
Egyre gyakrabban mutat a kelleténél többet a mérleg a gyermekek esetében is. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a világjárvány a gyermekek súlyára is rossz hatással volt. Bár eddig is az volt a tendencia, hogy évről évre egyre több a túlsúlyos gyermek, a karanténidőszak, az online oktatás csak súlyosbította a helyzetet. Romániában a gyermekek közel ötöde túlsúlyos. Ezt nem szabad elhanyagolni, mivel ez veszélyezteti az egészségüket.
2022. január 20., 17:052022. január 20., 17:05
2022-ben várhatóan a történelem során először a világon a túlsúlyos gyermekek száma meghaladja majd az alultáplált gyermekek számát. Amióta létezik az emberiség, a gyermekek alultápláltsága összességében mindig nagyobb probléma volt, mint a túlsúlyuk, azonban ez valószínűleg megváltozik. Mint manapság kis túlzással minden, ez sem független a koronavírus-járványtól. A világjárvány előtt az Amerikai Egyesült Államokban például a gyermekek 18 százaléka volt elhízva, tavaly ez az arány 22 százalékra növekedett.
Romániában sem áll túl jól ebben a tekintetben. A bukaresti Anya- és Gyermekegészségügyi Intézet (INSMC) által idézett 2015-ös tanulmány szerint Románia nyugati régiójában a 6–18 éves gyermekek körében 10 százalékos volt a túlsúlyosak aránya. Három évvel később 18,6 százalékos előfordulását jelentették a romániai gyermekek körében, a leginkább érintett korcsoportok a 10–14 és a 15–19 évesek voltak. Az Országos Közegészségügyi Intézet legfrissebb jelentése is arra figyelmeztet, hogy egyre nő az elhízás által érintett diákok száma. A 2019–2020-as tanévben a 0–9 éves gyermekek körében regisztrált új elhízási esetek száma az országban előforduló összes eset közel 20 százalékát teszi ki, de a serdülők körében is aggasztó a helyzet.
Az is igaz ugyanakkor, hogy
Így látja ezt Nagy Beáta dietetikus orvos is. „Túlsúlyos gyerekek mindig is voltak, de most tényleg egyre inkább növekedik a számuk. Legtöbben egy mozgás- és ingerszegény környezetben élnek, nem az van manapság, hogy délután szaladgálunk a ház vagy a tömbház körül, és erre rátevődött a pandémia okozta bezártság, az online tanulás. Az idő alatt még az sem volt meg, hogy fel kell öltözni reggel, és el kell menni az iskolába. Nem kellett megmozduljanak még annyira sem, hogy lemenjenek szünetben az udvarra, vagy elmenjenek a boltba vásárolni. Ez pedig mind negatív hatással volt a gyerekek súlyára” – mondja a nutricionista. Hozzáteszi, mindemellett otthon több idő jutott nassolásra, hisz nem csak szüneten, akár órákon is ehettek az online tanuló gyermekek. Nagy Beáta gyerekpáciensei mintegy 80 százaléka túlsúly miatt fordul hozzá, és bizony
A szakember elismeri, az okok összetettek: rohamosan fejlődik az élelmiszeripar is, ennek pedig megvannak az előnyei és hátrányai.
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A gyerekeket azonban arra „tanítja”, hogy minél többet, minél gyorsabban, minél szénhidrát-dúsabban étkezzenek, még a boltokban a pénztárak mellett, az ő szemmagasságukban is édesség van általában – nem véletlenül. S ha megvannak a kedvencek, egyre kevésbé nyitottak az egészséges étkezés, a főtt étkek felé, miközben a rohanó világban egyre nehezebb is megoldani, megszervezni a helyes táplálkozást. Nagy mumus ugyanakkor a képernyő: a televízió mellett a táblagép, az okostelefon, amely nem sarkallja arra a gyereket, hogy mozogjon.
– magyarázza Nagy Beáta.
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Másrészt egy, az Alváskutató Társaságban megjelent tanulmányban amerikai kutatók kimutatták, hogy a tinédzserek cukor- és szénhidrátigénye annál nagyobb, minél kevesebbet alszanak. Az alacsony minőségű, feldolgozott, sok cukrot tartalmazó ételek fogyasztására való hajlam különösen este, 21 óra után jelentkezik, pontosan azért, hogy új energiaforrásokat raktározzunk el. A szakértők szerint
Ideális esetben a sok negatív tényezőt kiszűrve megelőzni érdemes a problémát. De mit tehet a szülő, ha már felszaladtak azok a plusz kilók? Nagy Beáta azt mondja, egy jó szakember semmiképp sem ír elő egy drasztikus fogyókúrát egy gyermeknek, hanem megpróbálja az evési szokásokat megváltoztatni, egészségesebb alapanyagokra rábeszélni a családot, és a mozgásra.
„Időt kellene szakítani az étkezésre, akkor is, ha nehéz. Ne rohanás közben vegyük meg a sós perecet a gyereknek az iskolába, hanem készítsünk neki otthon reggelit, tízórait.
Ez rendkívül fontos lenne a fejlődésüknek és az egész emésztésüknek. Ugyanakkor keresni kell egy olyan mozgásformát, amelyet szeretnek. Sokan még a heti két tornaórát is megpróbálják kijátszani, még az sincs meg, nemhogy a plusz edzés. Pedig a magánórák mellett keresni kell valami olyan sportot, ami szellemileg is kikapcsolja és megmozgatja őket” – tanácsolja a szakember.
Úgy véli, az életmódváltás a kulcsszó, és az, hogy ilyenkor nemcsak a gyerek, hanem az egész család kell változtasson. Azzal támogatják a gyereket, hogy nem nassolnak eldugva a kamrában, inkább leülnek velük reggelizni, ebédelni – legalább az egyik szülő. És nem az van, hogy a gyerek zöldséglevest eszik és húst egy marék rizzsel, amíg a többiek pizzáznak.
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A példamutatás a legfontosabb – hangsúlyozza a szakértő, aki szerint
Aztán az elkészítési módokon, az adagokon még lehet változtatni. Nagy Beáta azt szokta kérni, hogy étkezési naplóval jöjjenek hozzá, amelyben egy hétig leírják, hogy mit eszik a gyerek. Így hamarabb látja majd, hogy hol a probléma, s nem csak általános tanácsokkal tud segíteni. Ugyanakkor
Nagy Beáta szerint a megoldás kulcsa a szülő kezében van, mert a szülő vásárol, ő főz, ő adja a pénzt tízóraira. Ha a szülő elhatározta, következetesen kiáll az életmód-változtatás mellett, és példamutatással támogatja is a gyereket, szinte biztos a siker.
A forralt bor magában hordozza a hideg télhez illő melegséget. Most egy nagyon egyszerű, de annál finomabb elkészítési módot hoztunk, amit annak is érdemes kipróbálni, aki eddig nem ivott még ilyen fűszeres italt.
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész Az idő teste című kiállítását 2026. február 5-én nyitják meg a csíkszeredai Mikó-várban. A tárlat az idő, a test és az észlelés festészeti összefüggéseit vizsgálja.
„Ehető dolgok” után kutatva a helyi művészet történetében is a legkülönfélébb megközelítésekkel találkozunk. Aktuális műtárgyunk, a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrászművész Az alma már foglalt című alkotása, egy mészkőből megformált kisplasztika.
A farsangi időszak egyik klasszikus édessége a puha, illatos fánk, amelyet most a hagyományos lekvár mellett a mákos töltelék tesz igazán különlegessé. Sütőben készül, így könnyedebb, mégis gazdag ízvilágú finomság.
Martin McDonagh Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező, forgatókönyvíró Leenane-trilógiájának második darabját próbálják a Tomcsa Sándor Színházban. A koponya című drámát Barabás Árpád rendezi, vele beszélgettünk.
Ahogy tavasztól őszig a természet törvényei szigorú keretek közé szorították a földdel való mindennapi munkát, úgy a téli, farsangi időszakban az emberek levedlették ezeket a korlátokat, szabályokat, teret engedve mindenféle bolondozásnak.
Olajban úszó csipsz helyett ropogós alternatíva: házi zöldségcsipsz könyv mellé. Egyszerű alapanyagokból, kevés olajjal, sütőben vagy fritőzben – nassolás bűntudat nélkül.
A Digitális családi jóllét sorozat második része azt járja körül, mennyi a „normális” képernyőidő. Nem tilt, hanem gondolkodásra hív: hogyan lehet tudatosabban jelen lenni a digitális térben, családként is.
Miközben az erdő ősszel színesbe borul és a levelek lassan lehullanak a lombhullató fák ágairól, a fenyők és más örökzöldek csendben megtartják zöld ruhájukat a tél folyamán is.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozata részeként Székelyudvarhelyen mutatják be január 30-án Cseke Péter Illyés Gyula-díjas szerző Pegazus a háztetőn című könyvét. A szerzővel Dávid Gyula és Zsidó Ferenc beszélget.
szóljon hozzá!