Aszakusza temploma, a Szenszodzsi
Fotó: Rédai Attila
Figyelmesség és fegyelem – ez a két szó ragadt meg bennem leginkább japán utunk nyomán. Lenyűgöző volt számomra az a figyelem, amellyel a vásárlók, ügyfelek, utasok, gyalogosok stb. felé fordultak, és az a fegyelem is, amelynek segítségével működni tudnak a zsúfolt városok. Felejthetetlenek voltak ugyanakkor a japán kertek és templomok, a nyüzsgő nagyváros fényreklámjai, a régi és új, hagyományos és modern együttélése.
2017. április 13., 10:542017. április 13., 10:54
2018. május 14., 10:172018. május 14., 10:17
A moszkvai repülőtéren már találkoztunk egy kicsit Japánnal, a repülőbe való felszálláshoz megadott kaput messziről felismertük az előtte szervezetten és hosszan kígyózó sorról. Később, az országba megérkezvén még számos helyszínen rácsodálkoztam arra, hogy az emberek önként és fegyelmezetten állnak sorba.
A császári palota egyik kapuja
Fotó: Rédai Attila
Néhány napnyi tokiói tömegközlekedés után arra is rájöttem, hogy ez a sorban állás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ekkora tömegben el tudjon indulni a vonat, az autóbusz. A vonat és a metró peronján jelzik, hol nyílnak majd az érkező szerelvény ajtói, az emberek pedig érkezési sorrendben felsorakoznak. Nincs lökdösődés, torlódás. Egyébként igen, igaz a legenda, a japán vonatok nem késnek. Az emberek a vonatokon is fegyelmezettek, mindenki a saját dolgával törődik, ami általában egy érintőképernyős telefon. A legtöbben ezen játszanak, zenét hallgatnak vagy könyvet, képregényt olvasnak. Telefonon nem beszélnek, vagy ha mégis, akkor csak suttogva, nem illik egymást a beszélgetéseinkkel zavarni – erre felirat is figyelmeztet a vonaton.
Az ország fővárosában és legnagyobb városában, Tokióban töltöttük a legtöbb időt Japánban, és az első napokban ijesztő volt számomra az, hogy mindenhol tömeg van. Tokió önmagában is hatalmas,
A partvidéken összenőttek egymással a hatalmas városok, hosszú ideig lehet vonatozni anélkül, hogy megszakadna a tömbházak, házak sora, a távolság nőttével együtt mindössze annyi változik, hogy alacsonyabbak lesznek a tömbházak, és egy idő után eltűnnek a felhőkarcolók.
A tömeg nemcsak a pályaudvarokon vagy a város főútvonalain jellemző, hanem nagyon sokan vannak egy-egy templom vagy természeti, történelmi látványosság környékén is. Vannak ugyanakkor csendesebb parkok, utcák is.
Ami a régi Tókió hangulatából megmaradt: sétálóuca Janakában
Fotó: Rédai Attila
Szédítő volt a régi, hagyományos Tokió egyik ritka, megmaradt utcácskájából, a kisboltok, nevetgélő, bevásárló nénikék és vendéghívogató gipszmacskák környezetéből egy pályaudvarra betoppanva látni a hatalmas tömeget, melynek minden tagja jól meghatározott célja felé rohan, hosszú sorokban és több irányba. Tömeg van a vonatokon is, főként csúcsidőben, és ilyenkor megjelennek az internetes videómegosztókról közismert fehér kesztyűs forgalomirányítók is. A csúcsforgalom óráiban
ahol garantáltan nem fogja kihasználni senki perverz célokra a kényszerű összepréselődést. A peronon rózsaszínnel jelzik ezek megállóhelyét.
A Sangubashi állomás a Jojogi park szélén
Fotó: Rédai Attila
A tömeget illetően érdekes volt megtapasztalni, hogy a sorban állás, az egymásra figyelés és a szervezettség eredményeként sehol sem kellett sokáig várakozni.
Tokió éjjel-nappal működő város, a zsúfoltság este talán még szembetűnőbb. A rengeteg üzlet, vendéglő mind igyekszik láttatni magát, a fényreklámok sokasága az utcai kivilágítással együtt szinte nappali fényárt eredményez.
Egy ilyen városban is vannak csendes zugok. Találtunk ilyet például egy felhőkarcolókkal körbevett hatalmas parkban, egy folyóparti sétányon, egy eldugott belvárosi kertben, történelmi emlékparkban.
Számtalan a szebbnél szebb kert és park
Fotó: Rédai Attila
A japán kerteket akkor is a csend szigetének éreztem, ha éppen egy egész óvoda zsibongott körülöttünk. Gondos elrendezésükkel, nyírt és alakított bokraikkal, fáikkal, a tavacskákkal és a bennük élő díszpontyokkal, a teaházakkal és sejtelmesen kanyargó sétányaikkal ezek a kertek mintha mind az elcsendesülést, meditációt szolgálnák. A parkokat sokan használják is, az óvodás csoportok mellett láttunk a zöld füvön kisgyermekeiknek Halloween-ünnepséget tartó kismamákat, napfürdőző időseket és ebédszünetében egy rövid alvásra kiruccant öltönyös férfit is.
