
A nyugdíjas baráti társaság tagjai korábban nem vagy csak kevésbé ismerték egymást, a sakk hozta össze őket
Fotó: Péter Beáta
Ha süt a nap, ha esik, az esti sakkozás kötelező programpont. Ezt vallja négy öregúr, aki már-már látványossággá válva az egyik csíkszeredai kávéházban szinte minden nap űzi a táblajátékot. Négy különböző életút, egy szenvedély: a sakkozás hozta össze őket.
2017. december 15., 16:302017. december 15., 16:30
2017. december 15., 18:502017. december 15., 18:50
Aki a csíkszeredai Petőfi kávéházba betér vagy előtte sétál el, gyakran láthatja, ahogy néhány öregúr sakkozik. Szilágyi Árpád, Frölich Artúr (Frédi), Rancz István és Bencze Károly, ha süt a nap, ha esik, ha havazik – ritka kivétellel – minden este ott van. Szilágyi Árpád több mint két éve törzsvendége a kávéháznak, szívesen jár ide, mivel – mint mondja – kedvesek a pincérek és a tulajdonos. Mivel egyedül lakik és alig lát, esténként nem szívesen van otthon, ezért inkább ide jár. „Nem látok, nem írok, nem olvasok öt éve. Addig még foglalkoztam keresztrejtvényfejtéssel, de most már azt sem tudom csinálni, a tévét is csak hallgatom. Szívesebben vagyok itt emberek között, mint otthon a semmittevésben” – vallja.
A nyugdíjas baráti társaság tagjai korábban nem vagy csak kevésbé ismerték egymást. Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének az elnöke egy ismerős révén ismerkedett meg Frédivel, akiről kiderült, hogy szintén „118-as” (a 1990/118-as törvény kedvezményezettje, volt politikai elítélt). Szóba került, hogy kinek mi a hobbija, kiderült, mindketten szeretnek sakkozni. Árpi bácsi az otthon levő sakktábláját bevitte a kávéházba, hogy mindig kéznél legyen, amikor Frédivel beültek oda. Aztán Frölich Artúr még egy barátját elhozta, a barátjának jött egy másik barátja, és így már két asztalnál sakkoztak esténként. Van, hogy további emberek is csatlakoznak a társasághoz.
Nem adtak papírt, ceruzát, tiltott dolog volt. Ha megkapták az általunk készített sakktáblát, verés járt érte” – magyarázza Szilágyi Árpád.
Az agyérelmeszesedés ellen a legjobb a sakk: betartják az orvosi ajánlást
Fotó: Péter Beáta
„Volt egy közös barátunk, Frölich Frédi, együtt játszott Szilágyi úrral. A tavaly nyáron meghívtak egy sakkpartira, aztán később én meghívtam egy másik barátomat” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Bencze Károly. Elmondja, ő legelőször Homoródalmáson, a szülőfalujában ismerkedett meg a sakkal. „A szomszédban volt három egyszerű gazdaember, azok mindig sakkoztak. Ők befogadtak engem a társaságukba, mindig néztem, ahogy játszanak.
Megtanítottak engem is, és azóta bárhová jártam, mindig sakkoztam.”
Játék, de nagyon komolyan veszik
Fotó: Péter Beáta
A baráti társaság tagjai nem szokták megbeszélni, hogy másnap találkoznak-e, úgyis tudják, hogy ha épp valami közbe nem jön, megjelennek a kávéházban este hét óra körül. Nyáron a teraszon, télen a benti asztaloknál játszanak.
„Amikor tudunk, jövünk. Annak örvendünk, hogy fennjárunk, és el tudunk jönni. Én az elemi iskolás koromban tanultam meg sakkozni, 1955-ben, most, hogy nyugdíjas vagyok, több időm van rá. Egyebet mit csináljunk, elszórakozunk” – mutat rá Rancz István.
Hozzáteszi: ötödik osztályban kézimunka órán a fiúk azt kapták feladatként, hogy faragjanak fűzfából egy-egy sakkfigurát. „Megcsináltuk, ahogy tudtuk, de lehetett velük sakkozni, az osztályfőnökünk tanított meg rá. Volt olyan osztálytársam, aki megcsinálta az egész garnitúrát. Katonakoromban már elég jól tudtam játszani, a tisztekkel sokat sakkoztam. A többi katona mindig kért, hogy foglaljam le a kapitányt. Eleinte mindig hagytam, hogy nyerjen, aztán egy játszmát nyertem én, majd egy egész sorozatot.
– eleveníti fel kacagva. Rancz István most is tud sakkfigurát faragni, volt, hogy elveszett egy ló a készletből, így tudták pótolni.
Időközben benéz a kávéházba Frölich Artúr is, szól, hogy mindjárt érkezik, csak ellép kenyeret vásárolni. Őt az édesapja tanította meg sakkozni, otthon gyakran játszottak. Aztán az édesapja elmenekült, de visszatért értük, majd lágerbe vitték a családot.
Ha süt a nap, ha esik az eső...
Fotó: Péter Beáta
„A sakkban 32 figura van és sok kombináció. Azt is mondják, két egyforma játékot nem játszottak még. Nagyon jó gondolkodásfejlesztőnek tartom, és hiába játék, komolyan kell venni” – véli Szilágyi Árpád, majd hörpint egyet a borospohárba töltött szőlőléből.
Mint mondják, mind a négyen egyforma szinten vannak, hol az egyikük nyer, hol a másikuk. „Az Ezüst Akadémián azt mondta a doktornő legutóbb, hogy az agyérelmeszesedés ellen a legjobb a sakk. Így mi nincs, amitől tartsunk” – összegez Frédi, s kilép a paraszttal.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!