Versengés helyett együttműködnének a kistérségek

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A Nyárád mente és a Kis-Küküllő mente kistértségi társulások nem versenytársai egymásnak, hanem közösen próbálják megoldani a szinte azonos gondokat – derült ki képviselőik múlt heti találkozóján. Két olyan fontos kérdésben egyeztettek, amelyben mindkét szervezet érintett, de az együttműködés mindenképp elősegítené a megoldást.

Gligor Róbert László

2010. szeptember 16., 09:322010. szeptember 16., 09:32

2010. szeptember 16., 15:532010. szeptember 16., 15:53

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Az elmúlt hét folyamán Kibéden találkoztak a kistérségek képviselői, hogy közös kérdésekről tárgyaljanak. Az egyik téma a Leader-program megpályázása volt, amelyben mindkét szervezet érdekelt. Támogatási kérelmüket október végéig nyújtják be a minisztériumhoz, ebben pedig egyik kritérium a más hasonló szervezetekkel, területekkel való partnerség. Mindkét térség jól áll külföldi kapcsolatok tekintetében, de úgy gondolták, előnyt jelent, ha egymással is megállapodást kötnek. A két fél helyi munkacsoportjai a napokban kell megvitassák és jóváhagyják a partnerség tervezetét. Annak a lehetősége is felvetődött, hogy a Hegyvidéki Leader Egyesület is betársulna a kezdeményezésbe.

Kell-e a Natura 2000?

A találkozó másik sarkalatos kérdése a Natura 2000 programban szereplő, mindkét térséget érintő SPA típusú védett terület gondnoksága jelentette. A több mint 85 ezer hektáros madárvédelmi övezet adminisztrálására már kétszer írt ki versenytárgyalást a minisztérium, de mindeddig senki sem jelentkezett. Az érintett kistérségek nem szeretnék, hogy teljesen idegenek kezébe kerüljön a felügyelet, mert akkor a „fejük felett” és a lakosság kárára születhetnek meg bizonyos döntések.

A két fél részletesen megvitatta azokat a kérdéseket, amelyek egy ilyen szerep felvállalásával járnának. Ugyanis legkevesebb 4–6 fős személyzetet kell alkalmazni, gépparkkal, felszerelésekkel kell rendelkezni és menedzsmenttervet kell készíteni. Ez utóbbira mintegy egymillió eurós támogatást lehetne lehívni a Környezeti Szektoriális Operatív Programon keresztül, de így is jelentős anyagi terheket kellene felvállalni. Végül a felek abban egyeztek meg, hogy a napokban megvitatják a nyitott kérdéseket és benyújtják pályázatukat a gondnoksági jog elnyerésére.

Hátrányos a program

A Natura 2000 programban kijelölt területeket több hátrány is érheti ezután. Igaz ugyan, hogy az itt élő gazdák és a működő társaságok egy része bizonyos támogatásokhoz juthat, ha betartja az előírásokat, de ennél több negatívum jelentkezhet. Egy most készülő törvénytervezet például a programban érintett területeket egyenrangúvá tenné a már létező környezet- és természetvédelmi területekkel, ami számos akadályt gördítene az itt élők gazdasági fejlődésének útjába. Továbbá a Natura 2000-ben kijelölt területeken eltörölhetik a külterületek utáni adózást, ami jelentős bevétel-kiesést jelentene a vidéki önkormányzatok számára. Az sem mellékes kérdés, hogy a gazdasági és infrastrukturális beruházásokat is bizonyos szigorú korlátok közé szorítanák. Mindezek ellenére a Nyárád és Kis-Küküllő mellékiek úgy gondolják, hogy jobb, ha ők és nem idegenek fogják megszabni, hogy az adott területen hol és milyen beruházások, fejlesztések történnek majd a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
Hirdetés