
Fotó: Veres Nándor
A jelenlegi, értékektől elfordult világban, ahol felcsendül a zene, ott valami jó és szép jön létre – jelentette ki Gergely András, az Alcsíki Kistérségi Társulás vezetője vasárnap Újtusnádon, a hatodik Alcsíki Fúvóstalálkozón.
2016. szeptember 12., 10:202016. szeptember 12., 10:20
Hatodik alkalommal szervezték meg az alcsíki fúvószenekarok találkozóját, az idei helyszín biztosítását az Újtusnádi Pro Musica Egyesület vállalta. Vasárnap délben ünnepi díszben vonult fel hét fúvószenekar az újtusnádi kultúrotthontól a helyi iskola udvarán felállított színpadig – zenéjüktől hangos volt a falu.
A tűző nap elől a szép számban összegyűlt érdeklődők az árnyékba húzódtak, onnan hallgatták meg a köszöntőbeszédeket: elsőként Bíró Vince alpolgármester a községvezető György József szavait tolmácsolta. Beszédében kitért arra, hogy a fúvósmozgalom fenntartásáért, előremozdításáért köszönet jár az oktatóknak munkájukért, a szülőknek gyermekeik támogatásáért, illetve az ifjaknak kitartásukért. Továbbá hangsúlyozta, ezzel a rendezvénnyel az 1822. szeptember 11-ei nagytusnádi tűzvészre is emlékeznek, melynek következtében kialakulhatott Újtusnád település.
Hét fellépő zenekar
Müller József Jászkun indulója és a Kossuth induló közös elzenélését követően egyesével mutatták meg tudásukat az újtusnádi, csíkszentsimoni, csíkbánkfalvi, csíkszentmártoni, csíkszentkirályi, csíkszentimrei és csíkkozmási fúvószenekarok egy-egy legtöbb 15 perces összeállítás révén. A jelenlevők azonban nemcsak a zenekarok repertoárjából kaptak ízelítőt, hanem azok tevékenységéből is a fellépésük előtt elhangzott ismertetők révén.
Gergely András, az Alcsíki Kistérségi Társulás vezetője rámutatott, ezen esemény révén évről évre figyelemmel követhető, felmérhető a térségi fúvószenekarok tudásszintje, fejlődése. Ugyanakkor egy fórumot, megmutatkozási lehetőséget is jelent a csapatok számára. Kiemelte továbbá azt is, hogy a remény legszebb kifejezője a zene. S ahogyan 1822-ben ezen a napon egyesek reménykedve kezdtek építkezni a mostani Újtusnádon, úgy negyven évvel korábban szintén reménnyel szívükben alakították újra a helyi fúvószenekart is. „Ebben a balra fordult világban, ahol felcsendül a zene, ott mindig jóság és szépség jön létre. A zenekarok ezt a célt szolgálják áldozatos munkájukkal” – nyomatékosított.
Végül Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is értékelte a fúvószenekarok tevékenységét. Kiemelte az önkéntes zenészek közösségépítő és -összetartó erejét, illetve a megőrző szerepüket is. Kitért fontos szerepükre a megemlékező ünnepségeken, majd felolvasta Zsigmond Barna Pál főkonzul a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatásán elhangzott üzenetének egy részét.
A köszöntőket követően az önkormányzat képviselőjeként az alpolgármester emlékplakettet nyújtott át Biczó János és Miklós Márton veterán zenészeknek, a negyven éve újjáalakult zenekar még élő tagjainak. Biczó János munkásságáért kistérségi elismerésben is részesült, majd a jelenlegi fiatal zenészek köszönték meg eddigi tevékenységét.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!