
Csillagösvény népe Orza Calin rendezésében, 2017-ben Fotó:
Fotó: Henning János
Virág Imola, a sepsiszentgyörgyi Százlábú és Százlábacskák együttesek vezetője, a Háromszék Táncegyüttes egykori tagja több mint húsz évet töltött a színpadon mint hivatásos táncos. S habár lélekben mindig is táncolni fog, tavaly visszavonult a szakmától, ami még egy csípőműtéttel is „megajándékozta”, de ő semmit sem bánt meg, hisz gyerekkori álmát váltotta valóra.
2023. január 23., 20:262023. január 23., 20:26
2023. január 23., 21:382023. január 23., 21:38
– Aki ismer téged, az tudja, hogy a mindened a tánc. Arra kérlek, mesélj, hogyan és honnan indult a pályafutásod?
– A kilencvenes évek elején lehetőségünk nyílt táncházakban belekóstolni az autentikus népzene, néptánc világába. Éreztem, hogy ez már valami más, mint amit korábban az iskolai népi együttesekben tapasztaltam. Fiatalok voltunk, és szabadok, folyamatosan csatangoltunk Erdély-szerte a zenész barátaimmal, minden táncházban, népzenei koncerten jelen voltunk, ugyanakkor kíváncsian kerestük az alkalmat, hogy részt vehessünk hagyományos falusi mulatságokon. Így történt, hogy
És szép lassan életre kelt a mag, amit belénk vetettek, azt adtuk tovább, táncházakban kezdtük tanítani a korábban még alig ismert moldvai táncokat. Mi voltunk a Tilinka együttes, a jelenlegi Folker őse.
– 1997-től vagy a Háromszék Táncegyüttes tagja, ami új fejezetet jelentett az életében.
– 1997-ben éppen versenyvizsgát hirdettek a Háromszék Táncegyüttesnél, kopogtattam és befogadtak. Rögtön az elején újraértékelődött a néptáncról korábban kialakult képzetem. Már nem a mulatságról, közösségi élményről beszéltünk, hanem a tánctechnikák kőkemény csiszolásáról, tökéletesítéséről, az izmok gyors fejlesztéséről, színpadi jelenlétről. Új mozgásformák, mint pl. a balett megismerése, és még számtalan bepótolandó hiányosság zúdult rám hirtelen. Nem voltam biztos benne, hogy egy évnél tovább bírni fogom. De
Virág Endrével, akivel már 23 éve táncolnak az élet színpadán
Fotó: Ádám Gyula
– Milyen eredményeidre vagy a legbüszkébb, miket tudnál kiemelni a karrieredből?
– Úgy gondolom, hogy minden olyan előadás, amelyről a néző nem csak vizuálisan, hanem lelkileg is feltöltődve távozott, eredményes volt. Attól függetlenül, hogy epizódszerepem, vagy esetleg kiemeltebb szerepem volt egy darabban, mindig törekedtem arra, hogy adjak át valami olyant, akár egy mozdulattal, egy tekintettel, ami kicsit megmarad a néző lelkében, és
Minden koreográfus, rendező egy külön világ, mindenki hozott számunkra újat. Mély nyomokat hagyott bennem az a küzdelmes akrobatikus táncstílus, amit Orza Călin az Igor Stravinszkij zenéjére kísérletezett ki velünk. Vagy a Tamási Áron színházzal közösen játszott Vérnász. A Juhász Zsolt által színre vitt Ady szerelmekben eljátszott Léda szerep, és természetesen a rengeteg néptánc, különböző táncmesterek tolmácsolásában, ami egy kifogyhatatlan kincsesbánya. Különleges élmény volt a tánc mellett először megszólalni a színpadon. Ettől kezdve a mesélő szerepek folyamatosan megtaláltak, főleg a nagyszerű koreográfus és rendező Furik Rita darabjaiban. És élmény volt a sok munka mellett közben szerelmes lenni és férjhez menni.
– Apropó szerelem, a táncnak köszönhetően megismerted életed párját, akihez hozzá mentél feleségül, de ugyanakkor a színpadon is osztoztatok, illetve számos táncos tevékenységet, rendezvényt szerveztetek közösen.
– Virág Endréről van szó, az együttes volt táncosáról, jelenlegi vezetőjéről, akivel már 23 éve együtt táncolunk át az életen. 2006-ban gondoltunk egyet, és útjára indítottunk egy gyermek-néptáncegyüttest Százlábú néven. Akkor még nem is sejtettük, hogy ezzel mekkora gépezetet üzemelünk be.
