ADHD: nem a rossz gyerek címkéje

Hozzáteszi: tünete nemcsak az, hogy nagyon sokat mozog a gyerek, „szedi szét a házat”, de az impulzivitás is nagyon jellemző rá, bármilyen inger éri, rögtön fellobban, éppen ezért gyakoribbak a konfliktusok a társakkal is. Mindemellett pedig ott a figyelemzavar része: gyorsan elkalandozik a gyerek, ha mondanak neki valamit, elfelejti, nehézséget okoz a figyelmét megtartani, különösen ha számára nem érdekes az adott foglalatosság. Az ADHD-s figyelme gyakran elterelődik külső ingerek hatására, ugyanakkor sokszor követ el figyelmetlenségből eredő hibákat feladatok elvégzésénél, mivel hajlamos összecsapni a mentálisan megterhelő, tartós figyelmet igénylő feladatokat, gyakran kerüli is ezeket.

A jó pedagógus felelőssége

„Ha egy hozzáértő pedagógus bemegy az osztályba, sokszor már ránézésre tudja, hogy melyik gyerek ilyen. Miközben ő az összeadást magyarázza, az egyik a darvakat nézi az ablakon át, a másikat ha ragasztóval ragasztanád a székhez, akkor sem tudna ott maradni ötven percet. Ezt könnyű kiszúrni. Most az a kérdés, melyik az, amelyik súlyos, és melyik nem. Társadalmunk húsz százaléka intenzívebb mozgásigényű, impulzívabb, de ebből csak öt százalék, aki ADHD-s, akinek annyira intenzívek a tünetei, hogy kezelni kell, vagy valamilyen szinten adaptálni a környezetet a helyzethez, mert másként nem tud boldogulni” – magyarázza a szakember.

Vargancsik Iringó kifejti, a jó pedagógus például tudja, hogy ahhoz, hogy valamiben sikeresek legyünk, három-négyszer annyi sikerélményünk kell legyen az adott tevékenységben, mint kudarcélményünk. Mivel a hiperaktivitással küzdő gyerekeknek sokszor arról szól az életük az iskolában, hogy ötpercenként rájuk szólnak, még kevésbé motiváltak abban, hogy teljesítsenek a feladataikban. A pedagógusnak éppen ezért nagy kihívás egy ilyen gyerek, akihez adaptálni kell a környezetet. A legfontosabb talán éppen az, hogy ne azt húzza alá állandóan, hogy mi az, amiben nem tudnak megfelelni, sokszor érdemesebb szemet hunyni az apróságok felett, ha azok nem zavarók. Még az sem mindegy, hogyan rendezi be az osztályt. Egy ADHD-s gyereket nem érdemes az ablak, ajtó mellé ültetni, ahol állandó inger éri, inkább legyen közel a pedagógushoz, aki így jelzés szintjén is tud vele kommunikálni.

Nem a szülő hibája

Vargancsik Iringó szerint amúgy a pedagógusok egyik legnagyobb problémája, hogy miképpen mondják el a szülőknek, ha figyelemzavart gyanítanak a gyerek gyenge teljesítményének vagy nem megfelelő viselkedésének hátterében. „Valahogy ez a kommunikáció nálunk még nehezen megy, a pedagógus fél szólni, hogy ki kéne vizsgáltatni a gyereket, ha szól is, lehet, a szülő nem akar tudomást venni a dologról, szégyelli, hogy »problémás« a gyereke. Pedig ez nem egy olyan dolog, ami a szülő hibája” – mutat rá a szociálpedagógus.

S hogy mit tehet a szülő? Ha kapott egy intő jelet a pedagógustól, hogy gyereke valószínűleg a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarával küzd, akkor érdemes elvinni kivizsgálásra. Az iskolai tanácsadó nem elég a diagnózis felállításához, egy klinikai pszichológus és egy gyermekpszichiáter kell, akik csoportosan tudnak dolgozni a gyerekkel. Lehet, hogy a tünetekre szükséges a gyógyszeres kezelés, de lehet, hogy elég, ha olyan fejlesztő foglalkozásokra jár a gyerek, amelynek segítségével megtanulja kezelni ezt a zavart. Egyébként az ADHD 20 százalékban kinőhető, de nagyon sok felnőtt is él ezzel, nem tűnt el, csak megtanulta kezelni.