
Fotó: Borbély Fanni
A főzés számomra az egyetlen olyan tevékenység, amihez időponttól függetlenül mindig van kedvem és soha nem tudom megunni. Ez egyfajta meditatív foglalkozás, amit csak az érthet meg igazán, aki szintén szenvedélyes szakács, legyen az profi vagy amatőr.
2025. április 09., 08:542025. április 09., 08:54
2025. április 09., 18:072025. április 09., 18:07
A reklámgrafikus szakmám kezdetével párhuzamosan kezdetben szórakozásból elkezdtem főzni, ami egy idő után abszolút hobbi lett és egy ponton be kellett látnom, hogy ez nálam már mánia.
Ez nekem egyfajta meditatív foglalkozás, amit csak az érthet meg igazán, aki szintén szenvedélyes szakács, legyen az profi vagy amatőr. A főzés szeretete nálam biztos, hogy a családból indul, nagytatám hobbi cukrász volt, édesanyám és anyósom is nagyon szeret és tud is főzni, szóval én finomságok között nőttem fel.
A hitvallásom fő mondata, hogy tiszta alapanyagokból főzzünk, és ne félig vagy teljesen feldolgozott élelmiszerekből. A kezdetekben nekem is csak annyi indokom volt, hogy nem nem állja úgy főzni, hogy valamit elkészítek, a többi részét viszont készen vásárolom, de ez egy idő után átalakult tudatosságra.
Több mint egy éve bizonyos alapanyagokat „kitettem” a konyhámból és célom lett, hogy rostokban gazdag és természetes fehérje tartalmú ételeket készítsek. Sokszor kérdezik a barátaim, ismerőseim, hogy melyik ételeket szeretem a legjobban elkészíteni. Bátran állítom, hogy nincs kedvencem, tényleg. Kedvenc nemzeti konyhám sincs és örülök, hogy létezik a „fúziós konyha” kifejezést, mert ez tökéletesen illik rám.
A kész ételben a legfontosabb, hogy finom legyen, de az eredeti szakmám miatt pontosan ugyanolyan fontosnak tartom a tálalást is, hogy szép legyen.
Ha az ember csak a családnak vagy a barátoknak főz, és nem csak jót, de szépet is tesz le eléjük, higgyétek el, értékelni fogják, ami egy plusz motivációt ad. Vágjunk is bele!
Ebbe az ételbe egy utazáson szerettem bele, az ízébe, a formájába és az egyszerűségébe. Srí Lanka ikonikus streetfood étele a Hopper, vagyis a rizspalacsinta. Még régebb első találkozásom a rizsliszttel nem sikerült túl jól, furcsálltam az állagát, az elkészült ételek meg recsegtek-ropogtak a fogaim között, nem is értettem, mire jó ez, aztán rájöttem, hogy én nem tudok bánni vele. A rizslisztet elő kell készíteni!
Készítettem egy sós és édes variációt is, hiszen a rizs palacsintának bármi jól áll, a határ a csillagos ég. Kiváló reggeli tojással vagy hagyományosan lekvárral, gyümölcsökkel.
250 g rizsliszt;
1 bögre víz;
1 bögre tej (lehetőleg növényi alapú);
1 tasak száraz élesztő;
1 tojás;
egy csipet cukor az élesztéshez
sós variációhoz: tojás
édes variációhoz: gyümölcsök
A folyamat első része a kelesztés. A rizsliszthez hozzáöntöm az élesztőt, a csipet cukrot és a pohár langyos vizet, majd jól összekeverem. Egy homogén masszát keresünk, ha túl folyékony, az se baj, csak túl száraz ne legyen, akkor pótolni kell vízzel. A kelesztéshez legalább 2-3 óra szükséges úgy, hogy ha Hoppert szeretnénk sütni reggelire, akkor a legjobb, ha már este bekeverjük az alapot. Miután megkel – ennél a lisztfajtánál nem azt kell várni, hogy nőjön a tésztánk, hanem hogy megbuborékosodjon, savanyodjon, beinduljon egy fermentálódási folyamat. Sütés előtt beleöntjük a pohár tejet és egy tojást is belekeverünk. Sima palacsintaként is süthetjük, de a Hopper varázsa nem csak az íze, hanem a formája.
Egy magasabb edényt kikenegetünk olajjal vagy vajjal, jól felforrósítjuk és úgy öntjük bele a masszánkat, majd gyorsan forgatni kezdjük az edényt, hogy a falára is feltapadjon. Egy kosárka forma elérése a cél, ugyanis miután 1-2 perc alatt megsült, bármivel tölthetjük. Ha előre tervezünk este, garantálom, hogy mutatós és finom reggelit tehetünk a család elé. Jó étvágyat!
Kívül ropogós, belül szaftos és fűszeres: ez a házi tavaszi tekercs garantált siker. Frissen sütött tésztalapokba töltött, illatos húsos-káposztás raguval készül, és tökéletes választás egy hangulatos estére vagy vendégváró falatként.
Bolygónk 71 százalékát víz borítja és csupán 29 százaléka szárazföld. Ennek az óriási víztömegnek viszont csupán 3 százaléka édesvíz. Amikor megszületünk, a szervezetünk 72 százaléka szintén víz. A víz tehát az egyik legfontosabb eleme az életnek.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Nem kell keleszteni, nem kell órákat várni rá, és szinte elronthatatlan – ez a desszert garantáltan a család kedvence lesz.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Márton Árpád festőművész életművében a kenyér vezérmotívumként jelenik meg. Ezúttal a Csíki Székely Múzeumban őrzött egyik kenyeres képét választottuk gasztrosorozatunkhoz, amely reprezentatív példája annak, ahogy a kenyér megjelenik a művészetében.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
A vadonban sokféle izgalmas fűszernövény megterem, a zellerfélékhez tartozó podagrafüvet érdemes a tavaszi időszakban megismerni. A piros árvacsalánt gyakran mellőzzük erős illata miatt, de a növény legszebb részeit bátran felhasználhatjuk.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
szóljon hozzá!