Népi fajátékok: a bubuctól a csigafuttatásig

A fajátékok tulajdonképpen két műhelyben készülnek, mindenkinek megvan a feladata, amit előzőleg megbeszélnek, majd a kész darabot Zoltán műhelyében rakják össze. Eddig több mint negyvenféle játékot készítettek el, ezeket lehet tőlük bérelni, vásárolni, és a készlet tovább bővül. A készítésükben – mesélik – sokat segítettek a különböző szakkönyvek, sokat böngészték az internetet, rengeteg leírást találtak, ugyanis igen terjedelmes irodalma van a népi gyermekjátékoknak.

„Mások ma már a gyerekek. Volt már néhány olyan alkalom, amelyre elvittük a játékokat, de annyira pörögnek a gyermekek, és emiatt a telefonos, tabletes világ miatt annyira másként állnak a játékokhoz, a játszáshoz, hogy nehéz megfogni őket. Azt tapasztaltuk, hogy az a legjobb, ha a felnőttek irányításával játszanak, eleinte a felnőttek is részesei a közös játéknak, mert máskülönben a gyerekeknek nincs türelmük. Ha csak a kezükbe nyomjuk, az nem hatékony.

Na de ismerik-e bubucot? Ez nem más, mint egy kis egyensúlygyakorlat és erőfitogtatás. Egy hídon vagy rönkön egyensúlyozva a játékosok egy rúddal harcolnak egymással, a rúd két végén pedig puha zsákok találhatók. Az győz, aki tovább fennmarad a hídon.

Mutatják közben, most éppen egy kolozsvári kalandpark számára készítik a kültéri játékokat. Mint András kiemeli, műanyagot egyáltalán nem használnak, csak fát, esetenként préselt lemezt, a kis zsákokban pedig kukorica van.

„Mi arra is törekszünk, hogy látható legyen a két kezünk nyoma is, ne legyenek mind annyira tökéletesek. Van, amikor a szándékosság adja egy-egy darab tökéletlenségét. Megtörténik, hogy egy darab léc kerül a kezünkbe, amit más akár tűzre dobna, de mi első látásra látjuk, hogy melyik játékhoz tudjuk felhasználni. Játékaink egy alternatívát jelentenek, törekszünk arra, hogy ne a műanyag szemetet halmozzuk” – magyarázza András, miközben Zoltán gólyalábakon tesz egy kört az udvaron, mi pedig kipróbáljuk a karika- és zsákdobálást.