Közösen lehet tenni ellene: az ezerarcú iskolai zaklatás

Ennél tovább nem mentek, de körülbelül két évig ez zajlott. Aztán valamiért leszálltak rólam. Ők többen voltak, én egyedül, szembe szállni nem mertem velük. Amit tehettem, hogy lehetőleg láthatatlan maradok. Ráadásul az iskolában »árulkodni« sem szabadott, így nem mondhattam el senkinek. Ma már tudnám, hogy mit tegyek, de akkor nem voltak eszközeim a megoldáshoz. De ha arra az időszakra gondolok, még mindig ugyanúgy összeszorul a gyomrom, mint akkor” – mesélte a harmincas éveiben járó Emőke portálunknak.

Bizonyára nem ő az egyetlen, akinek vannak ilyen emlékei, kezdve az ártatlan viccelődéstől a szekálásig, a hosszabb ideig tartó szisztematikus nyilvános megalázásig, akár fizikai bántalmazásig. És igen, olyan eseteket is ismerünk, hogy sajnos mindez tragédiába torkollt. Ráadásul ma már létezik a zaklatásnak egy másik formája is, ami a virtuális térben zajlik, ez a cyberbullying.

– mutatott rá Ferencz-Salamon Alpár oktatási szakértő, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója egy, a Spektrum Oktatási Központ által szervezett beszélgetésen. A rendezvényen tizenéves diákok az Egy lány, mint te című amerikai játékfilmet nézték meg (A Girl Like Her, 2015, r. Amy S. Weber), amelyben a fiatalok életét megkeserítő, számtalan új alakot öltő jelenségről mutattak be egy történetet, és amelyben nem csak a zaklatott szemszögét, hanem a másik pólust is, az elkövető szempontját is megismerhették.

„Az iskolának is szerepe van ebben, továbbképzésekre kell járni ezen a téren, mert valamit kell kezdeni ezzel a jelenséggel. Fontos, hogy miképpen állunk hozzá otthon és az iskolában is. Azon kell lennünk, hogy az iskola területén, az iskola életében, szervezeti kultúrájában megnézzük, hogy a bizalom a felnőtt és diák között milyen szinten van. Ugyanígy a családban is. Mert a jelenség létezik, és minden annak függvénye, hogy a szeg mikor bújik ki a zsákból” – fogalmazott Ferencz-Salamon Alpár.

Van, amikor maga a szülő sem találja meg a kulcsot ahhoz, hogy megértse, hogy mi történt a gyerekkel az iskolában. A megoldás abban rejlik, hogy valamilyen eszközzel el lehessen jutni oda, hogy a bántalmazó megértse tetteinek súlyát, azt, hogy mit érezhet az, akit bántalmaz. „Minden iskolában jelen van. Elég, ha bemegy az ember a folyosóra, látja. Nem hibáztatásként mondom, egyszerűen itt van a jelenség közöttünk. Tudjuk, érezzük, tapasztaljuk. Sajnos. De tehetünk ellene” – hangsúlyozta a pszichológus.

– vélte a szakember.

Felmerült az is, hogy mi a teendő, ha a tanár a zaklató. A pszichológus szerint ilyenkor a szülőnek és az osztályközösségnek nagyobb a szerepe. „Nem hiszem, hogy büntetéssel meg lehet oldani a dolgot. Szembesülnie kell a tanárnak azzal, hogy milyen hatást vált ki a gyerekkel szemben. Az is fontos, hogy biztonságos körülmények között szembesülhessen, valószínű, hogy egy négyszemközti beszélgetés során könnyebben eljut az hozzá, hogy mit okoz. Ha bosszúvágy, harag vezérel, kisebb az esély arra, hogy elérjük azt, hogy a tanár megengedje magának a szembesülést. A cél az, hogy eljusson a zaklatóhoz a tetteinek a következménye, nem pedig a büntetés.

– fogalmazott Varró Éva. Ugyanez a módszer akkor is, ha a diák zaklatja a tanárt – mert bizony, ilyen is van –, tehát szembesülnie kell a tetteivel és annak következményeivel.

Mai napig, amikor találkozok azzal a sráccal, aki menő sportoló volt a nyolcvanas években, járhatott külföldre, és aki ettől érezte magát valamiféle főnöknek, az jut eszembe elsőként, amikor megütött. Sikerült neki a tornasorban az utolsó négy diákot zaklatni. Valószínűleg minden mostani felnőtt megtapasztalta diákkorában a zaklatás valamelyik formáját, kivéve a virtuális térben történő zaklatást. Ez a jelenség tehát azóta súlyosbodott. Akkor alig vártuk, hogy a suliból haza tudjunk menni, és lent a haverokkal együtt lehessünk a tömbház előtt, mert tudtuk, hogy legalább délután nyugtunk van. Most még ez sincs meg egy olyan diáknak, akit zaklatnak. Mindenképp

– javasolta Ferencz-Salamon Alpár a diákoknak.