Kéz a kézben hetven éve

Volt negyventől negyvennégyig az a kicsi magyar világ, utána pedig a kommunizmus. Apósom volt bíró és szövetkezeti ügyvezető is a faluban, kicsi földje is volt, de nem annyi, hogy kulákot lehetett volna belőle csinálni. De az akkori kommunista elvtársaknak nem tetszett, kiköltöztették. Jött az üldöztetés, a gyermekek is szenvedtek, mert mindenhol azt mondták, hogy kulákfióka, menekülni kellett olyan helyre, ahol nem ismernek. Nehezek voltak ezek az évek, belefér minden ebbe a hetven évbe” – foglalta össze hét évtized történetét dióhéjba Margit néni.

A fiatal házaspár Galócásra költözött, Bertalan egy asztalosműhelyben kapott munkát, Margit egy irodában. Tíz évet éltek Galócáson, a két gyerekük ott végezte az általános iskolát. Akkoriban nyílt Szamosújváron egy bútorgyár, ahová a galócási műhelyből áthelyeztek tizenöt személyt, köztük Jánossy Bertalant is. Szerencséjükre, mert Szamosújváron működött magyar osztály a középiskolában, ide járhattak a gyerekeik.

Tizenhét évet éltek itt. Csíkszeredában is megnyílt a bútorgyár, és mivel mindig vágytak vissza a szülőföldre, úgy döntöttek, hazaköltöznek. Bertalan minőségi ellenőrként dolgozott, Margit a beszerzési irodában, amíg nyugdíjba nem mentek mindketten. A Tudor lakótelepen vásároltak egy tömbházlakást, mintegy negyven éve laknak ott. Közben a gyerekek „kirepültek”, a lányuk Debrecenbe, a fiúk előbb Kolozsvárra, majd Szegedre költözött.

Jánossy Bertalan, bár most már nehezen mozog, mindig is aktív életet élt. Jóval a hetven évén túl visszatért az eredeti szakmájához, a tömbházbeli kisszobájukban pékséget alakított ki, ahol három-négy éven keresztül sütötte a perecet, a kiflit, a kalácsot.

Ugyanakkor éveken keresztül lépcsőházfelelős volt, valamint pajtafelelős. Ugyanis a Tudor lakótelepen található egykori disznópajtákat felügyelte, kiszámolta mindenkinek, hogy mennyi áramot, vizet fogyasztott, egy kis fabódéban lehetett megtalálni naponta. A házaspár fia, aki időközben bekapcsolódott a beszélgetésbe, úgy véli, ez is a hosszú élet titka, hogy az ember próbáljon meg aktív maradni, ameddig csak lehet, és hogy a közösség, amelyben tevékenykedik, elismerje a munkáját. A fiuk, akit szintén Bertalannak hívnak, a téli időszakban Csíkszeredában tartózkodik, hogy szüleinek segítsen, mivel Margit néni a házban még tesz-vesz, de a bevásárlás már nehezére esik. Fájnak a lábai, a háta.

– magyarázta az idős asszony.

A hetvenéves házassági évforduló ünneplése jó alkalom volt arra is, hogy a család apraja-nagyja találkozzon, noha sem az unokáknak, sem a dédunokáknak nem ismeretlen Csíkszereda, hisz a nyarak nagy részét itt töltötték.

„Minden vakációt itt töltöttek. Tati mondta, hogy itt nem szabad Ceaușescuról beszélni, legfeljebb a rövidnadrágos Kaka Marciról. És akkor azt szidták. Nagyon jól emlékeznek arra, hogy mennyit álltak sorba tojásért” – elevenítette fel ifj. Jánossy Bertalan. Hozzátette, ötven éve most volt először úgy, hogy két hetet együtt töltött a húgával, és ötven éve nem tudtak ennyit beszélgetni, mint most.

A fia szerint a neveltetés is sokat számít. Rámutatott, a szülei vallásos emberek, pap előtt esküdtek meg, nem lehetett ezt felrúgni. Egymást mindig kisegítették, és bíztak egymásban. Volt türelmük, szeretetük egymás iránt és felelősségérzetük a gyerekekért.

Mint mesélték, a családban sokan megélték a nyolcvan évet. „Kilencven év van a hátunk mögött. Még kimondani is sok, nemhogy ennyit élni. Minden nap hallgatom a Mária Rádiót, és azért imádkozok, hogy Szűz Mária adja meg nekem azt a kegyet, hogy a férjem mellett lehessek élete végéig, és utána két-három hétre rá én is meghalhassak.

– fogalmazott Margit néni.