Lépegetnek, beszélgetnek: nem maradhat el a kávéházi sakkparti

„Volt egy közös barátunk, Frölich Frédi, együtt játszott Szilágyi úrral. A tavaly nyáron meghívtak egy sakkpartira, aztán később én meghívtam egy másik barátomat” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Bencze Károly. Elmondja, ő legelőször Homoródalmáson, a szülőfalujában ismerkedett meg a sakkal. „A szomszédban volt három egyszerű gazdaember, azok mindig sakkoztak. Ők befogadtak engem a társaságukba, mindig néztem, ahogy játszanak.

A baráti társaság tagjai nem szokták megbeszélni, hogy másnap találkoznak-e, úgyis tudják, hogy ha épp valami közbe nem jön, megjelennek a kávéházban este hét óra körül. Nyáron a teraszon, télen a benti asztaloknál játszanak.

„Amikor tudunk, jövünk. Annak örvendünk, hogy fennjárunk, és el tudunk jönni. Én az elemi iskolás koromban tanultam meg sakkozni, 1955-ben, most, hogy nyugdíjas vagyok, több időm van rá. Egyebet mit csináljunk, elszórakozunk” – mutat rá Rancz István.

Hozzáteszi: ötödik osztályban kézimunka órán a fiúk azt kapták feladatként, hogy faragjanak fűzfából egy-egy sakkfigurát. „Megcsináltuk, ahogy tudtuk, de lehetett velük sakkozni, az osztályfőnökünk tanított meg rá. Volt olyan osztálytársam, aki megcsinálta az egész garnitúrát. Katonakoromban már elég jól tudtam játszani, a tisztekkel sokat sakkoztam. A többi katona mindig kért, hogy foglaljam le a kapitányt. Eleinte mindig hagytam, hogy nyerjen, aztán egy játszmát nyertem én, majd egy egész sorozatot.

„A sakkban 32 figura van és sok kombináció. Azt is mondják, két egyforma játékot nem játszottak még. Nagyon jó gondolkodásfejlesztőnek tartom, és hiába játék, komolyan kell venni” – véli Szilágyi Árpád, majd hörpint egyet a borospohárba töltött szőlőléből.

Mint mondják, mind a négyen egyforma szinten vannak, hol az egyikük nyer, hol a másikuk. „Az Ezüst Akadémián azt mondta a doktornő legutóbb, hogy az agyérelmeszesedés ellen a legjobb a sakk. Így mi nincs, amitől tartsunk” – összegez Frédi, s kilép a paraszttal.