Szezonkezdésre beindulhat a fürdőkomplexum Parajdon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Üzemeltetőt keres Parajd önkormányzata a tavaly elkészült fürdőkomplexum működtetésére. Bokor Sándor, Parajd polgármestere azt ígéri, szezonkezdésre valószínű beindul a létesítmény.

Nagyálmos Ildikó

2012. január 05., 18:202012. január 05., 18:20

2013. október 30., 10:082013. október 30., 10:08

Egyelőre zárva van a komplexum minden kapuja és ajtaja

„Két év alatt fejeztük be ezt, minden szempontból hatalmas beruházás, de egy fürdőkomplexum működéséhez nagyon sok dolog szükséges” – mondta Bokor Sándor, Parajd polgármestere. „Nem úgy van, hogy gyorsan elkészül, és azonnal működik is” – válaszolt érdeklődésünkre a polgármester, aki elmondta: 2010-ben majdnem teljesen elkészült az épület, 2011-ben pedig a termálfúrás is befejeződött. Ezen kívül a területrendezést is megoldották, a termálvizet átvitték az épületbe, az épületet pedig rákapcsolták a szennyvízcsatorna rendszerre, több mint kilencszáz méteren. Sikerült megvásárolni azokat az orvosi felszereléseket, több mint százezer euró értékben, amelyekkel majd a kezeléseket fogják végezni. A múlt év folyamán ezek beszerzése és felszerelése zajlott. Egy egész rendszert kellett kiépíteni. December 15-én megtörtént a munkálatok végleges átadása.

„Most már az üzemeltetés következik, ami szintén időigényes folyamat. A parajdi önkormányzat nem tudja vállalni az üzemeltetést, hiszen nincsen hozzá személyzete, szakmai tapasztalata. Ha megalakítanánk egy melléktevékenységet, akkor sem lenne rá lehetőségünk, hiszen egy kormányhatározat által a személyzetet behatárolták, nincs mozgásterünk, de azon túl, a tapasztalat hiánya arra utalt rá minket, hogy a központot partnerségben üzemeltessük egy olyan céggel, aki a termálturizmusban jártas, tapasztalattal rendelkezik, s akinek az induláshoz elegendő tőkéje is van. Szükséges egy induló tőke, hiszen nem úgy van, hogy egyet kapcsolunk, és minden megy magától. Személyzetre van szükség, azokat fizetni kell, tehát az induláshoz még egy komoly befektetés szükségeltetik a tapasztalat és a szakmai értelem mellett. Mi vagyunk a tulajdonosok, de kell egy gyakorlattal rendelkező, Parajd turisztikai fejlődésében érdekelt vállalkozó” – véli az elöljáró.

Ki fogja üzemeltetni?

A partnerkeresés folyamata jelenleg is zajlik. Most készítették el a dokumentációt, tudtuk meg Bokor Sándortól, amelyet hamarosan meghirdetnek a közbeszerzési törvények szerint. Ezt a dokumentációt elküldték az országos közbeszerzést ellenőrző bizottsághoz, amelyet 20 napon belül el kellett volna bírálniuk. Már eltelt harminc nap és még nem érkezett válasz. A válasz után az esetleges észrevételeket ki kell javítani, és fel kell tenni az országos elektronikus hálózatra, az úgynevezett SEAP-ra, amely magába foglalja azokat a feltételeket, amelyek mellett az önkormányzat partnerségre hív jelentkezőket a termálközpont működtetése érdekében.

Ebben benne vannak az említett feltételek, de mindenképpen igyekeztek szem előtt tartani azt, hogy az önkormányzat ne csupán távoli szemlélője legyen ennek a befektetésnek, hanem szerves része, tehát mindenképp kontroll alatt tartsa a központot. „Amikor megkapjuk a választ az országos közbeszerző tanács részéről, akkor kerül fel a honlapra. Vannak kiírási folyamatok, procedúrák, amelyeket lépésről lépésre be kell tartani, s amelyek nem egyik napról a másikra történnek, akár hónapokig is elhúzódhat, ami nem rajtunk múlik” – mondja Parajd elöljárója.

Keresik az üzemeltetőt

A kiírás után pedig negyven napig lehet letenni az ajánlatokat. A hivatal munkatársai csupán akkor értesülnek arról, hogy kik az érdeklődők. „Persze, már kíváncsiskodtak néhányan, de az érdeklődéstől a konkrét lépésig még nagyon sok van. Elsőbbséget mindenképpen azok élveznek, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek a gyógyfürdőturizmusban, jöhetnek bárhonnan, bármilyen országból, ha megfelelő fejlesztési elképzeléssel rendelkeznek, hiszen ki kell alakítani egy tágabb infrastruktúrát, adott esetben kültéri medencéket, étkezési lehetőséget kell létrehozni. Az is nagyon fontos, hogy az illető cég érdekelt legyen Parajd turisztikai potenciáljában, ne csak a saját hasznát tartsa szem előtt. Tapasztalat, fejlesztési készség, és a helyi turizmus fellendítése az elsődleges szempont.”

A vendégek szolgálatában

A polgármester úgy látja, hogy ezek a procedúrák a tavasz folyamán kifutnak, a szezon elejére pedig beindulhat a fürdő működése. Még az is megtörténhet, véli a polgármester, hogy valaki nem ért egyet a döntéssel, megfellebbezi a határozatot, és akkor tovább húzódik a beindítási procedúra. De azért remélik, hogy ez nem következik be. „Azt tudnia kell mindenkinek, hogy nincs olyan nap, amikor szem elől tévesztenénk ezt a projektet, de ez nem olyan befektetés, amelyik egyik napról a másikra működtethető, megvan a törvényes folyamata. Mivel a partnerség keresése ennek a lassú folyamatnak a része, be kell tartanunk a törvényes procedúrát. Határozottan amellett vagyok, hogy a törvényességet betartva kell végigmenni ezen az úton. Úgy érzem, nem vagyunk elkésve, most már az utolsó fázisban vagyunk, remélem, hogy 2012 turisztikai szezonjának kezdetére működésbe helyezzük a termálközpontot” – összegezte Bokor Sándor. A termálközpont, amely 250-300 személy befogadására alkalmas, télen is működne, a környéken nincs ehhez hasonló, meleg-sós vizű fürdőközpont, ezért sok látogatóra számítanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés