
Fotó: Borbély Fanni
A Márkos András-emlékkiállítás egyik termében mutatták be az életműkatalógust Csíkszeredában. Székedi Ferenc beszélt várakozásról, kutatásról és egy pályáról, amely Csíkból a nemzetközi színtérig jutott.
2026. január 23., 14:582026. január 23., 14:58
A Csíki Székely Múzeum egyik termében, a Márkos András-emlékkiállítás képei között mutatták be az életműkatalógust, amely a 75 éve született és öt éve elhunyt csíksomlyói képzőművész munkásságát foglalja össze. A kötet szerzője, Székedi Ferenc műkritikus Túros Eszter művészettörténésszel beszélgetett, a közönség soraiban pedig több pályatárs és egykori ismerős is helyet foglalt.
„Nem könnyű helyzet újságírót kérdezni – olyan ez, mint a hóhért felakasztani” – kezdte Székedi Ferenc, aki azt is elárulta: a bemutatóig ő maga sem látta a kész katalógust. „Nagyon meg vagyok elégedve vele” – tette hozzá röviden.
A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett, pályája Csíkszeredából indult, majd Bécsen át Nyugat-Németországig ívelt. Az absztrakt expresszionizmus jegyében dolgozott, művei ma jelentős nemzetközi gyűjteményekben találhatók meg.
Fotó: Borbély Fanni
Székedi Ferenc elmondta: Márkos halála után biztosra vette, hogy hamarosan megjelenik egy átfogó katalógus. „Vártam, vártam, vártam – majd nekiláttam én magam.” A csíki és szeredai évekről még voltak ismeretei, a nyugati emigráció időszaka azonban alapos utánajárást igényelt. Különböző nyelvű forrásokból dolgozott, mígnem egy spanyol szövegbe is beleütközött. „Felkerestem egy spanyoltanárt, aztán rájöttem: mire használnánk a mesterséges intelligenciát, ha nem erre. Ajánlom mindenkinek, jól fordít” – a közönség nevetett.
A legkorábbi évekről azonban alig maradt írásos nyom. Honnan indult Márkos művészete? A történet szerint gyerekként eltörött a lába, és a gipszre rajzolnia kezdett, azt úgy illik. A család barátja, Nagy Imre figyelt fel a rajzokra, és akkor hangzott el a mondat: „Somlyó nagyot fog robbanni.”
Fotó: Borbély Fanni
A közönség soraiban ülő Márton Árpád saját emlékeit is megosztotta. „Nagyon büszkék lehetünk rá, hogy Csíkszeredát kivitte a nagyvilágba. Mert mert” – fogalmazott. Felidézte azt is, hogyan mesélte neki Márkos a Nagy Imre-történetet: „Óriási robbanás volt, és onnantól kezdve rajzolok.” Kitartó, következetes emberként emlékezett rá, aki sokaknak adott bizalmat, köztük Márton Árpádnak is.
A beszélgetés során szó esett Márkos pályakezdéséről is. Székedi Ferenc Szabó András feljegyzéseire hivatkozva beszélt arról, mikor és mennyit dolgozott Márkos a múzeumban, ezekből a jegyzőkönyvekből tanulmány is született. A kezdeti, részben figuratív időszak után hamar a nonfiguratív, grafikai irány vált meghatározóvá. Expresszionista művész volt, aki – Székedi szavaival –
Csík után Sepsiszentgyörgy következett: a magyar színházban Sütő András Káin és Ábel című darabjához asszisztált, ő készítette a díszletet. Két előadás után azonban a cenzúra levette a műsorról az előadást. „Akkoriban az elvtársak szívesen váltak színházrendezővé” – hangzott el ironikusan. Nem sokkal később Márkos elnyerte a bécsi ösztöndíjat, és külföldre ment tanulni.
Fotó: Borbély Fanni
Nyugaton művészete nem számított radikálisan újnak, „egy húron pendült” a német alkotókkal. Fontosnak tartotta a kommunikációt a közönséggel, és azok közé a kevesek közé tartozott, akik meg is tudtak élni a művészetükből. Főként Amerikában volt ez így, ahol a nonfiguratív művek iránt megnőtt a gyűjtői érdeklődés, és Márkos munkái is keresettek lettek.
A rendszerváltás után tért haza. Szárhegyen művészeti központot akart létrehozni, ahol külföldi barátai és helyi fiatal alkotók egyaránt bemutatkozhatnak.
Botár László két közös akciót idézett fel: A Giccs Rómában című performanszt, valamint a kaposvári, fekete-fehér Vaszary-parafrázist – mindkettő Márkos ötlete volt.
A bemutatón levetítették a Kossuth utcai galériában megvalósított, 24 órás performanszról készült filmet is. Márkos egy napon át, minden órában készített egy alkotást. A kérdés ott maradt a levegőben: mikor válik egy performansz kiállítássá – és mikor egy életmű katalógussá.
Fotó: Borbély Fanni
A CSÍKszentimreI TEMPLOMOSOK csapata az Örökségünk Őrei versenyben a helyi plébániatemplom értékeit népszerűsíti. A hatodikos diákok játékos programokkal, közösségi eseményekkel keltik életre a műemléket.
Minden, ami a magyar kultúra, és minden, ami nem. Mert mi tudjuk, a magyar kultúra nem hangos, nem tolakszik, s mindig őszinte. És addig él, amíg vigyázunk rá.
A keményebb téli idő beálltával elérkezett a gyanták gyűjtésének ideje. Enyhébb időjárás esetén folyékonyabbak és nagyon ragadnak, így emiatt a téli hideg kedvez a leginkább a gyűjtés szempontjából. Ismerkedjünk meg a felhasználásuk lehetőségeivel.
Irodalom, zene, film, színház és közösségi események Erdély-szerte: a magyar kultúra napja alkalmából Székelyföld és a nagyvárosok is gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket.
Mindössze harminc perc alatt, könnyen elkészíthető két adagnyi ebből a finomságból.
Az első okostelefon nemcsak eszköz, hanem felelősség is. Új prevenciós videósorozat segít a családoknak eligazodni a digitális világ lehetőségei és kockázatai között – ítélkezés nélkül, közösen gondolkodva.
A januári fagyban, amikor mind jobban szomjazzuk a fényt és a meleget, egy olyan festményt mutatunk be, mely témáját, hangulatát tekintve ezt a fény fele törekvést, a fény hatására történő átalakulást jeleníti meg.
A narancs nem csak süteményekbe való. Húsokhoz, halakhoz, salátákhoz is karakteres társ, különösen, ha nem cukorral bánunk vele. A Krónikán megjelent cikk megmutatja, hol lesz igazán izgalmas.
Megidézem föléd a napot,
bolyongó árnyad a rózsatövek közt.
A januári hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeum Bethlen Gábor 1626-os ezüstgarasát választotta, amely a stabilitás üzenete.
szóljon hozzá!