Új fedelet kap a szépvízi öregotthon

Az augusztus végén lezúdult jégeső által jelentősen megrongált tetőszerkezet cseréjét kezdték el a szépvízi öregotthonnál. A több ezer lejes értékű munkálatok során a hullámlemezeket cserepeslemezek váltják. A kivitelező cég munkásai szerint, ha nagyobb dőlésszöge lett volna a tetőszerkezetnek, valószínű a jégdarabok nem okoztak volna ilyen nagy kárt.

Rédai Botond

2011. október 10., 17:102011. október 10., 17:10

2011. október 10., 18:572011. október 10., 18:57

Strapabíróbb lemezek borítják majd a jég által tönkretett tetőt

Teljesen meglyuggatta a tetőt a jég, a lemezek cseréje elkerülhetetlen volt – fogalmazott az elkezdett munkálatokról Balázs János. A kivitelező Modesta-Com Kft. munkatársa elmondta, a tető alacsony dőlésszöge nem teszi lehetővé, hogy cserepet tegyenek fel, hiszen ennek súlyát nem bírná meg a szerkezet. Véleménye szerint az alacsony dőlésszög miatt történhetett, hogy a korábbi fedőlemez ilyen nagy mértékben károsodott. Balázs azt is elmondta, a beruházást október 23-ig kell elvégezzék.

„Az igaz, hogy ha a tető dőlésszöge nagyobb lett volna, kisebb kár keletkezik” – jelentette ki Pătraşcu János, az öregotthon igazgatója. Hozzátette, a négy éve átadott ingatlan építéskor mind a tervező, mind pedig a kivitelező megfelelőnek találta a tetőszerkezetet, az eltelt időszak alatt nem is volt semmilyen probléma e tekintetben. Az illetékestől megtudtuk, a cserepes lemezek felszereléséből álló munkálatok értéke 136 ezer lej, a beruházásra szükséges összeget a megyei tanács biztosítja.

Jól jönne a bővítés

Az öregotthon ötven férőhelyes, jelenleg telt házzal működünk – említette az intézmény vezetője. Elmondása szerint éves költségvetésük megközelíti a 1,5 millió lejt. Ennek nagy részét a megyei önkormányzat állja, a lakók hozzájárulása megközelíti az évi 150 ezer lejt. Az igazgató kifejtette, a törvény szerint az otthon az eltartott jövedelmének nyolcvan százalékát használhatja fel, ám ez az összeg nem haladhatja meg a havi 602 lejt. A szépvízi intézmény esetében viszont nagyon sok a szociális eset, a bentlakók mintegy felének sem jövedelme, sem első fokú hozzátartozója nincs, így ők nem tudnak hozzájárulni a költségekhez.

„Nagy az igény a szolgáltatásunkra, jó lenne, ha nyolcvan férőhelyesre tudnánk bővíteni az intézményt” – magyarázta Pătraşcu. Az igazgató úgy tudta, a Hargita megyei tanács Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága részéről létezik is egy ezzel kapcsolatos elképzelés, ám egyelőre a gyergyószentmiklósi öregotthon, illetve a gyergyótölgyesi rehabilitációs központ felújítása elsőbbséget élvez. A szépvízi otthont egyébként 2007-ben avatták fel. PHARE-pályázatból építették, 600 ezer eurós támogatásból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés