Nem fenékig tejfel

A homoródszentmártoni gazdák közül egyvalaki be is perelte a tejgyárat, a pert is megnyerte, ám nevét nem vállalva mondott el csupán néhány információt. Ezek a gazdák még mindig óvatosak, nem akarnak haragost szerezni, hiszen még mindig abban reménykednek: a gyárat sikerül eladniuk a régi tulajdonosoknak, és akkor majd helyreáll a rend, törlesztik a gazdáknak az adósságot.

A recsenyédi Gál Éva már sokkal pesszimistább, keserű szájízzel meséli, hogy 2009 májusától nem kapták meg a tejpénzt, csupán egy-két hónapot fizettek eddig ki. Idén januárban megelégelték a hitegetést, és augusztus 25-éig egy kőhalmi feldolgozóhoz szállították a tejet. Cseberből vederbe kerültek, itt sem fizettek, aztán abban a reményben, hogy hamarosan megvásárolják a szentpáli tejgyárat és helyreáll a rend, augusztustól december elsejéig ismét Szentpálra kezdték hordani a tejet. Ősszel még bíztak abban, hogy hamarosan javul a helyzet, de néhány hónap alatt ezek az álmok is szertefoszlottak, egyre kilátástalanabb lett a helyzet.

„Most már rá voltunk utalva, hogy átálljunk egy másik felvásárlóhoz, a csíki tejgyárnak adjuk a tejet december elsejétől, amely január 25-ére ígérte a fizetést. Egy lej tíz banit ajánlott minden liter tej után. Sajnos ünnepek előtt itt vagyunk pénz nélkül. Húsz-huszonöt liter tejet hordunk naponta a csarnokba. A faluban tíz személy van, aki az utolsó időszakban, augusztustól decemberig kiállt a szentpáli tejgyár mellett, ennyien bíztak abban, hogy megkapják az elmaradást, de jönnek a számlák, amiket fizetnünk kell, mindenkinek gyermeke van, iskola, óvoda, s még élelmiszerre is költenünk kell. December elsejétől Recsenyédről senki nem hordja Szentpálra a tejet. Mi is az elején úgy gondoltuk, hogy inkább annak a vállalkozónak adjuk a tejet, aki ennyi embert alkalmaz, munkahelyeket biztosít a Homoród mentén, mert itt sajnos más munkalehetőség nincs. De mi is pénzből élünk. Sajnos semmiféle szerződést nem kötöttünk a tejgyárral, tudtommal a faluból senki nem kötött, ezért perelni sem tudunk. 2005-től semmiféle gondunk nem volt, mindig rendesen fizettek, megbíztunk bennük, 2009-ben kezdődtek a bajok. Mindenki jobb szívvel adná a tejét egy közeli, közénk tartozó feldolgozónak, mint egy idegennek, de nincs mit csinálni, pénz nélkül nem lehet sem nyáron, sem télen megélni” – mondja végső elkeseredésében az asszony.

Elvették az oxigénmaszkot a haldoklótól

A szentpáli tejgyárnál az üzem egyik tulajdonosa, Csomor Csaba fogad bennünket. „1995-ben megépült a tejgyár, 2006 áprilisában el is kezdte működését. Az elején sajtgyártással foglalkoztunk, akkoriban öt faluból gyűjtötték a tejet, s ahogyan fejlődött a gyár, nőtt a kereslet is. Termékskálánk is bővült, és ezzel párhuzamosan a tejbegyűjtő zóna is. Ugyanakkor 2006-ban készítettünk egy SAPARD-pályázatot, hiszen mindent az európai normákhoz kellett igazítanunk, mivel nekünk nem volt saját tőkénk, az önrészt már hitelből oldottuk meg. Sőt a tevékenység lebonyolításához is volt már hitelvonalunk. Két éven keresztül épült a gyár, 2008-ban elkészült az egység, 2009-ben már az új részt működtettük. A pályázat kivitelezése alatt sok pluszkiadásunk volt, amit nem vettünk számításba, 2009-ben, amikor volt tejünk bőven, megszűnt az iskolásoknak szóló tej-kifli program. Mi készítettük kis tégelyekben az ömlesztett sajtot. Itt volt a rengeteg nyersanyag felgyűlve, abból nagyon sok megromlott, nem tudtuk felhasználni, pénzünk már nem volt, tulajdonképpen akkor kezdődtek a gazdasági problémáink. A termelőknek nem voltunk addig elmaradva.

