Superfood, a marketing kreálta népszerűség

Leginkább a környezeti és közösségi károsító hatásuk az, amiről nagyon keveset hallunk a reklámokban, pedig ez teszi igazán etikátlanná és fenntarthatatlanná a történetet. Ahhoz, hogy ezeket a terményeket a keresletnek megfelelő mennyiségben tudják termelni, kivágják az esőerdőket. A helyükön kialakított monokultúrákban, a felborult ökoszisztémákban elszaporodó kártevők és gyomok ellen kénytelenek rengeteg vegyszert használni, amelyek használata a távoli fejlődő országokban nagyon kis mértékben, vagy egyáltalán nem szabályozott és ellenőrzött. A legtöbb divatos superfood termesztése nagyon-nagyon sok vizet igényel. Ahol nagy profittal kecsegtető növényeket termesztenek, ott jellemzően megjelenik először a helyi mafia, majd egy multinacionális vállalat, amely méginkább kihasználja a helyi lakosság kiszolgáltatottságát. Ráadásul a megnövekedett kereslet és árak miatt a helyiek szép lassan nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját tradicionális ételeiket fogyasszák. Jó tudni, hogy ezeket a terméseket jellemzően féléretten szedik, majd vegyszerekkel érlelik és vegyszerekkel próbálják polcra tehető állapotban tartani, míg többezer kilométert utaznak a szupermarketekig. Ezen a nagyon hosszú ellátási láncon keresztül óriási mennyiségű csomagolóanyagot használnak, hogy valamennyire megtartsák az áru minőségét, de ugyanakkor a hosszú út során egy jelentős mennyiség tönkremegy és hulladék keletkezik belőle.

Node nincsen minden veszve, még ha mindezek tudatában úgy döntünk is, hogy ezentúl mérsékeljük vagy elkerüljük ezeket az élelmiszereket. Hiszen amiről még kevesebbet olvashatunk vagy hallhatunk, hogy számunkra az igazán szuperélelmiszerek éppen itt teremnek, a lakóhelyünk közelében. Ha kizárólag a tápanyag összetétel alapján kellene eldöntenünk, hogy melyik növény superfood és melyik nem, erősen meglepődnénk, hogy például a csalán, csipkebogyó, cékla, petrezselyemzöld, savanyú káposzta, csicsóka, fekete és piros erdei áfonya, fekete ribizli, berkenye, lenmag és a hüvelyesek simán verik a legfelkapottabb külföldi társaikat is. Ráadásul ezeket mi magunk is termeszthetjük vagy begyűjthetjük a közeli mezőkről, erdőkből. Mivel sokkal rövidebb a távolság a termelő és fogyasztó között, nem kell többezer kilométert utaztatni őket, rengeteg üzemanyagot, csomagolóanyagot megspórolhatunk, és ráadásul sokkal kevesebb élelmiszerhulladék keletkezik, ha ezeket választjuk. A természeti környezet tönkretétele nélkül, a helyi ökoszféra egyensúlyát támogatva, megőrizve juthatunk hozzá ezekhez az ételekhez, és legtöbb esetben sokkal olcsóbban.

Mindig is nehéz volt elhinnünk, nekünk székelyeknek, hogy amink van, annak mekkora értéke van. A táj, a hagyományaink, a kultúránk és az ehhez kapcsolódó tapasztalati tudásunk mellett ugyanilyen értékes a gasztronómiai kultúránk is. Túl közel van hozzánk, túl hétköznapi, nincsen benne semmi exotikus, ezért hajlamosak vagyunk elhinni a reklámoknak, hogy a távoli, ismeretlen ételek mennyivel egészségesebbek. Higgyük el, hogy számos kincs van a birtokunkban! Ismerjük meg őket, tanuljuk meg minél többféleképpen elkészíteni őket, az exotikumot, a változatosságot hozzuk be inkább a receptek, felhasználási módok formájában, hiszen a helyi alapanyagokból is lehet különleges, egészséges ételeket készíteni. Aki nem hiszi, próbálja ki például a céklás brownie-t, fermentált csicsókát, paszulyból készült humuszt, petrezselyempesztót vagy a hecserli fagyit. Ha pedig további receptötleteket szeretne és többet olvasna a helyi szuperélelmiszerekről, szívből ajánlom Szabó Adrienn Magyar superfood című könyvét.