Tanulni a betépett álmodozóktól: az újra Erdélybe készülő Zacher Gáborral beszéltünk

Van néhány órám, egy szombat estém, egy péntek éjjelem, hogy jól érezzem magam, de hogy ez mindenkinek bejön-e, na azt nem lehet tudni. Olyan szer nem létezik, ami százszázalékosan jó lenne mindenkinek, a kábítószerrel nem lehet biztosra menni. Lehet, hogy valaki már több alkalommal is a tiszta marihuánától jól volt, végigröhögte az estét, de a következő alkalommal történik valamit, ami a bizonytalanságról szól, és itt jelennek meg a problémák. De nézzük az alkoholt, ugye az alkoholnál jobb feszültségoldó szer nem létezik. Ha azt mondjuk egy tizenhat éves fiatalnak, hogy majd ha tizennyolc éves leszel, csak akkor fogyassz alkoholt, az badarság. De ha azt mondjuk neki, hogy figyelj, öreg, megihatsz két sört vagy két fröccsöt, de ne legyen harmadik.

Én a kábítószer szempontjából abszolút a nulla tolerancia híve vagyok, az alkohol tekintetében pedig a határok betartását tartom fontosnak, és akkor meg tudjunk magunkat védeni a problémáktól.

– Gondolom, rendszerint „csak egy” spanglival, „csak egy ” kupica pálinkával kezdődik minden...
– Egy kupicától vagy ne adj isten a másodiktól még  – valljuk be őszintén – nagy bajunk nem lesz. De a spanglitól lehet, hogy az első szívás után úgy érezzük, hogy elindulnak körülöttünk a falak, hogy mindjárt ránk dől a ház, de nem fog, mert nincs földrengés, ám gyakorlatilag máris megtörtént a baj. Az alkoholfogyasztást jobban kordában lehet tartani, mint a kábítószert.

Ám minden, ami több mint nulla milligramm, az csak egy dolgot csinál velünk, megváltoztat bennünket. Valahol itt van a lényeg. Nem azt mondom, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy a nyolcszázvalahány szer, ami a piacon elérhető, mit csinál a szerotoninnal, a dopaminnal, hogy változtatja meg a vérnyomásomat, a tudatállapotomat, a pupillámat, a reflexeimet. Ugyanis ha mindezzel valaki tisztában van, akkor már a megoldást is megtalálta. Nem használ kábítószert.

A másik igen lényeges dolog, hogy megbízom-e benne. De mindemellett még az is ott van, hogy felnőttként milyen szociális mintát tudok nyújtani a gyermekemnek. Ugyanis ha a gyerek azt látja, hogy anya és apa minden este otthon megisznak másfél üveg bort, amitől nem lesz ugyan botrány, verekedés, csak jól elvannak, akkor ez a gyermek számára is természetes. Ebben nő föl. Ettől a pillanattól kezdve számára is természetes lesz, hogy majd este megiszik egy üveg bort, mert mi baja is lehetne belőle. Tulajdonképpen továbbviszi azt a mintát, amit mutattak neki.

– És mit tegyen a szülő, aki éppen kezdi megismerni a gyermekét, és rájön, hogy baj van?
– Képzelje el, hogyan reagál egy szülő, aki a vasárnapi ebédnél arról kérdezi a gyermekét, hogy előző este hol volt, mit csinált, a gyermek pedig elmondja, hogy éjfélkor elszívott a barátjával egy marihuánás cigarettát. Na az lesz az a pillanat, amikor a szülő az ebédlőasztalnál meghal. Mert amikor az ilyesmi kiderül, abban a pillanatban pánikba esünk, hogy mi lesz a gyermekkel, jövő héten már heroint fog szúrni, noha persze azért ennek a valószínűsége nagyon kicsi. Ahelyett, hogy azt mondanánk neki, rendben van fiam, és mondd, mit adott neked a szer, mennyire érezted magad másképpen? Valljuk be őszintén, ilyen módon nem nagyon tudunk kommunikálni a gyermekkel.

Lehet például közös programokat csinálni. El tudnám képzelni egy apáról, hogy azt mondja, gyere fiam, lemegyünk a kocsmába, megnézzük a meccset, közben megisznak egy vagy két pohár sört. Úristen, tizenhat éves gyermek elment az apjával a kocsmába, és söröztek. Hát ezen a társadalom kiakadna, pedig semmi extra dolog nem történt, csak együtt voltak két és fél órát, jól érezték magukat, és attól, hogy a gyerek megivott egy pohár sört, nem dőlt össze a világ.

Viszont ezektől a betépett álmodozóktól nagyon sokat tanulhatunk. Elolvassuk a verseiket, a novelláikat, megnézzük a festményeiket, meghallgatjuk a zenéjüket, ezáltal közelebb kerülünk a tudatmódosító szerekhez, átélhetjük ezek hatásait, és úgy tudunk átesni mi is kábítószeres élményen, hogy valójában nem is használtunk szert. Képzeljük el, hogy középiskolában egy osztályfőnöki órán a kábítószerről beszélgetnek, na mit gondol, beindul egy őszinte csevej, felállnak a kamaszok és elmondják, hogy ők már próbálták ezt vagy azt a szert? Á, dehogy. Zavarban lenne részben a tanár meg szerintem a diák is. De mondjuk ha irodalom-, művészettörténet-, történelemórán tanulnak ezekről a hírességekről, az életmódjuk apropót jelenthet a drogokról való beszélgetésre. Ez is egy fontos része ennek a történetnek.

Persze, azért az átlag pedagógus nem az a korosztály, aki azt mondhatja, hogy ő is kipróbált már valamit egyetemista korában, az átlag az információjának jelentős részét a médiából szerzi. Gondoljon bele, hogy feláll egy diák, és megkérdezi, tanárnő, önnek mi a véleménye a biofűről? Vajon tudja-e a tanár, hogy mi a biofű? Lehet tudja, de elindul benne a kisördög, vajon miért kérdezi a gyermek? Biztosan használja, jajaj, igen, a múltkor is láttam, ott ültek kint a játszótéren s röhögtek, biztos füveztek. De lehet, hogy a gyermek tényleg csak azért kérdezi, mert kíváncsi a tanárnő véleményére. Na és akkor mit csinál inkább a gyermek? Nem kérdez, nem beszél, lapít, és így nincs baj. Mert ha föláll és kérdez, az ember rögtön kombinálni kezd.