
A múltat idéző jelen: Zsolt és Zsuzsa tanyája
Fotó: Balázs Katalin
Vannak köztünk hallgatag, öreg emberek. Nem jártatják a szájukat fölöslegesen, csak ülnek békésen a padon, s ha valaki melléjük kucorodik, elcsendesedik és figyel, akkor ők szóra kapnak. Mesélnek mindarról, amiből bölcsességük fakad. Ilyennek képzelem el az öreg házakat. Ha leül az ember a küszöbre, és elhallgat, azok mesélnek korokról és ott lakókról. Van egy ilyen ház Gyergyóalfaluban, a Fenek útján. Minap leültünk a küszöbére.
2018. április 05., 15:002018. április 05., 15:00
249-es számmal jelölik a házat, jó gazdaemberek birtokai közül az egyik, a Fenek útján ugyanis mindig is megbecsült gazdálkodók laktak. Az utcáról inkább hajlott hátúnak tűnő házikó tavaly töltötte a nyolcvan évét. Tud arról, hogy Pál táti hogyan osztotta el a négy testvérbirtokot, hogy lett ő meg kalákából, amint akkoriban a házak épültek. Aztán emlékszik a jó módra, meg Fügére, a sokdioptriás szemüveget viselő, az életvidámítót meg nem vető gazdájára. Nem feledkezhet el a csángóföldről hozott gazdasszonyáról sem, az ő jellegzetes színei ma is fellelhetőek imitt-amott az oldalán. Tudja azt is, egykor lakatlanná vált, gazdája határon túlra került, kulcsa a szomszéd kezébe, hogy ha vevő érkezne, megmutathassa. Ára volt, érdeklődő akadt bőven, de vevő nem akart kerülni, a lakatlanság pedig egyre jobban kikezdte oldalát.
Városból, vállalkozásból, nehézségből akartak kiszakadni a 249-es számú menedékbe. Antal Zsolt és Baricz Zsuzsanna élettársként, amint mondják, a házvásár óta bajtársként élik itt életüket. Az ünnepre várták haza Zsuzsa lányát, Esztert, aki tanul, állatorvos lesz belőle.
A 2000-es évek első tizedében kezdődik a történet. A vállalkozás túlnőtt a lehetőségeken, s míg Zsuzsáék hallották más cégvezetőktől, hogy most időszerű csődöt színlelni, a javakat egyik vállalkozásból a másikba átmenteni, egy nap tudatosították: ez esetükben maga a realitás. Ebben a nehézségben egyik jó ember ajánlott egy másik jó embert, egy jogi tanácsadót, aki segített nekik eligazodni. Szempontjuk az volt, hogy főként egyszerű embereknek, alkalmazottaknak ne tartozzanak, és ne maradjanak az úton. Zsuzsa ma is azt mondja, amikor már minden összeomlott, az emberben akkor ver tanyát a hit, a remény. Ebben a helyzetben ugyanis senki sem remélhette, hogy egy régi álom megvalósulhat: falun, öreg házat vásárolhatnak. Rég nézegették az ingatlanokat, a Gyergyói-medence majd minden falujának utcáit végigjárták. Amikor aztán úgy nézett ki, semmijük sem marad, akkor jutottak hozzá a Fenek úti házhoz. És a hajlék nem volt üres, egy szekrénye például tele volt szőttesekkel, melyekre nem tartott igényt a külföldön élő eladó, Zsuzsának pedig azóta is féltett kincsei ezek a házzal járó örökségek.
Úgy is tekinthetjük, hogy a ház árával Zsolt és Zsuzsa befizette a tandíjat egy olyan iskolába, amit a régi öregek tanítottak ugyan, de sokan elfelejtettek. Látták, szigetelésre szükség lesz, s az első mesterember, akit tanácsért hívtak, közölte, OSB-lapokkal el is lesz intézve. A gazdák igénye azonban többet diktált, így kerültek kapcsolatba Köllő Miklós építésszel. Nem ígért, míg a helyszínre ki nem ment. Zsuzsa úgy emlékszik, a házat nézegetve Miklós gyakran mosolygott. Üzletet kötöttek tanácsadásra, a felújítás szakirányítására, s azóta is szoros köztük a kapcsolat, az építész gyakran hoz hozzájuk olyan vendégeket, akik régi ház vásárlásán gondolkodnak, hogy tapasztalatukat megoszthassák.
