
Ma már számtalan variációban, ízesítésben lehet szaloncukrot kapni, a formája és a csomagolása azonban megmaradt
Fotó: Haáz Vince
Hogyan került a szaloncukor Magyországra, hogy aztán a karácsonyfák dísze legyen? Mi volt a „ricselő”? És hogyan kapcsolható egy karácsonyi múzeumpedagógiai foglalkozáshoz egy bonbonról szóló anekdota? A szaloncukor nyomában jártunk.
2022. december 24., 18:302022. december 24., 18:30
Bizonyára sokan emlékeznek még azokra a néhány évtizeddel ezelőtti időkre, amikor még egész évben gyűjtötték a sztaniolpapírt (csokispapírt), hogy aztán ollóval rojtozott szélű fehér színű papírba és a fényes sztaniolba csomagolják a karácsony előtt házilag főzött szaloncukrokat. Ma már számtalan variációban, ízesítésben lehet szaloncukrot kapni, a formája és a csomagolása azonban megmaradt: rojtozott szélű fehér papíron fényes csomagolópapírba burkolt kopasz- vagy csokoládéba mártott édesség. Édesség, mely csak a karácsonyfán terem, és amely hungarikum.
„Maga a technológia francia és már a középkortól létezik. A fondant-cukor készítése egy olyan eljárás, amely során túlsűrítik a cukrot, és lesz egy krémes állagú, összeálló massza. A magyar területre biztosan német közvetítéssel került, de hogy német, osztrák vagy svájci cukrászok hozták el, erről nincs biztos adat. Mert a szalonczukkedli – Jókai Mór még így nevezi – német szó, és a német eredetet valószínűsíti” – magyarázta Saly Noémi művelődéstörténész.
és amelyhez annyi eszköz kellett csupán, amennyi egy bőriszákban elfért, és az alapanyagot helyben megtalálták. Ilyen vándoriparosok voltak például az olasz kövezőmesterek, az olasz kéményseprők – az 1800-as években is még Magyarországon a kéményseprők olasz családok voltak, akik aztán megtelepedtek –, az üveges tótok és a drótostótok.
Az 1870-es években már készítették Magyarországon a kézműves szaloncukrot
Fotó: Haáz Vince
„A drótostót a már sérült vagy sérüléstől óvni vágyott cserépedényt egy dróthálóba belefoglalta, mert az egyrészt nem koccan, másrészt, ha koccan vagy reped, nem hullik széjjel. A nagy, drága cserépedényeket, közös tálakat volt szokás drótoztatni. És ugyanő meg tudta foldozni a kilyukadt edénynek az alját: vágott két kicsi pléhdarabot, egyet rátapasztott kívül, egyet belül a lyukra, és a kettőt szegecsel összeütötte, és hozzá is ragasztotta valamivel ezt a két lapocskát. Gyerekkoromban a ’60-as években még jött a drótostót a Tabánba, kiabálta, hogy »drótozni, fódozni, fazekakat javítani« , és nagymama mindig félretette a foltozni való lábosokat, hogy amikor egy évben egyszer jön a drótostót, meg tudja javítani” – elevenítette fel. De vándoriparosok voltak a cukrászok is, akiknél az alapanyag szintén helyben megtalálható volt, a tudás pedig a fejben és kézben, még néhány eszköz a formázáshoz a tarisznyában. Valamennyi időre megtelepedtek valahol, aztán továbbálltak.
„Miskolc összes kezdő cukrásza az 1700-as években svájci francia volt. Ugyanígy Gerbeaud is svájci francia volt, aki az 1800-as évek végén megismerkedett Kuglerrel, aki szinte fiává fogadta, és így lett belőle minden idők leghíresebb budapesti magyar cukrásza. Nagyon könnyen lehet, hogy a szaloncukor receptjét is európai vándorcukrász legények, mesterek hozták. A legényeknek kötelező volt a vándorlás, különböző országokban, különböző mestereknél, műhelyekben tanultak. Ha elkészítettek egy remeket, valahol egy céhbe felvették őket, és onnantól kezdve házasodhattak, megtelepedhettek. Voltak a vándoriparosok, és voltak a vándorlegények, akik néhány évet így töltöttek el. Ezt a vendéglősök, kávésok, szakácsok is csinálták, hogy külföldi nagy szállodákban, híres vendéglőkben két-három évig tanultak. Így a tudás vándorolt, a tudás teljesen nemzetközi volt. A monarchiában minden legénynek, akármilyen szakmában dolgozott, kellett vándorolni, és külföldön is bizonyos időt eltölteni. Így legalább egy idegen nyelvet megtanult, és megtanulta annak a másik cukrászati kultúrának a fortélyait és finomságait. Úgyhogy emiatt követhetetlen, hogy pontosan honnan jött a szaloncukor, mert nem lehet egy közvetlen kapcsolatot végigkövetni, hogy valahol létezett, és megérkezett Magyarországra. Ilyen egyébként a gasztronómiában szinte sehol nincs, vagy nagyon kevés.”
