
Melegedni, falatozni és aludni is lehet itt
Fotó: Simon Virág
Aki imádja a téli sportokat, és várta, hogy megnyíljanak a sípályák, az idén csalódott. A Székelyföldön ismert és kedvelt pályák közel fele nem működik teljes kapacitással. Megkerestük azokat a pályákat, ahol lehet sízni, és ahol a kicsit mostoha körülmények ellenére sokan töltik szabadidejüket. Gyergyócsomafalván kezdtünk.
2020. január 15., 16:222020. január 15., 16:22
2020. január 15., 19:512020. január 15., 19:51
Hallod, hogy nyikorog a sí alattad, érződik, hallszik, hogy nem igazi, hanem mű – mondja a nagyfiam, amikor a gyergyócsomafalvi Csata veszi sípályán siklunk. Azaz ő siklik, én, ha van ilyen fogalom a sípályán, akkor botladozom. Azért esett a választásunk Veresvirág panzió szomszédságában levő sípályára, mert az egyébként bejáratott helyünkön, a Havas Bucsinon az ünnepek alatt, a vakációban szinte semmi hó nem hullt, és hóágyuk hiányában használhatatlanok voltak a pályák. Ezért olyan helyet kerestünk, amely Maros megyéhez, Szovátához közel van, és lehet siklani.
A négy-ötéves gyermekek gyorsan megértik az oktató utasításait
Fotó: Simon Virág
Igen érdekes volt, hogy Parajd és Gyergyócsomfalva között szinte alig volt fehér a táj, csak foltokban látszott a hó a mezőn, a fák alatt. Aki első alkalommal érkezik erre a sípályára, elég, ha figyelmes, amikor beér a településre, hiszen több helyen is táblák jelzik, hogy hogyan lehet eljutni a panzióhoz és sípályákhoz. Mi időben érkeztünk az üres, száraz, köves parkolóba, de hónak nyoma sem volt.
Gyergyócsomafalván két pálya van, az alsó 560 méteres és a Csata veszi nevet viseli, a felsőt pedig Veresvirágnak hívják és 917 méter. Ottjártunkkor csak az alsó működött, a helyiektől megtudtuk, hogy ritkán működik mind a kettő, de ha igen, akkor ez Székelyföld egyik legjobb és leghosszabb sípályája. Az alsó pályát most hóágyúk segítségével tették használhatóvá. A két pályára két felvonón kell felmenni, amit úgy oldottak meg, hogy a Csata veszi pályára egy felvonó visz, s ha tovább akarunk menni, mert történetesen a felső pálya is működik, akkor egy másik felvonóra kell felkapaszkodnunk.
A reggeli órákban nem kell nagy sort állni
Fotó: Simon Virág
A régi árak piros cetlikkel le voltak ragasztva, s azokon az újak csillogtak-villogtak. Volt, akik szóvá tette, hogy kicsit sok egy napi bérletért 70 lejt elkérni, különösen, hogy csak az alsó pálya működik, s azt is rosszallóan megjegyezték, hogy lehet, azért emelték meg az árakat, mert máshol nem lehet sízni. Végül persze mindenki megvette a számára legalkalmasabb bérletet, akár egész napost, akár csak a pár felvonásra feljogosítót. A kártyáért 10 lej kell fizetni, de ezt ha leadjuk hazatérés előtt, visszakapjuk az árát.
Napozni nem, de cigizni lehet a teraszon
Fotó: Simon Virág
Az alsó felvonó csákányos, ami azt jelenti, hogy két személy is tud egyszerre utazni vele. Persze nem mindenkinek van társa, így az alkalmazottak megengedik, hogy egyedül is felvonózzanak a vendégek. Ennek az a hátránya, hogy ha sokan vannak (márpedig vakációban, még hétköznap is elég sokan voltak), akkor hosszas sort kell állni. Volt, aki rászólt az alkalmazottakra, hogy kettesével engedjék a sízőket. Egy kis ideig így is tettek, de utána, amikor egy-egy kisgyermek árválkodott a sorban, megengedték, hogy egyedül menjen. Olyan is volt, hogy román kisfiú szólított le, hogy értünk-e a románul, és leszünk-e a társa? Az biztos, hogy senki nem maradt a pálya szélén, alján.
Barátságos és tágas a melegedő
Fotó: Simon Virág
A pálya alsó részén síoktatás is volt, jól elkülönített helyen, ahol kisebb és nagyobb gyerekek, de fiatalok is tanultak a képzett síoktatóktól. De aki azt szeretné, hogy ott helyben fogadjon meg egy síoktatót, annak csalódnia kell. Hétköznap mindenki nagyon foglalt, így ha tanulni szeretnénk, akkor érdemes előre érdeklődni, egyeztetni. A helyszínen lehet felszerelést is bérelni, jó áron: a teljes felszerelés egész napra 35 lej, de lehet csak lécet vagy csak szemüveget is igényelni.
Ember legyen a bakancsában, aki itt lépcsőzik
Fotó: Simon Virág
Nagy előnye a gyergyócsomafalvi sípályának, hogy a panziónak egy tágas és szép vendéglője van, a teraszt is befedték, így ott is jól el lehet férni. Lehet vásárolni teát két lejért, meleg csokit és kávét 3 lejért, fél literes vizet 4 lejért, de van zsíroskenyér, kolbász és leves is, elérhető áron, 15 lej alatt. Szerettem, hogy jó meleg volt az ebédlőben, mindig volt hely, és az egyik kiszolgáló lány különösen kedves és beszédes volt. Nem szóltak ránk akkor sem, amikor az otthoni elemózsiát elővettük, a kolbászt és paprikát megettük, de ezek mellé hideg és meleg italokat is vásároltunk.
Van, akiket nem riasztott el a kopár domb, és kimásztak rajta
Tetszett az is, hogy a panzió előtti teraszon a sílécek ideiglenes tárolására alkalmas helyeket alakítottak ki, s ott biztonságban lehetett hagyni teázás, kávézás idejére a felszerelést. Nem tetszett, hogy a teraszra, az étterembe, ahol bérletet lehet venni és pihenni lehet, lépcsőkön lehet felmenni, mert ez síbakacsban igencsak nehézkes. Szót ejtünk a mellékhelyiségekről is, kicsit nehezen lehet ezeket megközelíteni, mert az ebédlő alatt, a síkölcsönző szomszédságában vannak, de reggel, délben és zárás előtti percekben is tisztaság volt bennük, és nem kellett sorba állni. A pálya mellett egy dézsafürdő is van, nem tudom, hogy télen használják-e vagy sem, de izgalmas lehet a esti megvilágításban sízőket nézni a forró, párolgó vízből. Mert igen, az alsó pályán esti kivilágítás is van, és szoktak esti sízést is szervezni.
A jeges fürdő itt van, de hol a termál?
Fotó: Simon Virág
Hazafelé menet a társaságnak megoszlott a véleménye a pályáról: volt, aki azt sérelmezte, hogy rövid és keskeny volt, és ehhez képest drága a napi 70 lejes bérlet. Volt, aki azért duzzogott, hogy a tanulócsoportok miatt sokat kellett várakozni a felvonónál.
s hazafelé Alfaluban megálltunk, hogy egy nagyon finom házikenyeret vegyünk a sarki boltban.
Azt hiszem, nyáron is elmegyünk, hogy felmásszunk a kilátóhoz, és emlékezzünk a téli sízésre.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!