Mindennek helye van a házban, ami hasznos, semminek, ami haszontalan
Fotó: Balázs Katalin
Zsolt és Zsuzsa nem hallgatja el a nehézségeket sem. Például azt, hogy nagyon nehéz a régi bútorról eltávolítani az olajfestéket. Folyamatosan kísérleteznek, most a homokfújó tűnik beválónak, ám kérdés, hogy a vékony, régi üvegablakokat hogyan lehet megmenteni a nyomástól. Ráadásul ezek az ablakok nem szegőlécesek, az üveg készítéskor került a keretbe, melyet facsapok tartanak össze. Elmondják azt is, van a régi házban, ami nem bírja meg a modern ember hóbortjait: a fürdőszobában stílszerűen fával burkolták az angol vécét, hogy a kertvégi „pottyantós” hangulatát őrizze. Ez bevált, de a cseber, amely fürdőkádként szolgál, a heti egy fürdést bírná ki, hogy legyen ideje kiszáradni. A lakók az emberszagot nem bírják, a kád pedig a rendszeres locsolást, így öt év alatt egyet már cserélni kellett. A fakagyló is szép ugyan, de nem tűri a szappant, megőrzi a fogkrémfoltokat, a mai vegyszerek kikészítik.
Kemence és fűtőtest: együtt él a múlt a jelennel
Fotó: Balázs Katalin
Bevált viszont a kenderszigetelés, reggel sem vacognak a lakók, és a rágcsálókat tényleg távol tartja a falak mentén, a padló alá rakott tört üveg. A kézzel készült téglák padló gyanánt nem hűtik ki a talpakat, a gerendás mennyezet pedig azt szolgálja, amire a mai gipszkartonos, diszperzites plafonok nem képesek: szuszogni tud a ház. Mesés kemencék, régi fűtők a lakás ékei, és igen, vannak fűtőtestek is, kazánház is része az ingatlannak.
Azt is megtanulták, hogy ami szükséges, annak helye van bent, ám legyen újonnan épített vagy öreg a ház, ami felesleges, az nem kell.
Ház és ember tanulja itt az együttélést, és mindig van, mit csiszolni a közös léten. Nem erőszakkal, csak szál mentén, mint ahogy a homokfújót kell a fenyőn használni. A békés környezetben nem percben mérik az eszmecsere idejét, terített asztal várja a kíváncsiskodót. Füstölt bélszín, rozmaringos májkrém, disznófősajt, friss sajt, dézsába elgyúrt túró... nem boltból való. Hátul három csűr van az udvaron, s a különbözőféle szárnyasok mellett kis kondányi disznóból, nyájnyi juhból áll az állatállomány. Kutyából is négy van, de csak kívülállónak túlzás ez, hiszen Tappancs, a berni pásztor, Zsuzsa kedvencének életét mentette meg a befogadás, Bátor, az egyik komondor a feketetói vásár emléke, a másik két komondor közül pedig nehéz volt választani, így lettek ők a vagy helyett és: Széna és Szalma.
Gyógyulóban a szaktanácsra megkezelt bárányka. A két „asszisztens” tart ellenőrzést
Fotó: Balázs Katalin
Napok kérdése és malacozik a háromszáz kilós koca, szépen fejlődnek a bárányok, egyiküket Eszter mentette meg orvostanhallgatóként, telefonon diktálva a receptet, igaz, a gyógyszertárban megcsodálták a medikációt. Hamarosan Zsolt a határ felé fordítja a figyelmét, kaszálós területeket vásároltak, bérbe is vettek, azokon lesz meg a széna, sarjú a saját gépekkel. Hajdanán ő sofőr akart lenni, most a hét minden napján élhet a gyerekkori vágynak: három nap traktorral vágja a füvet, forgatja, majd szedi össze a rendet, a többi napon pedig fagylaltok forgalmazásából pótolja a pénzt. Szintén bevételkiegészítő az autómosó, melynek könyvelése a Zsuzsa feladata, aki a református egyháznak is besegít, az állatokat is becézgeti ő, aki gyerekkorában királykisasszony akart lenni. Bevallják, amióta ebben a házban laknak, megváltozott a szemléletük:
Korábban sem voltak nagy gyógyszerfogyasztók, de ma már a lázcsillapító is kanalas náluk, piros kokojzának nevezik. Nem pazarolnak semmiben, de nem mondják azt sem, hogy nem akarnak pénzt keresni, mert pontosan tudják, mikor, mire kell gyűjteni. Például arra is jó, ha van, hogy hűséges alkalmazottjukat kisegíthessék, ha saját házról álmodik. Tudják ők, mit jelent egy ilyen vágy, ezért látják szívesen azokat is, akik kíváncsiak. Azt mondják, a kalákázóknak is hamarosan kimegy a meghívó, kertelni kell, és együtt szaporább.
Vajon mi a gúnynevük?
Fotó: Balázs Katalin
Mit szeretnének még? – faggatózik a városi, hogy a vendéglátók tőmondattal hökkentsék meg: szeretnénk megtudni, mi a mi gúnynevünk. Fenek útján ugyanis majdnem minden családnak van ragasztott neve. Ha Zsuzsáék is megkapták a ragadványt, azt is jelenti, hogy őket befogadták. Egyelőre ezt nem lehet biztosan tudni, majd, a következő generációnak ezt is elmeséli a ház.
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
szóljon hozzá!