Az új egységgel az elején technológiai gondok voltak, amíg az alkalmazottak megszokták, hogyan kell kezelni a gépeket, az új rendszert használni. A költségek nagyon megugrottak, hitelt hitelre halmoztunk, és jött a gazdasági krízis: amikor felfelé kellett volna ívelnie a cégnek, nem tudtuk azokat a mutatókat elérni az új egységgel, mint évekkel azelőtt a régi feldolgozóval. Lassan a cég kezdett eladósodni, a hiteleket egymásra halmozta, próbálkoztunk tőkebevonással, de a beruházók krízis helyzetben nem ruháznak be. Most már harmadik éve tart ez a válság, bármilyen próbálkozásaink voltak, a bankok részéről is, nem tudtunk új hiteleket felvenni, pedig törlesztettük az adósságok jó részét a bankok felé. Ez olyan, mint amikor a haldoklótól elveszik az oxigénmaszkot. Nemhogy javult a helyzet, hanem egyre rosszabb lett. Az embereknek beígért pénzeket nem tudtuk fizetni, így sokan elmentek más tejfeldolgozóhoz.

Piacunk tavaly kezdett bővülni, muszáj volt az üzletláncokba időben szállítanunk az árut, ott is csak kötelezettségeink vannak, jogaink nincsenek. Ha időben nem szállítod le a kért árumennyiséget, büntetnek, nem fizetik ki időben. Tehát a beígért pénzeket a termelők felé nem sikerült folyósítanunk.

Hat hónappal ezelőtt nagyon komolyan nekiálltunk beruházót keresni, most már eladnánk az egész gyárat. Hat hónapja folyik több beruházóval a tárgyalás, azt mondják, hogy a normális folyamat hat-nyolc hónap. Van külföldi és belföldi beruházó is, több lábon próbálunk támaszkodni. Most már olyan szinten állunk a tárgyalásokkal, hogy meg kellene hozza a gyümölcsét. Még két hónapot ki kell bírnunk. Abban állapodtunk meg a beruházókkal, hogy ha átveszik a gyárat, az elmaradt adósságot kifizetik az embereknek” – mondta a tulajdonos.

Arra a kérdésünkre, hogy mekkora összeggel tartoznak a gazdáknak, Csomor Csaba pontosan nem tudta megmondani, de régi lejben több milliárdos összegről van szó. „Van olyan per, amit már elvesztettünk, olyan is van, ami még folyamatban van, zároltak is egy nagyobb összeget a számlánkról, tehát nagyok a támadások. Ha az emberek is kicsit megértőbbek lennének, lehet, hogy nem kerülünk oda, hogy eladjuk a gyárat. Alig van néhány település már a környéken, ahonnan idehozzák a tejet” – közölte a tejüzem társtulajdonosa.

Tönkretették Homoród mente állattartó gazdáit

Homoródremetén Molnár Gyula rendezi a tejcsarnokot, ő gyűjti be a tejet. A falu lakossága negyven körüli, a szarvasmarha-állomány pedig kétszer annyi a településen. Decemberig ők is a homoródszentpáli feldolgozóba szállították a tejet, de Mikulás napjától már senki nem vitte be a tejet a csarnokba.

