Új híd köti össze Étfalvát és Zoltánt

•  Fotó: KMT

Fotó: KMT

Ünnepélyes körülmények között került sor pénteken a Zoltánt és Étfalvát összekötő, az Olt folyón átívelő híd átadására. Az eseményen a szép számban összegyűlt helyieken kívül részt vettek Kovászna Megye Tanácsának képviselői, illetve több környékbeli község elöljárói.

Molnár-Székely Emőke

2011. június 18., 11:592011. június 18., 11:59

Berde József, Gidófalva polgármestere házigazdaként köszöntő beszédében rámutatott mekkora jelentősége van a pillanatnak, hiszen egy közel hétéves terv valósult meg, azáltal, hogy a régi, többek között a 2010-es áradások által is megrongált hidat, négy év előkészület után végül sikerült kicserélni egy új, korszerű átkelőre. „Nem csak falvakat köt össze ez az átkelő, hanem embereket is” – szemléltette a beruházás fontosságát az elöljáró.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felszólalásában rámutatott: „ennek a hídnak a történetéhez hozzátartozik az is, hogy sokan feltették a kérdést, miért egy ilyen kis falunak kell támogatást szerezni, mikor vannak nagyobb, jelentősebb beruházásokra váró települések. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen kis település lakóinak problémai pontosan olyan jelentőségűek, mint a nagyobb falvakon lakóké, így egyformán kell kezelni azokat, és a lehetőségek szerint minden jó kezdeményezést támogatnunk kell. A jelek szerint ezt a támogatást is jó célra használták fel, és nem szabad elfeledni, hogy két hónapon belül ez a második híd, amit a község területén felavatunk.”

A felszólalásokat követően a helyi elemi iskola diákjai kisebb műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd Elekes Tibor gidófalvi lelkipásztor megáldotta az új átkelőt.

Az ünnepség záró momentumaként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Halmágyi Jenő, a kivitelező Valdek vállalat vezetője közösen vágták át a híd két korlátja között kifeszített vörös szalagot, illetve pezsgővel avatták fel a hidat, mely gesztusokkal tulajdonképpen átadták az átkelőt a két település lakóinak.

„Csakis örvendeni tudunk, hogy végre megvan az új híd, mert a régi már annyira meglyukadt, tönkrement, hogy már a gyalogosoknak is veszélyes volt. A két falu embereinek is nagy áldás, mert eddig az étfalvi vagy a zoltáni gazdák közül sokan több kilométert kerültek, hogy elérjék az Olt másik partján lévő földjeiket. Arról nem is beszélve, hogy a falusi gyermeknek is milyen nehéz volt elérni a Gidófalván lévő iskolát” – mondta el a hídavatás kapcsán Lemhényi Katalin helyi tanítónő.

A megyei önkormányzat hathatós segítségével, nagyrészt kormányprogram révén finanszírozott beruházás értéke közel 3 millió lej, ebből Gidófalva önkormányzata 10 százalékos önrészt vállalt. A híd elkészülte, a tervezési és kivitelezési szakaszokat együttvéve négy évet ölelt fel. A közelmúltban felavatott másik, szintén a község területén található kisebb híd egymillió lejbe került.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés