
A nyugdíjas baráti társaság tagjai korábban nem vagy csak kevésbé ismerték egymást, a sakk hozta össze őket
Fotó: Péter Beáta
Ha süt a nap, ha esik, az esti sakkozás kötelező programpont. Ezt vallja négy öregúr, aki már-már látványossággá válva az egyik csíkszeredai kávéházban szinte minden nap űzi a táblajátékot. Négy különböző életút, egy szenvedély: a sakkozás hozta össze őket.
2017. december 15., 16:302017. december 15., 16:30
2017. december 15., 18:502017. december 15., 18:50
Aki a csíkszeredai Petőfi kávéházba betér vagy előtte sétál el, gyakran láthatja, ahogy néhány öregúr sakkozik. Szilágyi Árpád, Frölich Artúr (Frédi), Rancz István és Bencze Károly, ha süt a nap, ha esik, ha havazik – ritka kivétellel – minden este ott van. Szilágyi Árpád több mint két éve törzsvendége a kávéháznak, szívesen jár ide, mivel – mint mondja – kedvesek a pincérek és a tulajdonos. Mivel egyedül lakik és alig lát, esténként nem szívesen van otthon, ezért inkább ide jár. „Nem látok, nem írok, nem olvasok öt éve. Addig még foglalkoztam keresztrejtvényfejtéssel, de most már azt sem tudom csinálni, a tévét is csak hallgatom. Szívesebben vagyok itt emberek között, mint otthon a semmittevésben” – vallja.
A nyugdíjas baráti társaság tagjai korábban nem vagy csak kevésbé ismerték egymást. Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének az elnöke egy ismerős révén ismerkedett meg Frédivel, akiről kiderült, hogy szintén „118-as” (a 1990/118-as törvény kedvezményezettje, volt politikai elítélt). Szóba került, hogy kinek mi a hobbija, kiderült, mindketten szeretnek sakkozni. Árpi bácsi az otthon levő sakktábláját bevitte a kávéházba, hogy mindig kéznél legyen, amikor Frédivel beültek oda. Aztán Frölich Artúr még egy barátját elhozta, a barátjának jött egy másik barátja, és így már két asztalnál sakkoztak esténként. Van, hogy további emberek is csatlakoznak a társasághoz.
Nem adtak papírt, ceruzát, tiltott dolog volt. Ha megkapták az általunk készített sakktáblát, verés járt érte” – magyarázza Szilágyi Árpád.
Az agyérelmeszesedés ellen a legjobb a sakk: betartják az orvosi ajánlást
Fotó: Péter Beáta
„Volt egy közös barátunk, Frölich Frédi, együtt játszott Szilágyi úrral. A tavaly nyáron meghívtak egy sakkpartira, aztán később én meghívtam egy másik barátomat” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Bencze Károly. Elmondja, ő legelőször Homoródalmáson, a szülőfalujában ismerkedett meg a sakkal. „A szomszédban volt három egyszerű gazdaember, azok mindig sakkoztak. Ők befogadtak engem a társaságukba, mindig néztem, ahogy játszanak.
Megtanítottak engem is, és azóta bárhová jártam, mindig sakkoztam.”
Játék, de nagyon komolyan veszik
Fotó: Péter Beáta
A baráti társaság tagjai nem szokták megbeszélni, hogy másnap találkoznak-e, úgyis tudják, hogy ha épp valami közbe nem jön, megjelennek a kávéházban este hét óra körül. Nyáron a teraszon, télen a benti asztaloknál játszanak.
„Amikor tudunk, jövünk. Annak örvendünk, hogy fennjárunk, és el tudunk jönni. Én az elemi iskolás koromban tanultam meg sakkozni, 1955-ben, most, hogy nyugdíjas vagyok, több időm van rá. Egyebet mit csináljunk, elszórakozunk” – mutat rá Rancz István.
Hozzáteszi: ötödik osztályban kézimunka órán a fiúk azt kapták feladatként, hogy faragjanak fűzfából egy-egy sakkfigurát. „Megcsináltuk, ahogy tudtuk, de lehetett velük sakkozni, az osztályfőnökünk tanított meg rá. Volt olyan osztálytársam, aki megcsinálta az egész garnitúrát. Katonakoromban már elég jól tudtam játszani, a tisztekkel sokat sakkoztam. A többi katona mindig kért, hogy foglaljam le a kapitányt. Eleinte mindig hagytam, hogy nyerjen, aztán egy játszmát nyertem én, majd egy egész sorozatot.
– eleveníti fel kacagva. Rancz István most is tud sakkfigurát faragni, volt, hogy elveszett egy ló a készletből, így tudták pótolni.
Időközben benéz a kávéházba Frölich Artúr is, szól, hogy mindjárt érkezik, csak ellép kenyeret vásárolni. Őt az édesapja tanította meg sakkozni, otthon gyakran játszottak. Aztán az édesapja elmenekült, de visszatért értük, majd lágerbe vitték a családot.
Ha süt a nap, ha esik az eső...
Fotó: Péter Beáta
„A sakkban 32 figura van és sok kombináció. Azt is mondják, két egyforma játékot nem játszottak még. Nagyon jó gondolkodásfejlesztőnek tartom, és hiába játék, komolyan kell venni” – véli Szilágyi Árpád, majd hörpint egyet a borospohárba töltött szőlőléből.
Mint mondják, mind a négyen egyforma szinten vannak, hol az egyikük nyer, hol a másikuk. „Az Ezüst Akadémián azt mondta a doktornő legutóbb, hogy az agyérelmeszesedés ellen a legjobb a sakk. Így mi nincs, amitől tartsunk” – összegez Frédi, s kilép a paraszttal.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Amikor a mézeskalács illata belengi az otthonainkat, érezzük, hogy közeleg az ünnep. Nálatok sincs karácsony mézeskalács nélkül? Mutasd meg a mézeskalács-remekművedet, és nyerj!
A téli madáretetés nemcsak közvetlen táplálék kihelyezésével történhet. Többféle módon is kedveskedhetünk a madaraknak a kihívásokkal teli keményebb téli időszakban, ezeket az alternatív lehetőségeket fogjuk bemutatni.
Hat éve egy merész ötlet született Csíkszeredában: zenével átszőtt tudományos történetmesélés. A projekt mára közösséggé, élménnyé és ünneppé nőtte ki magát, most pedig a jubileumi, karácsonyi „Best of” előadáson vehettünk részt.
szóljon hozzá!