
A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Középiskola szervezésében május 28-án került sor a Dezső Gábor Emlékversenyre. Dr. Dezső Gábor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika módszertan tanára volt, 2006-ban sajnálatos módon autóbalesetben életét vesztette. Az ő emlékének adóztak a szervezők a versennyel.
2010. május 31., 17:172010. május 31., 17:17
A több szempontból is rendhagyónak mondható verseny témája az 5–8. osztályos matematika tananyagához kötődő történeti ismereteket dolgozta fel, lehetőséget biztosítva ezáltal olyan tanulóknak is a versenyen való megmérettetésre, akik inkább a humán tantárgyak felé vonzódnak.
Formailag is egyedinek tekinthető a verseny, hiszen úgy a feladatmegoldó fordulóban, mint a kérdés–válasz részben, négyfős csapatok mérték össze tudásukat. A szervezők egyik fő célnak a csoportmunka erősítését tűzték ki, melyre a tanórák keretén belül időhiány miatt ritkán kerülhet sor.
Kilenc iskola képviseltette magát a megmérettetésben, név szerint: Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda; Arany János Általános Iskola, Szentimre; Gál Sándor Általános Iskola, Csíkszentgyörgy; Dr. Lukács Mihály Általános Iskola, Kászonaltíz; Tuzson János Általános Iskola, Kászonújfalu; Jókai Mór Általános Iskola, Tusnádfürdő; Imets Fülöp Jákó Általános Iskola, Nagytusnád, illetve Újtusnád; Márton Ferenc Általános Iskola, Csíkbánkfalva; valamint a házigazda Tivai Nagy Imre Középiskola.
Mindkét fordulót külön-külön díjazták a szervezők, az első négy csapat minden tanulója és a csapatokat felkészítő pedagógusok is könyvjutalomban részesültek. Mindkét fordulót a kászonaltízi általános iskola Észkombájnok nevű csapata nyerte.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.