Zsilipnyitó irodalom – interjú Király Hajnal biblioterapeutával

kevesebb volt az étkezési zavaros gyerek, inkább bírják a stresszt, könnyebben megoldják a krízishelyzeteket, jobban boldogulnak közösségben.

– Ezért tartozik a szocioterápiák közé?
– Ez elsősorban művészetterápia, de abban az értelmében s
szocioterápia is, hogy jól bekapcsolható szociális intézmények munkájába, és nem kell pszichológusnak lenni hozzá. Maga a terminus megtévesztő, mert betegség vagy a Biblia jut az emberek eszébe, és ezektől eleve tartózkodnak.

A kör, amelyhez én is tartozom, nemcsak szépirodalmi szöveget tart használhatónak, hanem bármit, ami segíti az önismeret folyamatát. Ez lehet levél, cikk, zeneszöveg. A másik oldal szerint az irodalom esztétikai formátuma hat, tehát egy meghökkentő metafora önmagában is gyógyít. Ezt vízválasztónak tartják, holott szerintem középen az igazság. Nem kell nagyon komplex és mély módszerre, eszköztárra gondolni, a csoport magát működteti.

– Akkor azt is gondolhatják sokan, hogy ez amolyan olvasóklub.
– Jogosan. A fókusz különbözteti meg az olvasókörtől, van például veszteséget átélők vagy problémás gyerekek szüleinek csoportja. Azt tudni kell, hogy inkább nők érdeklődnek iránta. A másik a módszertan: van egy felépítése, vagyis egy terápiás csoport szabályai szerint működik.

Nyilván azt mondja, hogy nem erre számított, nem használ neki, fárasztják a többiek. De ez is természetes dinamikája a csoportnak.

– Hogyan zajlik egy foglalkozás?
– Első alkalommal felállítjuk a szabályokat. Legfontosabb a titoktartás. Figyelni kell egymásra, a témára fókuszálni, tartózkodni a tanácsadástól, az én-szűrőn keresztül kommunikálni. Döntünk a tegeződésről-magázódásról, a mobilhasználatról. Nem árt szabályozni az időt is, mert van, aki magához ragadja a szót. Az indító körben elmeséljük, ki hogy van, mi történt az utolsó találkozás óta, volt-e olyan gondolat, ami azóta foglalkoztatja. Majd jön egy játék, hogy közelebb kerüljünk az én-közléshez. Ehhez dixit- vagy hangulatkártyákat használok. Én olvasok fel, és hagyom, hogy lecsengjen, aztán beindul spontán a beszélgetés. Mindig a csoport igényéhez igazítom a szöveget, és egy témához kötöm. Nehéz megállni, hogy ne világítsak rá a mechanizmusra, de általában mindig ráéreznek. Nem ritka a sírás sem.