Székelyvarság – XXXI. Málnaszüret Fesztivál

Zsindelyország központjában, Székelyvarságon Málnaszüret Fesztivált rendeznek a hétvégén. A kétnapos (szombat–vasárnap) rendezvény a Nagy-Küküllő mentén elhelyezkedő falvak hagyományőrző eseményeként indult még 1980-ban, idén harmincegyedik alkalommal „szüretelik a málnát.”

Szász Csaba

2010. július 29., 10:342010. július 29., 10:34

2010. július 29., 10:422010. július 29., 10:42

Galéria

Harmincegy év nem kevés idő. Avagy mint Tamás Ernő, Székelyvarság polgármestere fogalmaz: „Ez már történelem”. A rendezvény gyökerei a második világháború utáni időszakra nyúlnak vissza. Akkoriban a csomafalvi születésű Madarász János plébános úgynevezett majálisokat szervezett a gyergyóiakkal, Kis Somlyó mezején. Később Találkozó a Nagy-Küküllő forrásánál címmel szerveztek kulturális rendezvényeket, de ezt nem nézte jó szemmel a kommunista rezsim, mivel kifogásolták, hogy nem szerepelnek román csoportok. „1980-ban az emberek azon kezdtek el gondolkozni, hogy miként lehetne az akkori politikai helyzetben találkozókat szervezni úgy, hogy abból ne legyen baj. Ma persze az ilyesmi már nem jelenthet gondot, legfeljebb az anyagiak hiánya. Akkoriban viszont nem volt könnyű dolog. Anyagilag még lehetett, de nem kevés bátorság kellett hozzá” – meséli a székelyvarsági polgármester.

A fenyőfa vonzereje

Kompromisszumként született meg a Málnaszüret Fesztivál, melyet 1980-tól máig rendszeresen megszerveznek. Eredetileg a Küküllő menti székely falvak kultúrcsoportjainak nyújtott lehetőséget a fellépésre, találkozásra. Időközben a fesztivál falutalálkozó jellegű népünnepéllyé bővült, viszont a szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy a kötődés a gyökerekhez ma is meglegyen. „A szombati nappal megtoldottuk a rendezvényt, hogy mindenki, így a fiatalok is kivehessék részüket az ünnepből, de törekszünk arra, hogy megtartson valamit majális típusú jellegéből, a vasárnap tulajdonképpen erről szól, mi legalábbis ennek szenteljük” – árulta el a községvezető.
Amint a mellékelt programból is kiderül, a vasárnapi események helyszíne a központtól négy kilométerre északra található Bolygómező. „Falunapok lassacskán mindenhol vannak, de szerintem egy focipályán lebonyolított rendezvénynek egy az íze, és egészen más az erdők között. Szép idő esetén nagyon sokan eljönnek, annak ellenére, hogy útjaink olyanok, amilyenek. A fenyőfának nagyobb a vonzereje, mint a rossz útnak – vélekedik Tamás Ernő polgármester.

XXXI. Málnaszüret Fesztivál, Székelyvarság, július 31. – augusztus 1.

szombat

10 óra – focibajnokság, díszvendég a Marosvásárhelyi ASA öregfiúcsapata (sportpálya)
10 óra – tájékozódási verseny (központ)
10 óra – biciklis ügyességi verseny (központ)
11 óra – birkózó-bemutató (sportterem)
13 óra – rajzkiállítás a rajztábor anyagából (központi iskola)
20 óra – modern- és társastánc-bemutató (központi iskola)
22 óra – diszkó – Csoki-show (központi iskola)

vasárnap
(ahol nincs jelezve, ott Bolygómező a helyszín)
8 óra – fúvós ébresztő (a község utcái)
11 óra – szentmise
12 óra – kulturális műsorok
14 óra – favágóverseny
15 óra – zsindelykészítő-verseny
15.30 – faismereti vetélkedők
16 óra – kötélhúzás
22 óra – hagyományos bál (kultúrotthon)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés