Útátadó Agyagfalván

Agyagfalva és Székelymuzsna közti aszfaltozott utat vehettek át az agyagfalviak pénteken.

Székelyhon

2015. november 01., 19:062015. november 01., 19:06

Hargita Megye Tanácsa még szeptemberi ülésén hagyott jóvá Bögöz községnek 200 ezer lejt községi utak aszfaltozására, az összeg egy részéből készülhetett el az említett agyagfalvi rész.

Farkas Mózes, Bögöz polgármestere szerint nagy szükség volt a Goró és Térján utcák leaszfaltozására, és megköszönte a megyei önkormányzat támogatását. Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke megelégedéssel nyugtázta, hogy Bögöz községben látható eredményük van a támogatásoknak. Hozzátette, szűkösek az anyagi keretek, ezért prioritásokat kell meghatározni. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke kiemelte: sokkal hatékonyabban lehet segítséget nyújtani ott, ahol van összefogás, ezért fontos, hogy a továbbiakban is együtt tudjanak gondolkodni és dolgozni a települések érdekében.

Folyamatban van az Agyagfalvát Székelymuzsnával összekötő teljes községi út aszfaltozása is, ennek köszönhetően a helybéliek kerülő nélkül közlekedhetnek az említett települések között, ami jelentősen csökkenti a menetidőt. Az elöljárók ennek az útnak a munkálatait is megtekintették, és értékelésük szerint jó ütemben haladnak. Borboly Csaba szerint székelyföldi jelentősége van a szakasznak, hiszen az elkészült útnak köszönhetően Székelymuzsnából gyorsabban és könnyebben lehet továbbutazni Maros megyébe, ezáltal pedig a térség is elérhetőbbé, illetve vonzóbbá válhat a turisták számára – tájékoztatnak a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 16., szerda

Villanyoszlopokat cserélnek Betfalván, együttműködésre kérik a lakókat

Villanyoszlopcsere kezdődött Betfalván szerdától, a lakosságot arra kérik, ne parkoljanak az oszlopok közelében a munkálatok ideje alatt.

Villanyoszlopokat cserélnek Betfalván, együttműködésre kérik a lakókat
2025. április 16., szerda

Diákok ezreit mozgatta meg a székelyudvarhelyi korcsolyapálya

A korisuliban ezer gyerek megtanult korcsolyázni, több udvarhelyi fiatal a jégkorongban már az akadémiai szintig jutott, több mint tízezren pedig éltek a szabadidős korcsolyázás lehetőségével a lezárult szezonban a székelyudvarhelyi korcsolyapályán.

Diákok ezreit mozgatta meg a székelyudvarhelyi korcsolyapálya
2025. április 16., szerda

Munkálatok miatt szünetel a vízszolgálatatás Székelyudvarhely több utcájában

Átmenetileg nem lesz víz több utcában Székelyudvarhelyen szerdán – értesíti az érintetteket a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Munkálatok miatt szünetel a vízszolgálatatás Székelyudvarhely több utcájában
2025. április 15., kedd

Már most is több mint kétezren igénylik a kétfogásos ebédet, de a Menza terjeszkedne

Átlagosan napi 2100 diákot és idős embert szolgálnak ki meleg ebéddel a nagygalambfalvi önkormányzat által alapított Menza munkatársai. A kormánytól függ, hogy terjeszkedhet-e a két épülettel rendelkező közösségi konyha.

Már most is több mint kétezren igénylik a kétfogásos ebédet, de a Menza terjeszkedne
2025. április 15., kedd

Átmenetileg nem lesz áram Oroszhegy község falvaiban

Több Oroszhegy községi faluban nem lesz áramszolgáltatás szerdán reggeltől délutánig – értesíti a lakosságot az oroszhegyi polgármesteri hivatal.

Átmenetileg nem lesz áram Oroszhegy község falvaiban
2025. április 15., kedd

Nemsokára csak érvényesített jegy jogosít fel a tömegközlekedésre Székelyudvarhelyen

Fontos változás a székelyudvarhelyi tömegközlekedésben: a jegyeket mostantól érvényesíteni kell a buszon. A rendszer fejlesztése nemcsak a rendet szolgálja, hanem új munkahelyeket is teremthet – amennyiben azokat a minisztérium jóváhagyja.

Nemsokára csak érvényesített jegy jogosít fel a tömegközlekedésre Székelyudvarhelyen
2025. április 14., hétfő

Több hidat is építenek Fenyéden

Elkezdték a Fenyéd-patakon átívelő két betonszerkezetű híd megépítését, és hamarosan egy harmadik esetében is startolhatnak a munkálatok, miután sikerült pontot tenni a közbeszerzési eljárás miatt kialakult peres ügy végére.

Több hidat is építenek Fenyéden
Több hidat is építenek Fenyéden
2025. április 14., hétfő

Több hidat is építenek Fenyéden

2025. április 14., hétfő

Tojásírással lehet hangolódni a húsvétra Székelyudvarhelyen

Húsvéti hangolódásra hív az Artera Míves Alkotók Háza: április 17-én tojásírással és népi játékokkal idézik meg a hagyományokat Székelyudvarhelyen. A részvételhez regisztráció és néhány tojás szükséges.

Tojásírással lehet hangolódni a húsvétra Székelyudvarhelyen
2025. április 14., hétfő

Néhány bírságot ki kellett osztani a csendőrségnek a Hargita Rali nézői között

Összesen 20 ezer lejre szabtak ki bírságot a csendőrök a hétvégi Hargita Ralin, köztük italozás, provokálás és rendőri intézkedés akadályozása miatt. Komolyabb incidens nem történt, a rendezvény zavartalanul zajlott.

Néhány bírságot ki kellett osztani a csendőrségnek a Hargita Rali nézői között
2025. április 14., hétfő

Bezárták a parajdi sóbányát, de ezúttal nincs nagy gond

Túlságosan párássá vált a levegő a parajdi sóbányában, ezért vezetősége hétfőn egy napra lezárta a létesítmény turisztikai részlegét. A gond nem veszélyezteti a húsvéti nyitva tartást.

Bezárták a parajdi sóbányát, de ezúttal nincs nagy gond