„Most már elfogyott a türelmünk, nemcsak más, hanem mi is csődbe jutottunk. A mai nappal le is zárult a gyűjtés. Három éve probléma van a fizetéssel. Kellett volna fejlődjünk, napról napra, és még szerencse, hogy megmaradtunk így, ahogy vagyunk. Nekem hat fejőstehenem van, én gyűjtöm be a csarnokba a tejet, két-háromnaponként 200 liter tejet vittek el innen Remetéről, nyáron olyan is volt, amikor 600 liter gyűlt össze. Van egy nagyon jó hűtőnk, ezt még a szentpáli tejgyár vásárolta a településnek, ott tároltuk a tejet, hogy ne legyen annyi költség, ne kelljen naponta kijárjon a tejeskocsi. De nem fizettek, ez volt a baj. Most egy átmeneti szakaszban vagyunk, nem tudjuk, hogy mi lesz. Igaz, télen nincs olyan sok tej, így az értéke nagyobb. Takarmány bőven van, csak a tejet nincs hová vigyük. Csak annak tudjuk odaadni, aki vállalja, hogy elviszi innen. A faluban tizenöten voltunk tejesek, de amikor nem fizettek, sokan lemorzsolódtak. Nem szabadott volna ilyen dolognak megtörténnie. Ha fizetik a tejet, ha nem, az állatot mindennap el kell kúrálni. A képtelenség határán vagyunk” – mondja kiábrándultan a remetei gazda.

A kénosi Fóris Béla vállalta el a Homoródszentmártoni Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesületének elnökségét. Elmondása szerint 2005-ben a környező településekről – Gyepes, Abásfalva, Keményfalva, Városfalva, Recsenyéd és Kénos – közel kétszáz tagja volt az egyesületnek, abban az időben még Brassóba hordták a tejet, liciten keresztül ők ajánlották a legjobb árat. Olyan hónap is volt, hogy 130.000 liter tejet szállítottak a tejgyárnak.

Az egyesület is abba a helyzetbe kényszerült, hogy beperelje a szentpáli tejgyárat, hiszen 434.700.000 lejjel tartoznak. A tejgyár fellebbezett, nem lehet tudni, mikor lesz az ügynek a végkimenete, 80.000 lejt viszont sikerült zárolniuk a számlájukon.

„Tulajdonképpen azért is alakult meg az egyesület, hogy a kisgazdák is tudjanak érvényesülni. A felvásárlók a nagyobb gazdákat keresik, azokkal meg is kötik a szerződést, a kistermelők meg nem tudnak létezni. A brassói üzem 2008 után kezdett sántikálni a kifizetéssel, és annyira mentünk, hogy 2008-as év végére kiegyenlítették a számlát. 2009 januárjában álltunk át a Paulacthoz. Júniusig fizettek is rendesen, azt követően csak részben kaptunk pénzt. Csepegtettek valamennyit a számlánkra. 2010. december 31-éig hordtuk oda a tejet, időközben sokan lemondtak az állattartásról. Az egész Homoród mente állattartó gazdáit tönkretették a paulactosok. Jelen pillanatban egyetlen faluból kétnaponta hozunk negyven liter tejet. 2011. január elsejétől a kőhalmi felvásárlóhoz mentünk, édes testvére a Paulactnak, ők is júniusig fizettek, de éppen tegnap jelezték, hogy hamarosan egyenlítik a számlát. Ígéret van rá, hogy év végéig megkapjuk az elmaradt összeget” – reménykedik az egyesület elnöke.

Idén augusztusban ismét arra kényszerültek, hogy egy másik tejfeldolgozóhoz szegődjenek, amely eddig rendesen fizeti az 1 lej 20 bani literenkénti árat. „Idén már annyira felszerelkeztünk, hogy vettünk egy papucs Daciát, kisebb tartályt szereltünk fel rá, itt Kénosban van egy olyan csarnok, amely megfelel az uniós előírásoknak, és ide csináltuk a központot. A rossz út miatt a kisebb falvakat elkerülik a nagyobb felvásárlók. Ezzel a megoldással még élhetnek valameddig a kistermelők” – véli Fóris Béla.