Vezetéknév-áldozat: erős elvárások, változó trendek

Még arra hajlandó lettem volna, hogy a kölcsönösség jegyében vegyük fel egymásét, de abba végképp nem ment bele. Gyerekünk születésekor egy hónapig tartott a huzavona, végül csak az ő nevét viseli.” Arra is akad példa, hogy a lánykori név miatt annyit csúfolták az illetőt, hogy alig várja, megszabaduljon tőle. Egy, a nevét nem vállaló hölgy esetében ez történt, férjhezmeneteléig tűrnie kellett a pajzán megjegyzéseket. 

A férfi is lemondhat a nő javára

Ferencéknél a fordítottja történt, a férj akarta mindenképp elhagyni a nevét: „Román hangzású volt a nevem, ezért könnyen megváltam tőle. Feleségem egy ismert családból származik, az irántuk való tiszteletből vettem fel a nevüket, és persze gondoltunk gyerekeink jövőjére is.”

„merthogy mindkettőnknek rövid a vezetékneve, az övé kissé közönségesebb, az enyém viszonylag ritkább és nemesi eredetű, tehát mi lenne, ha összevonnánk, teljesen egyedi lenne. Én el is rendeztem a papírokat, és amikor a házasságkötésre sor került, egy kissé megszeppent, a szüleivel ugyanis nem beszélte meg. Kérdezték tőlem is, hogy csak nem szégyellem az ő nevüket? Nekem egy bátyám van, elvileg ő két fián keresztül vitte volna tovább a vezetéknevünket, de egyikük meghalt fiatalon, a másik pedig nem nősült meg. Úgyhogy ez utólag az én küldetésem lett, két fiam és kisunokám révén átöröklődött a családom neve.”

 Öt névviselési lehetőség

Feleki Ildikó anyakönyvvezető úgy látja, hogy a hagyománytisztelők még mindig többen vannak, vagyis amikor a nő asszonynévre vált. Népszerű még a közösített név, amelynek nincs megszabott sorrendje, inkább a hangzástól függ, de az a gyakoribb, hogy a férfi ragaszkodik neve elsőbbségéhez.

Ilyenkor az egyetemi végzettség áll a háttérben, hogy a pár hölgytagja diplomáját lánykori nevén szerezte, és ebből kifolyólag nem szeretne nevet változtatni. Cégtulajdon esetén is gondot okozhat a név- és ezáltal az iratcsere. Gyakori eset még, hogy a korábbi házasságból gyerek van, akivel egy néven szeretne maradni a nő. Elenyésző számban ugyan, de arra is van példa, hogy a férfi venné fel a feleségjelölt családnevét, vagy a jobb hangzás érdekében, vagy mert valamiért nem szereti a sajátját.

„A névcsere mindenképp egy fordulópont lehet az identitás kérdésében, merthogy magamat a férjem feleségeként kezdem meghatározni, és nem szüleim gyerekeként. A leválási folyamatban ez egyfajta segítség lehet, ugyanakkor a változás blokkoló hatást is kiválthat, ha a felmenők felé érzett lojalitás olyan mértékű. Ilyenkor a dilemma hosszadalmas és fájó lehet. Persze vannak objektív okok is, főleg a gyerekek születésével járó adminisztratív szempontok, amelyek jóval nehézkesebbek, ha nem közös néven jelentkezik a házaspár” – fogalmazott a terapeuta.

A szakértő szerint a nők „áldozathozatala”

és valószínűleg inkább történelmi magyarázata van, merthogy sokáig ez volt a kötelességük, az elvárás velük szemben. 

A 18. századtól kötelező

A családnév a keresztény kultúrában keletkezett, az észak-itáliai városállamokból terjedt el, és az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetésére, pontos megnevezésére szolgált.

Mai családneveink a 13–14. században alakultak ki, és amolyan ragadványnevek voltak, utalva a felmenőre, lakóhelyre, nemzetiségre, foglalkozásra vagy tulajdonságra. Kötelezővé és hivatalos azonosító adattá a 18. században váltak. A magyar névhasználatra a keleti sorrend jellemző, vagyis a vezetéknév megelőzi a keresztnevet.