Japánban előfordulhat, hogy a sintoista vagy a buddhista egyházak hívei egyszer egyikük, másszor másikuk templomában találkoznak – mesélték ott élő barátaink. Az emberek egyes fontos szertartásokat az egyik, másokat a másik templomban végeztetnek el, például sintoista templomba viszik bemutatni a kisgyermekeket, de a buddhista templom segítségével temetik el halottaikat.
„Bazársor” a Szenszodzsi felé
Fotó: Rédai Attila
Bár a második világháborús szőnyegbombázások nem sokat kíméltek meg Tokióban, lenyűgöző, a hagyományos építkezés jeleit magukon viselő templomokat láttunk, a sintoista Meidzsi-szentélyt alig díszített, mégis imponáló kapujával, Aszakusza buddhista templomát, a Szenszódzsit piros kapuival és gyönyörű, pagodaszerűen kunkorodó sarkú tetőzetével.
Kamakura, a Curugaoka Hacsiman szentély
Fotó: Rédai Attila
A hangulatában a sógunok és szamurájok korát őrző, Tokiótól nem messze található város, Kamakura Kencsódzsi nevezetű buddhista templomában közel nyolcszáz éves faépületeket nézhettük meg, ugyanazon városban pedig a zuhogó esőben is meghatóan szépen magasodott fölénk a Nagy Buddha, az ezerkétszázas években felállított, több mint tizenhárom méter magas szobor.
Bár a kertek csöndjét és a templomok világát inkább kedveltük, lenyűgözött a lüktető és villogó modern Tokió is. Önmagában látványosság a felhőkarcolókkal tele városközpont, a tömegközlekedés, a pályaudvarok, bevásárlóközpontok, a szerencsejáték-gépek palotái, az elektronikai cikkeket árusító boltok városrésze.
Tokyo Skytree
Fotó: Rédai Attila
Tokióban „égig érő fa” is van, így nevezik azt a 634 méteres tornyot, amelynek tetejéről lélegzetelállítóan tárulkozik ki a nagyváros.
Kedves vendéglátóink jóvoltából a japán hegyvidék hangulatába is belekóstolhattunk, Hakone városának térségében egy hagyományos, lépcsőzetesen elrendezett medencék sokaságát felsorakoztató termálfürdőben is jártunk.
Az Asi-tó háttérben a Fudzsi vulkáni kúpjával
Fotó: Rédai Attila
A környéken található a hegyek által körülölelt, festői szépségű Asi-tó, amely mögött a messzeségben a gyakran szemérmesen felhőbe burkolódzó Fudzsi vulkáni kúpját is felfedeztük. A tavon átkelve az Óvakudani-hegyre mentünk fel libegővel, és egy igazi, működő vulkán kráterének oldalán szálltunk ki. A füstölgő és kénszagú hegyen fekete tojásokat lehet vásárolni és enni, a rendes tyúktojás héja a bugyborékoló és pöfögő melegvizes medencékben megfőzve megfeketedik, az érdekességeket kedvelő turisták nagy örömére.
A japán gasztronómia kirándulásunk egyik meghatározó élményét jelentette, a kifinomult ízek és az ételek sokfélesége lenyűgöző volt. Vendéglátónk esténként a japán konyhára jellemző sokféle fogással várt haza, és az olcsó, főként helyiek által felkeresett kisvendéglőkben is sok finomságot ettünk.
Viaszételek Sindzsukuban
Fotó: Rédai Attila
A különböző halak, tengeri herkentyűk mellett a csirke és disznóhús is megtalálható a japán konyha fogásaiban, a szigetországban előállított, márványosan zsíros kobei marhahús pedig világszerte kedvelt ínyencfalat.
Zavarba ejtő volt kezdetben a Japánban tapasztalt udvariasság, az, hogy az üzletben meghajlik az eladó, nemcsak amikor átadja neked a gondosan becsomagolt árut, hanem akkor is, amikor
Bár a vonaton telefonjukba merült vagy az utcán siető japánok néha komoraknak, esetenként ridegeknek tűntek, vendéglátóink meleg fogadtatása mellett ismeretlenektől is sok mosolyt hoztunk emlékbe.
„Sógun” és segédje
Fotó: Rédai Attila
Volt, aki a pályaudvaron kérdezte meg tőlünk, hogy segíthet-e eligazodni, és volt, aki
Japán meglepő volt, üdítő és szép, egy más világ, amelyről alig tudunk néhány közhelyen kívül valamit, és amely a globalizációs törekvések ellenére még mindig egyedi.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!