Megjelent a rókagomba és a vargánya

Jól társítható tésztás ételekhez, de megszárítva és porrá őrölve finom gombafűszerként is betárolhatjuk. Frissen nem javasolt fagyasztani, csak hőkezelést követően. Rágós és kesernyés lehet a végeredmény, de ízlés kérdése. Leszedést követően tovább halmozza a D₂-vitamint, hazasétálás közben a kosárban pihenve is. Ezt a tulajdonságát tudatosan is felhasználhatjuk és kitehetjük a gombákat napozni 20 percre egy világosabb helyre.

Valódi lemezei vannak, nem ráncos és nincs kellemes illata. Tölcsérgomba fajokkal is téveszthető, de ezeknek lemeze van és vékonyabb húsúak. Figyeljünk, hogy ne kerüljön kosárba a narancsvörös álrókagomba se. Fenyvesekben gyakori és emésztési panaszokat okoz. Húsa vékony és puha, nincs gyümölcsös illata. A halvány rókagomba szimbiózisban él a fákkal, segít nekik például foszfort és nitrogént felvenni, cserébe szénhidrátokat kap. Vaddisznók, medvék és mókusok is szívesen fogyasztanak belőle. A mókusok télire is elraktározzák szárított formában.

A nyári vargánya (Boletus reticulatus)

Egy kemény húsú és ízletes vargánya, lombhullató erdőink gyakori gombája. Medvegombának és hiripnek nevezzük a vidéken. Régi tévhitünk, hogy a csigarágta gombák nem mérgezőek. Nem szabad erre alapozni, mivel a csigák a gyilkos galócából is tudnak falatozni probléma nélkül. A vargánya határozásnál figyeljünk, hogy színesedő húsú fajok ne kerüljenek a kosárba. A kékülő vagy vörösödő fajok tinórugombák és sok faj közöttük mérgező. Hasonlóságokat biztos fedezünk fel közöttük, a vargányák a tinórufélékhez tartoznak.

Az ízletes vargánya a savasabb talajokat, fenyveseket kedveli és kalapja zsíros. Nyári vargányát lombhullató erdőszéleken érdemes keressünk, de szoliter legelőkön élő tölgyek és bükkök körkörös sugarát is érdemes megnézni gombászás közben. A sötétebb erdőkben nem annyira tömeges a jelenlétük, csak a kissé világosabb és szellősebb részeken fordul elő nagyobb példányszámban. Gyorsan növekedő gombafaj és gyakorta nyüves is, emiatt nem érdemes ott hagyni és várni, hogy nagyobbak legyenek. Egyik napról a másikra megjelenhetnek nyári esőzéseket követően. Hamar öregszik a húsa leszedést követően is, csak a nagyon fiatalokat tudjuk tárolni 1-2 napig hűtőben és dobozban.

A közepes és idősebb példányokat javasolt még aznap, de legkésőbb másnap feldolgozni. A termőrésze csöves, kissé szivacsosnak hat. Fiatalon krémszínű, később sárgás és olívás lesz idősödve. A kissé nyüves példányokat is érdemes feldolgozni, szárítmánynak megfelelőek.

Szeleteljük fel és szűrőben mossuk át hideg vízben, majd aszaljuk le. Gombapor is lehet belőle, túl értékes gomba ahhoz, hogy elpazaroljuk. Szárítva erősödnek az aromái és jobb állaga is lesz. Frissen nagyon puha, ezért szárítva is érdemes megkóstolni. A fagyasztást jól bírja, de jól záródó zacskóban tároljuk mindenképp.

Összetéveszthető tinóru fajokkal, az ehető érdes tinórukkal gyakorta keverik. Ezeknek sötét korpázottság van a tönkjükön és sérülésre többnyire szürkülnek, kékülnek. A vargányákból nyersen is fogyaszthatunk mértékkel, vékonyra szeletelve capraccio készülhet belőle.

Szintén szimbiózisban él a fákkal, ezért is érdemes megtanulni a fákat is fajszinten felismerni, segíti mindenképp a gombászásunkat is. Sok erdei állatnak fontos tápláléka, akárcsak a rókagombák. Fognyomokat is figyelhetünk meg a gomba kalapján, kisebb testű rágcsálók által okozva. Ezeket a részeket vágjuk ki és probléma nélkül fogyasztható. Könnyebben emészthető a legtöbb gombához viszonyítva, laktató és mégis kalóriában és zsírban szegény táplálék.

A fehér here (Trifolium album) és vörös here (Trifolium pratense)

Napsütötte legelőink és kertjeink gyakori növényei. Lóherének hívjuk egyszerűen, a levelek és virágok is fogyaszthatóak mértékkel. Nektárban gazdagok, gyerekként kiszívogattuk csöves virágaiból az édes nedűt. Frissen dekorálhatunk velük sós és édes ételeket, de egyszerűbb salátákat is feldobhatunk velük.

A vörös here közismert fitoösztrogén tartalmáról, menopauzás tünetek enyhítésében lehet segítség. Talajjavító hatásuk van, megkötik a légköri nitrogént, mivel nitrogénmegkötő baktériumokkal élnek szimbiózisban. Vadméhek és poszméhek fontos nektárforrása, de a takarmányozásban is jelentős szerepük van.