
Rácz Boglárka Klaudia saját útkereséséről írt könyvet
Fotó: Veres Nándor
Szociológusnak tanult, fodrászként dolgozik, élete meghatározó része a tánc. Sokáig kereste a maga útját, túl sokszor kellett önerőből talpra állnia. Volt szerelmes, élt külföldön, családot alapított, és most könyvet írt, mert volt hozzá bátorsága. Igen, kell bizony a bátorság, ha saját életünket, annak nehézségeit, szépségeit tárjuk a nagyvilág elé. Rácz Boglárka Klaudia megtette ezt.
2021. október 04., 17:322021. október 04., 17:32
„Mesélek nektek egy lányról. Egy egyszerű lányról, aki késői gyerekként érkezett egy teljesen hétköznapi családba. Nem örökölt különös szépséget, ha tükörbe nézett, csak a magas homlokát, elálló füleit és előálló fogait látta. Ő volt a nem tervezett gyerek, akit a jóval idősebb nővérei kis öcsinek vártak. Ő volt az, aki nem tud egy különleges gyermekkorról beszélni, akinek az emlékezetében alig maradt meg néhány fényképszerű emlék. Szeretett volna emlékezni… Sokkal több mindenre... Hiszen akivé felnőtt korára vált, az a múltjának az eredménye. (...) És milyen is lett ő?” – olvasom Rácz Boglárka Klaudia A fény hívása című könyvében.
Igen, milyen is lett ez a lány? – kérdezem Bogitól, hiszen ezt a lányt ő ismeri a legjobban. Ez a lány ő maga. A nemrégiben megjelent könyve pedig egy útkeresés története.
„A spiritualitás valamilyen szinten mindig jelen volt az életemben. Sok mélypontot megéltem, s ennek hatására lépett be az életembe az útkeresés, istenkeresés, az önmagam megkeresése, hogy ki is vagyok én, mi az én feladatom. Aztán néhány évvel ezelőtt egy tudatosságot segítő módszernek köszönhetően kaptam meg konkrétan azt a kifejezésmódot, amely révén meg tudtam fogalmazni önmagamat, a saját történtemet. És ennek a folyamatnak köszönhetően született meg a könyv” – meséli Bogi.
Fotó: Veres Nándor
S a mélypontoknál maradva máris belevág a történetébe.
„Ez utóbbi egy olyan mélypont, amikor azt érzi az ember, hogy kész, ennyi volt, aki eddig voltam, az nincs többé, és innen kezdve kell felépítenem magam. Akkor nem sok eszköz állt a rendelkezésemre, egy-egy könyv, baráti beszélgetés” – emlékezik. És mit tehet egy fiatal lány, amikor teljesen egyedül érzi magát a világban? Amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon blogot kezdett írni. Ez volt az egyik kapaszkodó a nehézségekben, a másik pedig a tánc. Szülei hivatásos néptáncosok voltak, nem is csoda, hogy Bogi imádott táncolni. Ő pedig kitáncolta magából a fájdalmat.
Mai napig élete része a tánc, ami elfárasztja ugyan, de szellemileg feltölti, felszabadítja. „Mindannyiunknak kell legyen valami olyan eszköz az életében, aminek köszönhetően el tudjuk engedni magunkat, amikor nem létezik már a megfelelési kényszer, amikor semmi más nem fontos, csak az, ami feltölt. Számomra ez olyan, mint egy meditáció. S hiszem, hogy lehet a tánc által is meditálni, vagy akár úgy is, hogy kimegyünk a természetbe, és a figyelmünket a táj szépségére fókuszáljuk” – magyarázza. Aztán megérkezett életébe a szerelem, és ezzel egy időben sok-sok kérdés. A válasz pedig a külföldi lét volt. Hét évet élt Botival – aki ma már a férje – Nagy Britanniában. Nyelvet tanult, fodrászként dolgozott, ott született a ma hétéves Csanád és a kis, óvodás Csenge is.
Ma Csíkborzsovában él, hol békésen, hol lázadva, de megtalálta a helyét. Kis fodrászműhelye egyben lélekkuckó is, mindemellett az említett módszer keretében kezeléseket végez, oktat, és lassan-lassan megtalálta önmagát.
„Rengeteg felismerésben volt részem, nagyon sok gondolat kikívánkozott belőlem, előkerültek a korábbi blogbejegyzések, és ezeknek köszönhetően azt is észrevettem, hogy milyen sokat változott az életem is, de én magam is.
Mindenkinek az életében vannak mélypontok, de minden nézőpont kérdése. Ha én a mélypontokra is úgy nézek, hogy általuk rengeteget fejlődtem, tanultam, akkor a magam javára tudom az átélteket fordítani. Tanulni tudok. Számomra terápia volt a könyv megírása. Hogy mit jelentett? Visszanézni, feldolgozni és valamilyen szinten lezártnak tekinteni a múltat. Úgy is végződik a könyv, hogy ez egy új kezdet. És azon túl, hogy számomra terápia, arra gondoltam, hogy ha valaki elolvassa, és ad számára egy mentő ötletet, egy pozitív gondolatot, már akkor megérte megírni. Hiszem, hogy a tudás bennünk van, s ezt a tudást elő kell hívjuk. A fény mindannyiunkban benne van, csak elő kell hívni” – mutatja be a könyvét Bogi, amelyben külön fejezeteket szentel élete meghatározó eseményeinek, érzéseinek, úgy mutatva be ezeket, hogy egy kívülálló számára is érdekes, tanulságos legyen.
Fotó: Veres Nándor
Sok mindent köszönhet Angliának, az ott töltött éveknek – tér vissza búcsúzás előtt a külföldi életre. Elsősorban azt, hogy elkerülve az itthoni környezetből, ahová sok negatív élmény is kötötte, ott olyan emberként élhetett, akihez nem csatoltak semmilyen címkét.
Anglia lehetővé tette számomra két otthonszülés élményét is, ott ugyanis a kórház ajánlja fel ezt a lehetőséget az erre nyitott nőknek. Ugyanakkor ott teremtettük meg az itteni életünkhöz szükséges anyagi javakat, ott tettem szert szakmai tapasztalatra. Mindezekért hálás vagyok” – mondja békésen.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!