A hivatásos élet mellett valamilyen belső kényszer hajtott arra, hogy föltétlenül át kell adni azt a fajta tudást, ami a néptáncban, népi kultúrában lakozik, mert úgy tűnt, minden perc számít, a felgyorsult, globalizált világ teljesen kiszorítja ezt az értéket, ami a nemzeti identitásunkat erősítené.
És történt mindez a közös élmények nyomán, az együtt elhullatott izzadságcseppek, kiszállások, turnék, táborozások során. Volt szerencsénk idegen országokba is elvinni őket, megfordultunk Portugáliában, Magyarországon, Finnországban, Angliában és Udmurtiában. Nagyon sokan velünk élték meg első repülőútjukat, szorították a kezünket, és ránk bízták magukat. Nem kell mondanom, ezek a kötelékek egy életre szólnak.
1997-től a Háromszék Táncegyüttes tagja, amikor egy új fejezet kezdődött az életében
Fotó: Kátai Jocó
– Nem csak gyerekekkel foglalkoztok, hiszen mind Sepsiszentgyörgyön, mind Kézdin jó kis néptáncos csapatokat neveltetek ki.
– Amikor a gyerekek mellett, és gondolom az ő hatásukra, a felnőttek is kezdtek érdeklődni a néptáncoktatás iránt, 2010-ben feltettünk egy újsághirdetést, hogy párok jelentkezését várjuk. Olyan sokan jelentek meg a legelső találkozóra, hogy nem fértünk be egy iskola tornatermébe. Akkor alakult meg a Laboda nevű tanfolyam, ahol rögtön fény derült a tánc terápiás, gyógyító tulajdonságára. A párok új megközelítésből kezdték megismerni egymást, és mivel nem voltak elvárásaink, követeléseink, mindenki a saját ritmusában sajátította el a táncanyagokat.
Ezt a jelenséget megerősítendő, hasonlóképpen alakult Kézdivásárhelyen is a Táncoló Udvartér baráti társaság, ahol a mai napig örömmel töltjük a szombat estéket. Természetesen itt is megalakult egy gyermek néptánccsoport Pitvar néven, amelynek kistestvére a Pitvarocska. Mindez a Bakó-Fazakas Zsuzsa által vezetett Antanténusz egyesület égisze alatt történik, amelynek én is alapítótagja vagyok.
– Ezzel párhuzamosan iskolákban is tanítjátok a néptáncot.
– Elemi iskolákban tanítunk heti rendszerességgel, itt elsősorban népi gyermekjátékokkal, népmesékkel, népdalokkal ismertetjük meg a kicsiket, majd a körtáncokon át a páros táncokig is eljutunk negyedik osztály végére. Itt az a célunk, hogy megszerettessük velük a népi kultúrát, a népdalokat, a néptáncot.
Egy táncos, akkor is táncos marad, amikor már nem táncol(hat)
Fotó: Vinczefi László
– Majdnem három eltáncolt évtized után, sok száz gyerek lépteinek egyengetésén túl, hogyan tekintesz vissza céljaidra?
– A tánccal kapcsolatos terveim célba értek. Hálás vagyok az égieknek, hogy kerek 25 évet tölthettem színpadon hivatásosként. És a végén a természet tette a dolgát, jelzett, hogy ideje továbbállni, ugyanis alig két hónapja csípőműtéten estem át, amivel le is zárult ez a hihetetlenül színes, örömmel és fájdalommal teli fejezet. Varázslatos volt és teljes. Ezt kívánom az utánam következő nemzedékeknek is.
– Mit csinál egy táncos, amikor már nem táncol(hat)?
– Gyönyörködik a tanítványaiban, akik közül már a Táncművészeti Egyetemen is tanulnak, vagy éppen hivatásosként táncolnak. Továbbá gyűjti az erőt a folytatáshoz, megragadja az élet nyújtotta lehetőségeket, hogy azzal a kicsivel is, amit hozzá tud tenni, szebbé varázsolja a világot. Terveim továbbra is az oktatáshoz kapcsolódnak, olyan közösségek létrehozása és életben tartása a cél, amelyekben a fő összetartó erő a néptánc.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
A fokhagymakrémleves az egyik leghálásabb étel: kevés összetevőből, gyorsan elkészíthető, és egyszerre nyújt kényeztető, selymes élményt.
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Ez a recept nem csupán egy sós rágcsálnivalóról szól, hanem egy kis játékos alkotásról a konyhában, aminek a végeredménye pont olyan, mintha egy rajzfilmből lépett volna elő.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!