Könyvírás mint terápia: egy életútkeresés története

„Ez utóbbi egy olyan mélypont, amikor azt érzi az ember, hogy kész, ennyi volt, aki eddig voltam, az nincs többé, és innen kezdve kell felépítenem magam. Akkor nem sok eszköz állt a rendelkezésemre, egy-egy könyv, baráti beszélgetés” – emlékezik. És mit tehet egy fiatal lány, amikor teljesen egyedül érzi magát a világban? Amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon blogot kezdett írni. Ez volt az egyik kapaszkodó a nehézségekben, a másik pedig a tánc. Szülei hivatásos néptáncosok voltak, nem is csoda, hogy Bogi imádott táncolni. Ő pedig kitáncolta magából a fájdalmat.

Mai napig élete része a tánc, ami elfárasztja ugyan, de szellemileg feltölti, felszabadítja. „Mindannyiunknak kell legyen valami olyan eszköz az életében, aminek köszönhetően el tudjuk engedni magunkat, amikor nem létezik már a megfelelési kényszer, amikor semmi más nem fontos, csak az, ami feltölt. Számomra ez olyan, mint egy meditáció. S hiszem, hogy lehet a tánc által is meditálni, vagy akár úgy is, hogy kimegyünk a természetbe, és a figyelmünket a táj szépségére fókuszáljuk” – magyarázza. Aztán megérkezett életébe a szerelem, és ezzel egy időben sok-sok kérdés. A válasz pedig a külföldi lét volt. Hét évet élt Botival – aki ma már a férje – Nagy Britanniában. Nyelvet tanult, fodrászként dolgozott, ott született a ma hétéves Csanád és a kis, óvodás Csenge is.

A mélypontok, amelyek segítenek

Ma Csíkborzsovában él, hol békésen, hol lázadva, de megtalálta a helyét. Kis fodrászműhelye egyben lélekkuckó is, mindemellett az említett módszer keretében kezeléseket végez, oktat, és lassan-lassan megtalálta önmagát.

„Rengeteg felismerésben volt részem, nagyon sok gondolat kikívánkozott belőlem, előkerültek a korábbi blogbejegyzések, és ezeknek köszönhetően azt is észrevettem, hogy milyen sokat változott az életem is, de én magam is.

Mindenkinek az életében vannak mélypontok, de minden nézőpont kérdése. Ha én a mélypontokra is úgy nézek, hogy általuk rengeteget fejlődtem, tanultam, akkor a magam javára tudom az átélteket fordítani. Tanulni tudok. Számomra terápia volt a könyv megírása. Hogy mit jelentett? Visszanézni, feldolgozni és valamilyen szinten lezártnak tekinteni a múltat. Úgy is végződik a könyv, hogy ez egy új kezdet. És azon túl, hogy számomra terápia, arra gondoltam, hogy ha valaki elolvassa, és ad számára egy mentő ötletet, egy pozitív gondolatot, már akkor megérte megírni. Hiszem, hogy a tudás bennünk van, s ezt a tudást elő kell hívjuk. A fény mindannyiunkban benne van, csak elő kell hívni” – mutatja be a könyvét Bogi, amelyben külön fejezeteket szentel élete meghatározó eseményeinek, érzéseinek, úgy mutatva be ezeket, hogy egy kívülálló számára is érdekes, tanulságos legyen.

Anglia lehetővé tette számomra két otthonszülés élményét is, ott ugyanis a kórház ajánlja fel ezt a lehetőséget az erre nyitott nőknek. Ugyanakkor ott teremtettük meg az itteni életünkhöz szükséges anyagi javakat, ott tettem szert szakmai tapasztalatra. Mindezekért hálás vagyok” – mondja békésen.