Sáj-sziget: egy falatnyi csángó múlt

A külsőleg is a gyimesi építkezési stílust követő ház tornácán muskátlik pompáznak, Antal Tibor pedig büszkén invitál be, hogy szétnézzünk.„Húsvétkor itt tojásfestést szerveztünk, de helyet adunk rózsafüzér-társulatoknak is. Tölti a lelkemet, amikor itt vagyunk, örvendek neki. Itt mindjárt sokkal jobban érezzük magunkat mint odahaza. Nemrég voltak itt budapesti zenészbarátaim, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy itt lakjanak” – büszkélkedik.

Rudilepedő, kendőszeg

A házban két szoba van fürdőszobával, nyilván ez utóbbi a mai életforma elvárásaihoz igazodik, de tömör fából készült berendezésével ízlésesen illeszkedik a környezetbe. „Itt minden úgy van berendezve, ahogyan régen is volt. Van olyan használati eszköz, amit megvásároltunk, mást adtak jó szívvel, de sok olyan van, ami a mi tulajdonunk volt. Modernizáltuk egy kicsit, s létrehoztunk benne egy fürdőszobát, hogy a mai követelményeknek is feleljen meg. Ezt az ágyat is úgy készíttettük el, hogy tudjuk felbillenteni, mert akkor nagyobb lesz a tér is, de ugyanakkor szekrényként szolgál. Ez a kályha a nagyanyámé volt, Gyimesbükkből hoztuk fel, erősen finom túrós puliszkákat tudunk főzni rajta, de sokszor pityókát perecelünk. Régi csángó ételek, s mi nagyon szeretjük” – lelkendezik Tibor.

A gerendákat kicserélték, hozzájuk van erősítve az ágy fölött a rudilepedő, amelyre hajdanán ruhaféléket aggattak. Régi darab – jegyzi meg –, ő is nehezen bukkant rá. Ott sorakozik a magasban a rudilepedőn egymás mellett a gyimesi viselet egy-egy elengedhetetlen darabja: egy kézzel hímzett csángós női ing, kendő, négyzet alakú szőttes, azaz a katrinca, hímes gyapjúöv, azaz a bernyóc, férfi vászonnadrág, de ott van a szőttes tarisznya, a hímes törölköző.

Az ablak mellett a sarokban a falra erősített egyszerű fakendőszeg látható, rajta a mindennapokban használatos konyhai eszközökkel.
Itt majdnem mindennek története van, közülük sokhoz szoros érzelmi szálak fűzik Antalékat. A szoba sarkában felállított fateknő Tibor anyai nagymamája emlékét őrzi, a régi rádiót hajdanán még nagyapja hallgatta, de ott áll az édesapja katonaládája is.

Egy sosem látott nagyapa emléke

De mindennél jobban a házigazda talán egy megkopott fényképhez ragaszkodik a leginkább. Egy nagyapa fényképe, akit sosem ismert, de akinek alakja, szellemisége mai napig élesen él a családi történetekben.

„Az én nagyapám három gyermeket hagyott itthon, egészen a Somogy megyei Nemesdéd faluig tartotta bajtársaival a frontot, és ott esett el huszonnégy évesen, ott védte a hazát. Édesapám, aki túl kicsi volt, és nem ismerhette az apját, féltve őrizte a halálesetet tanúsító igazolást. A nővérem 1990-ben felkereste Nemesdédet, megtalálták a sírt, amelyen akkor csak annyi állt: Aki a hazáért halt meg. Mára már a neve is felkerült a sírkőre, emlékművet állított neki a falucska. Ennyi maradt meg róla, ez a fénykép” – eleveníti fel a hősként tisztelt nagyapa emlékét Tibor.

Mellette egy országzászló, melynek – mint kiderül – szintén érdekes története van.

A ház mögötti kemence egyelőre még rejtve marad az ide betérő szem elől, felújításra szorul – szabadkoznak Antalék –, de lelki szemeik előtt azért már ők is látják, amint hevül.

Közösségi ház kültéri színpaddal

És ha már minden szemügyre vettünk, minden történetet meghallgattunk, az ősökre emlékeztünk, átsétálunk a szomszédos, fából készült épületbe. Tágas közösségi tér fogad bennünket, kívánni sem kell ennél jobbat és többet például egy gyimesi táncházhoz. A falakat díszítő hangszerek – régiek és újak – pedig minduntalan arra emlékeztetnek, hogy itt a zenének fontos szerepe van. Tünde nagymamájának régi padja fölött a falon, férje, a népdalénekes, ének- és zenetanár Tibor régi és újabb hangszerei láthatóak. Ha kézbe vennék, megszólalnának, de mi a történetükkel beérjük.

„A gardon egy régi portéka, 86 éves a bácsi, aki készítette, olyan boldog volt, hogy ide kikerült. A gyimesi hegedűt még Tímár Viktor bácsi készítette, s van citera is. Bár a Gyimesek völgyében nincs nagy múltja a citerázásnak, azért a régi öregek közül voltak, akik tudtak ezen a hangszeren játszani.

Kissé keserűen jegyi meg a beszélgetés során Tibor, hogy manapság a völgyben „sok lett a népművelő és a hagyományőrző, akik komoly jövedelemforrásként tekintenek erre az ágazatra, de maguktól kell rájöjjenek, hogy ez nem így van” . Mert a hagyományőrzésben szív van és szeretet.

Büszkén néz szét az udvaron, lelki szemei előtt látja, amint megremeg a padló is a helybéli táncegyüttes fürge táncosainak próbáján, emlékeiben a teret a Gyimesvölgye Férfikórus hangja tölti be, megtelik önfeledt gyermekzsivajjal, népi muzsikával, jókedvvel a hely.

Felkiáltójelként magaslik ki a környékbeli házak közül a Sáj-sziget két jellegzetes épületével, a régi gyimesi tornácos házzal és a közösségi faházzal. Egy olyan jövőbe vetett hitét mutatja a gyimesfelsőloki Antal családnak, ahol a gyimesi életérzést, a népi kultúra nem csak a tájházakban él.