Értékesebbé válhat a magyar stílus, a magyar ló

Azzal, hogy sportra használták a lovat, alapvetően más képzési megközelítések érvényesültek: míg korábban az együttműködési készség kialakítása és a hosszú távú használat volt a cél, addig a versenynél a teljesítmény a szempont. A második változás most, a 21. században arról szól, hogy átalakul a lóval való foglalkozás: a ló családtaggá válik, és újra az együttműködés és hosszú használati időtartam lesz a cél. A kiképzés visszaugrik az eredeti kerékvágásba, és ebben nekünk, magyaroknak különös szerepünk van.

– Miért emeli ki e téren a magyarságot?
– Akkor, amikor katonai célokra használták a lovat, a képzés célja az volt, hogy közelharcban a ló együttműködő legyen, fürgén forduljon, a gazdája legkisebb jelzésére is reagáljon. Ugyanakkor szempont volt az is, hogy viszonylag gyorsan kellett eljutni a harctérre majd haza, tehát távolságot kellett leküzdeni. Ezt a két feltételt a magyar lófajták tudják teljesíteni, és a mi hagyományos nemzeti stílusunk szolgálja ezt a célt leginkább. Azt gondolom,

– Ez a közeljövő. A jelenben viszont a férfiak helyett számos nőt találunk a nyeregben.
– Egyik oka ennek az lehet, hogy ma már a férfiak nem annyira férfiasak, mint régebben. Azért jó nekem ide, önökhöz jönni, mert itt férfias férfiakkal találkozom. Igazi férfitársaság van, olyan férfiarcok vannak, hogy ha most jönne a tatár, a szájban a harmadik szablya lenne a fogak között.
Nehéz válaszolni arra, mi történik általában a férfiakkal, de valahogy nem kerek, ami ez ügyben van. Egy férfinak olyannak kell lennie, amikor lovagol, hogy ha egy férfitársa ránéz, könnybe lábadjon a szeme, s ha egy nő rápillant, megdobbanjon a szíve. Azért azt se felejtsük el, hogy a magyar nők egyenrangúak a férfiakkal, így nekik is helyük van a nyeregben.

Nálunk a lovasroham módja nem az ügetés, terepen is lehet vágtában közlekedni, és ez a magyar ember és ló számára evidencia. A lovas nemzetségünk egy kulturális örökség, ami mindannyiunkban benne van. Olyan ez, mint amikor megszólal egy népdal, és be tudjuk fejezni. Most ott tartunk, hogy be tudjuk fejezni, de a kultúra tudatos művelése azt is jelenti, hogy tovább tudjuk adni a következő generációnak annak tudását, hogy miért pont úgy kell befejezni. A miért megválaszolásával lehetünk a szakma mesterei és továbbvivői, és mi ezen dolgozunk.

– Ennek az igénynek mentén alapította meg a Nemzeti Lovasakadémiát?
– A meglévő közös kultúraművelésnek adtunk egy nevet. Különlegessége, hogy a magyar kultúrkörnyezetben nem volt egyetlen olyan hely sem, ahol lókiképzést lehetett volna tanulni. Vannak felsőfokú intézmények akár, ahol lovaglással, lovas terápiával foglalkoznak, de olyan hely, ahol a kiképzést gyakorlati vizsgával kell minden évben bizonyítani, nem volt.

– Ez a lehetőség immár Magyarországon megadatik, de messze van Székelyföldtől, költséges is, időigényes is a részvétel számunkra. Lehetne közelebb hozni a lehetőséget?
– Ez a cél. A képzés két részből áll: az elméleti órákra, havonta 14 óra tömbösítve, tán nem nehéz átrándulni Magyarországra, a gyakorlati képzést pedig közel kell hoznunk a lovasokhoz. Az ország több településén is lehetőség lesz, hogy a gyakorlati képzés előrehaladását szakember segítse. És el fogunk jönni Erdélybe is, mert az állategészségügyi kérdések miatt is nehéz a lovat a határon átvinni, és azért is, mert ez a képzés idevaló. A mostani ittlét alatt is gyakorlati vizsgára van lehetőségük a lovasoknak. Ez lesz az első év lezárása a hároméves képzésnek, amelynek részei a ló és lovas közötti kommunikáció, a nagy sebességű tereplovaglás elsajátítása, illetve a ló magasabb fokú gimnasztikája, amely testében és lelkében is az együttműködést véglegesíti.

Azt szoktam mondani, valójában én életviteli tanácsadó vagyok, mert amit az ember a ló kapcsán megtanul, saját környezetében is felhasználja. Itt szó van az önismeretről és önértékelésről, a vezetői erényekről, a közösség vezetéséről, motiválásáról. Az együttműködés egy vágy lesz a lóban, ha hosszú, kitartó munkával zajlik a közös munka, ellentétben a sporttal, ahol a gyors eredmény érdekében nem csak alárendeltségi viszonyról, hanem lóbántalmazásról is beszélhetünk. A kiképzés során elveket tanítunk a lovasnak, de távol tartjuk a perfekcionizmus elvárásától, mert csak a Jóisten tökéletes, a ló és az ember sosem lesz az. A pedagógia a tökéletlenséggel való megalkuvás művészete. Ehhez emberi érettség szükséges, ezért van az akadémia.

– Egyensúly, elengedettség, egyenesség... ez a lovasszakkönyvének címe, de mintha a férfi három fő jellemzője is lenne. Errefelé tartunk?
– A lovas emberek mindenképp. A lóval való munkában minden fekete-fehér, nincsen mellébeszélés, egyébként a ló erejét ki fogja használni, vagy a folyamatos vitában tönkremegy. A lovas ember azért különleges, mert fekete-fehérben, igazságban és hamisságban gondolkodik, és ezt nem tudja csak a lovas munkára korlátozni. Ebben a közös munkában nagy az igény az önvizsgálatra, jó értelembe vett alázatra, ezért terápia a ló az ember számára. A lovas ember mindig egyenes, így tart egyensúlyt és tud elengedett lenni... ez bele van írva a szívébe.

– Szép szakma eszerint a Gőblyös Istváné.
– Egyszerűen én boldogságot árulok. A lóval való munkában, amikor ló és lovas között megszületik a harmónia, állatban és emberben egy olyan boldogság árad szét, aminek következménye, hogy húsvét szent napján elkérezkedünk a családtól, kimegyünk a lóhoz. Jó értelemben vett drog ez: örömöt, nyugalmat, békességet, lelki erősséget ad az embernek.