vélem, a gyereken látszik, ha nagyon nem akar valamit. Persze minden gyerek tiltakozik a maga módján néha sok minden ellen, de mi úgy döntöttünk, ezt figyelembe vesszük. Azóta rajz szakkörre jár a középső lányom, mert ezt nagyon akarja, és ez az ő világa. A nagy fiamat pedig a fizika, kémia világa vonzotta, a laboratóriumi kísérletek, kutatások érdekelték tavaly, így ő arra járt, idén ő is rajzra és kosárlabda edzésre szeretne járni” – meséli Csilla.

Hozzáteszi, ezekre be is íratják a gyerekeket, de szerencsére ez csak heti egy vagy két délutánt jelent, amikor külön programjuk van. A háromgyerekes édesanya úgy látja, ez elég nekik egyelőre, a két kisiskolás szívesebben játszik vagy olvas otthon, az óvodás esetében pedig fel sem merül még, hogy járhatna valami plusz tevékenységre.

Ha később szeretnének más, több programot maguknak, akkor természetesen megbeszéljük, és mehetnek is, hiszen ezek a megfelelő keretek között csak hozzátesznek a gyerek személyiségéhez, érdekesebbé válnak tőlük, fejlesztik az önbizalmukat, még akkor is, ha nem a legjobbak abban, amit csinálnak” – emeli ki az édesanya.

Szervezést és csapatmunkát igényel

Gyopárék a másik véglet, minden napra jut valami, ahová menni kell, s általában nem is egy, mert négy gyerekükből három iskolás, és mindháromnak legalább két plusz tevékenysége van. Csak a legkisebb óvodás nem jár még sehova.

– kezdi a négygyerekes édesanya. Hozzáteszi, így úszni korán elvitték minden gyereküket, s míg az egyik lányuk szinkronúszó, a másik versenyszerűen úszik. „Zselyke harmadik osztályos, ötször jár úszni hetente, gyakorlatilag minden nap iskola után, ezenkívül lenne még néptánca heti kétszer, de ez lehet, egyre fog redukálódni. Tavaly zongorára is járt, de nagyon sok volt, tudtuk, hogy valamiről le kell mondani, azt választotta. Boró ötödikes, ő szinkronúszásra jár heti háromszor, kétszer néptáncra, Csanád most lett iskolás, tavaly még úszott, de egészségi okok miatt szüneteltetnünk kell azt, ezért visszatért a focihoz. Heti két foci mellett egy néptáncra jár még” – sorolja az édesanya, aki így a tanév elején még telefonból kell „lesse”, hogy akkor aznap ki hova és hányra kell eljusson, mert bizony komoly szervezést igényel ez. Tavaly azt tapasztalták, hogy nagyon nehezen működik, ha egy napra egy gyereknek több programja is van, úgyhogy idén ehhez próbálják tartani magukat. Ugyanakkor úgy próbálják a délutáni programokat leszervezni, hogy lehetőleg minimum két gyereknek egy időben legyen programja, ha nem is egy helyen, hogy ne feltétlenül az egész délután arról szóljon, hogy viszik és hozzák a gyerekeket.

– szerencsére mind a négy „kapható” erre, és háromnak jogosítványa is van, így a „taxizásba” is be tudnak segíteni. Ugyanakkor Gyopár szerint jó „társszülőket” keresni a gyerek programjain, akikkel felváltva lehet vinni-hozni egymás gyerekét, az is segít a mindennapokban.

„Nem igaz, hogy nincs rinyálás, időnként biza előfordul, hogy nincs kedvük menni a gyerekeknek, de arra próbáljuk rávezetni, hogy csak a rendszeres tevékenységek hozzák meg az eredményeket, egy úszóversenyen például meglátszik, hogy ki az, aki heti háromszor járt edzésre, és ki az, aki ötször” – mutat rá Gyopár, aki szerint a tanórán kívüli tevékenységekkel gyakorlatilag azt pótolják, ami hiányzik az iskolából, például a heti két tornaóra igazán kevés.

A barátok rovására?

Eszter 13 éves, hetedik osztályos, volt idő, amikor minden nap járt valami plusz foglalkozásra, és olyan is, amikor mindenből elege lett. „Igazából legtöbb foglalkozást a barátok miatt kezdtem el, ment a barátnőm, s akkor kipróbáltam én is, aztán maradtam, mert tetszett.

– magyarázza a fiatal lány, aki a balettben volt a legkitartóbb, két évig járt arra, most énekórára és taekwondo-ra fog járni, s az ő korosztályának már bizony bejönnek a magánórák is, sokan a főtantárgyakból magántanárhoz kénytelenek járni.

Hogy mennyi az elég?

Borka Katalin tanítónő pedagógusként és szülőként is úgy látja, hogy szüksége van a gyerekeknek az iskola utáni plusz kihívásokra – legyen az sport vagy művészet irány –, de azt vallja, hogy a kevesebb több, vagyis egyvalaminek fogjon neki a gyerek, de azt rendszeresen csinálja. „Egy elemis gyerek napirendje akkor ideális, ha iskola után hazamegy, lazít kicsit, ebédel, majd játszik valamit, s csak egy másfél-két óra múlva fog neki a házi feladatoknak, a tanulásnak. Az is bele kéne férjen két órába maximum, hogy jusson szabadidőre és más tevékenységekre is” – magyarázza a pedagógus, aki szerint hasznos, ha a gyerek belekóstol bizonyos szakkörökbe, sporttevékenységekbe, de úgy gondolja, hogy heti két, maximum három délután kellene erről szóljon, s meg kéne hagyni a gyereknek legalább két napot, hogy azt játsszon, amit ő szeretne.

– magyarázza a pedagógus, aki főleg a sporttevékenységek hatását látja az iskolában, mert azok a gyerekek, akik sportolni járnak, bátrabbak, kitartóbbak, jobban tudnak koncentrálni, de az is jót tesz a gyerekeknek, hogy az osztályon kívül más közösségbe is tartozhatnak egy-egy szakkörön, edzésen. S ha van egy verseny, amin érmet lehet szerezni, egy fellépés, amin meg lehet mutatni, mit tanultunk, egy mérkőzés, akkor van tétje is annak a plusz tevékenységnek, és a gyerek is úgy érzi, hogy van értelme annak, amit csinál órák után délutánonként.