Saly Noémi hangsúlyozta, az biztos, hogy az 1870-es években már készítették Magyarországon a kézműves szaloncukrot, Stühmer Frigyes volt az első, aki iparszerűen kezdte gyártani. Az inasok dolga volt a csomagolópapír rojtozása, létezett egy eszköz is erre, a „ricselő”, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban őriznek is egy ilyen kézzel hajtható masinát.
A háború alatt, az ötvenes, hatvanas években is mindenki főzte otthon, mert szaloncukornak karácsonykor lennie kellett. Háromféle volt: a kopasz szaloncukor, a mártott és a zselés, ma már rengeteg félét lehet kapni.”
A szaloncukorhoz is kapcsolódnak az adventi időszakban és azt követően is a Csíki Székely Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásai, játékai. Míg az elemiseknek a Mit visznek a pásztorok Betlehembe a Kisjézusnak? című foglalkozást kínálják, a felsősöket és a középiskolásoklat egy játékos nyomozásra hívják a francia szaloncukor történetét használva alapként – osztotta meg velünk Szabó Rita múzeumpedagógus. „Mert a francia szaloncukornak a Papillot édességnek a története azon alapul, hogy a cukrászmesternek ellopták a bonbonjait, és ez adott egy keretet ahhoz, hogy hogyan épüljön fel a karácsonyi nyomozós játék. Papillot cukrászmesternek volt egy cukrászüzeme, és azt vette észre, hogy eltűnnek a csokoládébonbonjai. Rájött, hogy az inasa az, aki lopkodja, aki a cukrászmester unokahúgának küldött szerelmes üzeneteket. Ez az inas kitalálta, hogy úgy küld üzeneteket, hogy a bonbon csomagolópapírjára írja. Papillot cukrászmesternek nagyon megtetszett ez, és elkezdett olyan bonbonokat gyártani, amelyeket belecsomagolt papírba, ezekben pedig üzenetek voltak, idézetek vagy viccek, és így árulta” – mesélte Szabó Rita.
A Csíki Székely Múzeumban játékos nyomozásban vehetünk részt a szaloncukrok nyomán
Fotó: Veres Nándor
A foglalkozásokon résztvevők csapatösszekovácsoló feladatokat kapnak, amelyeket a múzeum hét termében látható várostörténeti kiállítás segítségével tudnak megoldani. Az Útkereszteződésben című kiállításon egy QR-kód leolvasós játék pedig azoknak szól, akik szeretnek játszani, elrejtett válaszokat keresgélni. „Tulajdonképpen a cukrászmesternek a nyomozását követjük végig a hét termen, a hét feladaton keresztül. Csíkszeredához is próbáltunk kötődni, mert a várostörténeti kiállítás Csíkszereda történetéről szól, és karácsonyi momentumokat kerestem itt, például karácsonykor nyitották meg a jégpályát, vagy megjelenik Márton Áron püspök személye az utolsó teremben a kommunista vallásüldözés kapcsán, és az ő címerében betlehemi csillag van, mert őt is karácsonykor nevezték ki. Nem közvetlen kapcsolat van a kiállítás és a karácsony között, hanem egy-egy tematikába próbáltam összekötni” – emelte ki a múzeumpedagógus.
Nemcsak ropogós, hanem pikánsan fűszeres is a buffalo csirkeszárny, ami akárcsak a KFC csirkemell, ízig-vérig amerikai fogás.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
szóljon hozzá!