Nincs nyertes pályázat, nincs várfelújítás Segesváron

Kelet-Európa egyetlen lakott középkori várának egyik fala leomlott, így a lehető legrövidebb időn belül pénzt kell szerezni a rehabilitálási munkálatokra. A felújításra azonban egyelőre nem tud lehívni európai uniós pénzalapokat a helyi önkormányzat, mivel későn adta le erre vonatkozó projektjét.

Fancsali Attila

2010. október 26., 17:452010. október 26., 17:45

2010. október 26., 20:122010. október 26., 20:12

Galéria

A Vidékfejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára, Răzvan Murgeanu nemrég Segesvárra utazott, hogy személyesen győződjön meg az erődítmény állapotáról. „A segesvári vár nemzeti örökségünk, és a világörökség része, ezért kiemelten kell kezelnünk. A helyreállítást európai pénzalapokból is meg lehetett volna ejteni, de mivel az erre vonatkozó projektet túl későn nyújtotta be a polgármesteri hivatal, egyelőre ez nem lehetséges. Remélem, hogy 2011-ben, amikor újratárgyaljuk a megpályázható pénzalapokat, sikerül más Regionális Operatív Programokból elvenni, és felhasználni azoknak a projekteknek a támogatására, amelyeket már leadtak a Regionális Fejlesztési Ügynökségeknél” – magyarázta Murgeanu.

Mindig az utolsó pillanatban

A Segesvári Polgármesteri Hivatalnak sok problémája volt a projekttel, ezért csak késve tudták leadni finanszírozási kérelmüket. „Megjegyezném, hogy a Kulturális Minisztériumnak is támogatnia kellene a vár felújítását, nem csak nekünk. Már adtak valamennyi pénzt, de nagyon keveset, mondhatni szimbolikus összeget. Segesvár minden projektjét az utolsó pillanatban adta le. A vár felújítására vonatkozót például egy nappal a határidő lejárta előtt nyújtották be. Ezért nem feltétlenül az elöljárót hibáztatom” – mondta Răzvan Murgeanu.

Veszélyben a vár

Az államtitkár elmondta: a minisztérium jövő évi költségvetésébe megpróbálják belefoglalni a középkori vár felújítási költségeinek egy részét. „Leomlott egy fal, egy bástyával, és azonnali pénzforrásokat kell keresnünk, hogy a javításokat ki tudjuk fizetni. Ellenkező esetben az egész vár veszélybe kerül” – vázolta Murgeanu. A 2006–2007-es földcsuszamlások következtében két helyen is leomlott a tartófalak egy része. Tizenegy méteren a Lépcső utcában és egy 65 méteres szakaszon a Segesvári Polgármesteri Hivatal közvetlen közelében.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért