
A sílövészet népszerű sportág, az Eurosport tévécsatornán például az egyik legnézettebb téli sport
Fotó: Gegő Imre
Népszerű sportág, amely megtanít dolgozni, és amelynek gyakorlása során van akire felnézni, hisz országos és nemzetközi szinten sikeres helyi sportolóink vannak – ajánlotta a sílövészetet Márton Simon edző. Sportágválasztó sorozatunkban most a biatlonról olvashatnak.
2017. november 07., 16:142017. november 07., 16:14
A sífutás és a céllövészet ötvözete a biatlon, az ezen sportág gyakorlására jelentkező gyermekek előbb a sífutást tanulják meg, majd később kezdhetik el a céllövészetet. A fiúk és a lányok is nagyon szeretik, amikor megkapják a puskát, ez nagyon vonzza őket – említette Márton Simon biatlon-edző, a csíkszeredai iskolás sportklub igazgatója.
Az edzőtől megtudtuk,
A jelentkezők előbb sífutók lesznek, tehát megtanítják sízni, sífutásra a gyermekeket, majd egy teszt alapján dől el, hogy ki folytatja biatlonnal. Fiúk, lányok egyaránt jelentkezhetnek sílövészetre.
Márton Simon elmondta, a gyermekeknek heti három-négy edzést tartanak, egy foglalkozás pedig körülbelül másfél órás. Ehhez hozzáadódik a versenyek ideje, a kicsiknek is van évi három-négy verseny, ezeket rendszerint hétvégén bonyolítják le.
A sportiskola keretében az oktatás ingyenes, eddig pedig a felszerelést is biztosítottuk, de most anyagi gondjaink vannak – mondta el az iskolás sportklub igazgatója. Kifejtette, ezért előfordulhat, hogy a jövőben csak a magasabb szinten versenyzők számára tudnak felszerelést biztosítani, a gyermekeknél pedig szülői hozzájárulásra is szükség lesz ehhez. A problémát eddig úgy hidalták át, hogy amikor Hargitafürdőre mennek edzésre a gyermekek, akkor csoportonként használják a felszerelést, hogy mindenkinek jusson. Az edző szerint ha szükség lesz szülői hozzájárulásra a felszerelés megvásárlására, akkor sem kell nagy összegekre gondolni, hisz kezdetben még nem kell profi felszerelés a gyermekeknek.
A gyermekek kedvelik a céllövészetet
Fotó: Gecse Noémi
A sportág elkezdéséhez nem szükségesek kiemelkedő képességek bizonyos területeken, az edző azt mondta, a sífutáshoz állóképességre van szükség, ezen túl pedig fejlesztik a gyermekek képességeit minden téren. Márton Simon szerint a munka a legfontosabb.
– mesélte el.
A csíkszeredai iskolás sportklubnál jelenleg 35-40 gyermek jár a biatlon edzésekre, a román ifjúsági válogatottban 12 sportolójuk szerepel. Csíkszeredában van lehetőség a sportág folytatására is, miután a gyermekeket kineveli a sportiskola, ifjúsági és felnőtt szinten átléphetnek a Sportklubhoz és a Városi Sportklubhoz.
A sportiskolánál az idei frissen jelentkezettekkel már elkezdték a munkát, de folyamatosan be lehet ebbe kapcsolódni: akit érdekel a sportág, az az iskolás sportklubnál tudhat meg további információkat.
Megtanul dolgozni a gyermek, felkészíti ez a sportág az életre, rend és fegyelem van – válaszolta Márton Simon a kérdésre, hogy miért ajánlja a biatlont.
Megtanul dolgozni a gyermek, felkészíti ez a sportág az életre, rend és fegyelem van
Fotó: Gecse Noémi
Az a fiatal, aki kitartóan sportol, az életben is mindig megkapja a helyét – tette hozzá. Megemlítette, a sílövészet népszerű sportág, az Eurosport tévécsatornán például az egyik legnézettebb téli sport. Ugyanakkor sikeres is, csíkszeredai sportolók hoztak már haza ifjúsági olimpiai érmet, vannak dobogós helyezések Európa-bajnokságról, Európa-kupáról, világkupáról, Tófalvi Éva személyében pedig világkupa-futam győztesünk is van, így van, akire felnézzenek a kicsik.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
Minden előzetes promózás nélkül, szeptember 14-én elérhetővé vált Romániában is az Apple streamingplatformja, a 2019-ben indult Apple TV. Kipróbáltuk.
Elnyerte az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést csütörtökön adták át a budapesti Vígszínházban.
Sokunk kedvence a Witcher 3 ismét aktuális lett, ennek apropóján válogattunk össze hasonló játékokat az elmúlt időszakból. Ajánló.
Dél-koreai idegeninváziós sci-fi, parasztlázadást feldolgozó kosztümös dráma, Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert filmje, Tom Cruise visszatérése és Anne Hathaway idei ötödik filmje is megtalálható az ősz első felét felölelő moziajánlónkban.
A nassolásról sokáig úgy gondoltuk, hogy az egészséges életmód egyik legnagyobb ellensége. Már azonban tudjuk, hogy a megfelelően megválasztott falatok nemcsak finomak, hanem támogatják a szervezet működését, az energiaszintet és akár a fejlődést is.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
szóljon hozzá!