
Fotó: Borbély Fanni
A Márkos András-emlékkiállítás egyik termében mutatták be az életműkatalógust Csíkszeredában. Székedi Ferenc beszélt várakozásról, kutatásról és egy pályáról, amely Csíkból a nemzetközi színtérig jutott.
2026. január 23., 14:582026. január 23., 14:58
A Csíki Székely Múzeum egyik termében, a Márkos András-emlékkiállítás képei között mutatták be az életműkatalógust, amely a 75 éve született és öt éve elhunyt csíksomlyói képzőművész munkásságát foglalja össze. A kötet szerzője, Székedi Ferenc műkritikus Túros Eszter művészettörténésszel beszélgetett, a közönség soraiban pedig több pályatárs és egykori ismerős is helyet foglalt.
„Nem könnyű helyzet újságírót kérdezni – olyan ez, mint a hóhért felakasztani” – kezdte Székedi Ferenc, aki azt is elárulta: a bemutatóig ő maga sem látta a kész katalógust. „Nagyon meg vagyok elégedve vele” – tette hozzá röviden.
A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett, pályája Csíkszeredából indult, majd Bécsen át Nyugat-Németországig ívelt. Az absztrakt expresszionizmus jegyében dolgozott, művei ma jelentős nemzetközi gyűjteményekben találhatók meg.
Fotó: Borbély Fanni
Székedi Ferenc elmondta: Márkos halála után biztosra vette, hogy hamarosan megjelenik egy átfogó katalógus. „Vártam, vártam, vártam – majd nekiláttam én magam.” A csíki és szeredai évekről még voltak ismeretei, a nyugati emigráció időszaka azonban alapos utánajárást igényelt. Különböző nyelvű forrásokból dolgozott, mígnem egy spanyol szövegbe is beleütközött. „Felkerestem egy spanyoltanárt, aztán rájöttem: mire használnánk a mesterséges intelligenciát, ha nem erre. Ajánlom mindenkinek, jól fordít” – a közönség nevetett.
A legkorábbi évekről azonban alig maradt írásos nyom. Honnan indult Márkos művészete? A történet szerint gyerekként eltörött a lába, és a gipszre rajzolnia kezdett, azt úgy illik. A család barátja, Nagy Imre figyelt fel a rajzokra, és akkor hangzott el a mondat: „Somlyó nagyot fog robbanni.”
Fotó: Borbély Fanni
A közönség soraiban ülő Márton Árpád saját emlékeit is megosztotta. „Nagyon büszkék lehetünk rá, hogy Csíkszeredát kivitte a nagyvilágba. Mert mert” – fogalmazott. Felidézte azt is, hogyan mesélte neki Márkos a Nagy Imre-történetet: „Óriási robbanás volt, és onnantól kezdve rajzolok.” Kitartó, következetes emberként emlékezett rá, aki sokaknak adott bizalmat, köztük Márton Árpádnak is.
A beszélgetés során szó esett Márkos pályakezdéséről is. Székedi Ferenc Szabó András feljegyzéseire hivatkozva beszélt arról, mikor és mennyit dolgozott Márkos a múzeumban, ezekből a jegyzőkönyvekből tanulmány is született. A kezdeti, részben figuratív időszak után hamar a nonfiguratív, grafikai irány vált meghatározóvá. Expresszionista művész volt, aki – Székedi szavaival –
Csík után Sepsiszentgyörgy következett: a magyar színházban Sütő András Káin és Ábel című darabjához asszisztált, ő készítette a díszletet. Két előadás után azonban a cenzúra levette a műsorról az előadást. „Akkoriban az elvtársak szívesen váltak színházrendezővé” – hangzott el ironikusan. Nem sokkal később Márkos elnyerte a bécsi ösztöndíjat, és külföldre ment tanulni.
Fotó: Borbély Fanni
Nyugaton művészete nem számított radikálisan újnak, „egy húron pendült” a német alkotókkal. Fontosnak tartotta a kommunikációt a közönséggel, és azok közé a kevesek közé tartozott, akik meg is tudtak élni a művészetükből. Főként Amerikában volt ez így, ahol a nonfiguratív művek iránt megnőtt a gyűjtői érdeklődés, és Márkos munkái is keresettek lettek.
A rendszerváltás után tért haza. Szárhegyen művészeti központot akart létrehozni, ahol külföldi barátai és helyi fiatal alkotók egyaránt bemutatkozhatnak.
Botár László két közös akciót idézett fel: A Giccs Rómában című performanszt, valamint a kaposvári, fekete-fehér Vaszary-parafrázist – mindkettő Márkos ötlete volt.
A bemutatón levetítették a Kossuth utcai galériában megvalósított, 24 órás performanszról készült filmet is. Márkos egy napon át, minden órában készített egy alkotást. A kérdés ott maradt a levegőben: mikor válik egy performansz kiállítássá – és mikor egy életmű katalógussá.
Fotó: Borbély Fanni
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
Az évnek ebben az időszakában igazán csábító a friss orda a piacon. Ha szeretjük az ordát és a pite jellegű süteményeket, ezt mindenképp próbáljuk ki. A fagyasztott gyümölcsnek pedig fogynia kell, mert lassan jön a friss.
Az átmeneti koranyári időszakban illatos mezei szegfűgombát gyűjthetünk, ha kiadós eső után gombásznánk a közeli legelőkön. A lucfenyő és más fenyőfélék is elkezdték már a friss hajtásaikat nevelni, desszerteket és szirupot is készíthetünk belőlük.
szóljon hozzá!