
Az egykori sörgyár épülete
Fotó: Facebook/A Sörház őrei
Marosvásárhelynek volt egy sörgyára, egy sörháza és egy Sörház utcája is, amiből mára csak az emlékek maradtak – ezt próbálják feleleveníteni az Örökségünk őrei projekt során az Elektromaros Gimnázium 11. F. osztályának diákjai, az Effes őrök.
2018. február 09., 14:502018. február 09., 14:50
Az egykori sörgyárról, annak tulajdonosáról, Bürger Albertről, az általa biztosított munkahelyekről, szociális juttatásokról, szolgálati lakásokról gyűjtötték össze a fellelhető dokumentációt a tizenegyedikes tanulók, azt a célt tűzve ki maguk elé, hogy megismertetik a város lakosságával, a Marosvásárhely múltja iránti érdeklődőkkel. Bár az egykori sörháznak ma csak az emléke él, az Effes őrei ezt az emléket elevenítik fel, amikor régi,
a helyszínt körbejárják, fényképeznek, fotóversenyt szerveznek, címert készítenek, vagy naptárat adnak ki a saját címerükkel.
Marosvásárhelyen a sörfőzés története a 19. századba nyúlik vissza, mivel adott volt a Maros, illetve a város erületén található kutak, források, a komló is megtermett, volt mire alapozniuk a sörfőzdéknek. A tizenegyedikes diákok kinyomozták, hogy az 1850-es években a Maros jobb oldalán működött egy sörfőzde, amit Kraft Károly vásárolt meg, majd költöztetett át a város felőli oldalára, arra a területre amely most az egykori Bürger-házzal, a volt Aranykakassal szomszédos.
A Sörház őrei: az Efes csapat
Fotó: Facebook/A Sörház őrei
Bár korszerűsítette és bevezette az ipari termelést, a gyár mégis csődbement 1885-ben. A következő évben vásárolta fel a sörgyárat Bürger Albert, aki tovább bővítette, modernizálta a létesítményt, jól működő gyárrá fejlesztette, a nagy beruházásoknak köszönhetően munkahelyeket teremtett, alkalmazottainak pedig lakást is biztosított. A sörgyár piacvezető lett, a tulajdonos több mint kétszáz embert foglalkoztatott, több mint kétszáz családnak biztosított megélhetési lehetőséget.
Az Effes őrei elnevezésű csapat nemrég egy előadást mutatott be a témáról, ugyanakkor olyan kreatív ötletek összegyűjtésén dolgozik, amivel népszerűsíteni tudják projektjüket, ezáltal pedig a város múltjának egy szeletét. Siklósy Szabolcs, a csapat tagja a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, először az Aranykakast szerették volna örökbefogadni, a Sörház a B-tervben szerepelt. Mivel az Aranykakasra több jelentkező is volt, végül ezt a lehetőséget ragadták meg és dolgoznak rajta, minél több információt, érdekességet ismertetve az érdeklődőkkel.
– magyarázta lapunknak a tizenegyedikes diák.
Az egykori sörgyár már nem létezik, emlékét csak ez a ház őrzi, amelyben valamikor a gyár tisztviselői laktak
Fotó: Haáz Vince
A csapat tagjai Selyem katalin osztályfőnökkel az élen sokat dolgoznak, régi történeteket keresnek, interjúkat készítenek, a helyszínen is dokumentálódnak. Nemsokára egy versenyt is hirdetnek, amelynek szerencsés nyertese a Jazz klubba szóló kétszemélyes belépővel gazdagodik.
A csapat megkereste Demeter Józsefet Dömét is, akivel interjút készített és aki elmagyarázta nekik, hogy a mostani Sörház nem az egykori Bürger-féle sörház. Bár sokan úgy tudják, hogy egykor ennek a helyén állt a híres sörfőzde, az információ téves – magyarázta lapunk megkeresésére is Döme.
Ezen a kapun jártak be az egykori dolgozók
Fotó: Haáz Vince
A mai Sörház tulajdonosa elmondta a tanulóknak is, hogy Bürger Albert gyára és pincéje jóval távolabbi telken állt egykor, az a pince, ahol most a népszerű klub működik egykor az 1940-es években létesült Hangya-szövetkezeté volt, tehát nem műemlék és nincs köze a sokat emlegetett, még a 19. században épített üzemi létesítményhez.
abból nem maradt meg semmi.
A Bürger-féle sör egyik kupája a Maros megyei múzeum egyik tárlójában, a Kultúrpalotában berendezett kiállításon látható. Sörösüvegei, poharai közül valószínüleg még őrizgetnek néhányat a marosvásárhelyiek, ahogy Bürger Albert emléke is él a város közösségi emlékei között.
– fogalmazott Demeter József az őt interjúvoló diákoknak. Hiszen nem csak munkahelyeket teremtett, de figyelt is az alkalmazottaira. A tisztviselőinek épített lakások most is állnak az egykori Sörház utcában, az Aranykakast elhagyva, egy eléggé ütött-kopott, földszintes sorház látható, egykor stílusos kapubejáróval.
A csapat naptárakat is készített
Fotó: Facebook/A Sörház őrei
A gazdasági világválság az 1930-as években Marosvásárhelyre is begyűrűzött, ennek következtében a Bürger-féle sörgyár is csődbement, Bürger Albert pedig 1937-ben elhunyt. Nem Marosvásárhelyen nyugszik, hanem Boroskrakkón, ahol a család egykori birtoka is állott.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!